Továbbra is engedélyek nélkül, jogtalanul működik a fővárosi Petőfi híd budai hídfőjénél található két nagy forgalmú szabadtéri mulató, a Zöld Pardon és a Café del Rio - derül ki a csepeli önkormányzat jegyzőjének leveléből, amelyet a Magyar Hírlap szombati száma ismertet.
A napilap felidézi: a csepeli hatóságot összeférhetetlenség miatt jelölte ki a kormányhivatal arra, hogy elbírálja a szórakozóhelyek építéshatósági engedélyeit. Mindkét zsúfolt mulató egy olyan közparkban áll, amelyet hivatalosan két százalék erejéig lehetne beépíteni.
A jegyző leveléből kiderül: egy 2008-as hatósági bejáráson megállapították, hogy a mulatók lényegesen eltértek a még 2005-ben kiadott építési engedélyektől, ezután fennmaradási kérelmeket adtak be. A huzavona azóta tart. "A felépítmények jogerős fennmaradási és használatba vételi engedéllyel nem rendelkeznek.
A jogszabályok értelmében e nélkül az egységeket nem lehet használni" - tette egyértelművé Szeles Gábor csepeli jegyző.
(MTI)
Az érintettek az alábbi levél közzétételére kérték szerkesztőségünket:
Tisztelt Szerkesztőség!
Az olvasók objektív és tényszerű tájékoztatása érdekében szükségesnek tartjuk, hogy a Magyar Hírlap mai számában megjelent „Engedély nélkül működik a Rio és a Zöld Pardon” című írásra reagálva eljuttassuk Önökhöz az alábbi információkat.
A Zöld Pardon minden tekintetben jogszerűen működik.
A Zöld Pardon a legutóbbi jogszabály-módosításnak megfelelően 2011 júniusa óta rendelkezik a zenés-táncos rendezvénytartási engedéllyel is, melynek alapja az, hogy minden szakhatóság - köztük az építési hatóság is - hozzájárult a működésünkhöz.
A jelenleg hatályban lévő jogszabályok szerint ez a legmagasabb szintű engedély, amivel rendelkeznünk kell. A XI. kerületi Önkormányzat tulajdonosként hozzájárult a mostani építmények fennmaradásához. (A hatósági engedély másolatát levelünkhöz csatoltuk.)
A Csepeli önkormányzat egy még folyamatban lévő eljárásról nyilatkozik, melyben azt vizsgálja, hogy a 2005-ös építési engedélynek megfelelnek-e a mostani felépítmények - az eljárásban jogerős hatósági döntés még nem született.
Az engedélyeztetési folyamat során az idei évben is valamennyi jogszabályban említett hatóság képviselője megvizsgálta a Zöld Pardont és működésre alkalmasnak találta. Megfelelünk többek között a környezetvédelmi, közegészségügyi, egészségvédelmi, tűzvédelmi, hulladékkezelési, zaj-és rezgésvédelmi, személy- és vagyonbiztonsági előírásoknak is, amit a hatóságok és a rendvédelmi szervek vizsgálati jegyzőkönyvei is alátámasztanak.
A Zöld Pardon az újság valótlan állításai miatt 2011 júliusában egyszer már jogerősen pert nyert a Magyar Hírlappal szemben, a bíróság ítéletében az újságot helyreigazításra kötelezte. A Fővárosi Bíróság mostani első fokú határozatával szemben élünk fellebbezési jogunkkal. A Magyar Hírlap cikkei folyamatosan arra kényszerítenek bennünket, hogy jogi lépéseket tegyünk jó hírnevünk megőrzése érdekében.
2011. szeptember 3.
Üdvözlettel,
Zöld Pardon Kft.
Hamza Gergő
pr és marketing vezető
Zöld Pardon Művészeti és Marketing Iroda