Ángyán Józseffel, a vidékfejlesztési tárca áprilisban lemondott államtitkárával Kajászón készített interjút a Népszabadság, ahol a 430 hektár állami földből egy marék sem jutott a helyieknek.
− Majd minden nap nyilvánosságra kerül új hír a földpályázatokkal kapcsolatos visszaélésekről.
− A közvélemény egyre többet lát abból, hogy mi történik. Az egész kérdés kulcsa a nyilvánosság. Én a tényeket közlöm, s rábízom azok értelmezését az emberekre vagy az őket segítő tényfeltárókra.
− A tények csak az ellenzéki orgánumokban jelennek meg. A kormánysajtó hallgat.
− Ez most ilyen világ. A lényeg, hogy az emberek megtudják. Rövidlátó az a politika, amelyik a sajtónyilvánosság korlátozásával próbálja elfedni a valóságot. Szomorú vagyok amiatt, hogy ez így működik, de tudomásul veszem.
− Még mindig a Fidesz-frakció tagja. Nem próbálták leállítani?
− Nem reagálnak a tevékenységemre. Eddig a jelek szerint nem mondtam semmi olyat, ami miatt nyilvánosan figyelmeztetni lehetett volna. Egyébiránt nem vagyok tagja a Fidesznek, engem a pártfegyelem nem köt. A legnagyobb gond az, hogy amit mondok, az igaz. És nincs rá tisztességes válasz. Ami még nagyobb baj.
− Áprilisban, a lemondása előtt szeretett volna beszélni a kormányfővel. Volt ilyen találkozó?
− Természetesnek gondoltam, hogy amikor felajánlom a lemondásom, megkérdi, hogy ennek mi az oka.
− Megkérdezte?
− Nem. És ahogy megyünk előre az időben, egyre jobban értem az okát. Ez nagyon kínos beszélgetés lenne, mert emlékeztetnem kellene arra, mi hangzott el köztünk 2010-ben Felcsúton, amikor felkért az államtitkári teendők ellátására. Részletesen tárgyaltunk akkor a lehetséges konfliktusokról. Az az érzésem, hogy Orbán Viktor pontosan tudja, mi az én bajom. Ezért nem keresi a velem való találkozás lehetőségét.
− Mit tehetnek azok a gazdák, akik úgy érzik, hogy átverték őket?
− Szokták mondani a parlamentben is, hogy ha valakinek aggályai vannak, forduljon bírósághoz, tegyen feljelentést. Suchman Tamás, az ÁPV Rt.-t felügyelő miniszterként mondta hajdanán egy disznósággal kapcsolatban, hogy „nem szokványos, de törvényes”. Ha olyan rendeleteket, törvényeket alkotunk, amelyek lehetővé teszik a kibúvókat, lehet, hogy az erkölcsi normáinkkal ellentétes a végeredmény, és tiltakozunk ellene, de jogilag nem kifogásolható. Amit a földpályázatokkal tettek és tesznek, a jelenlegi állás szerint nem törvénytelen. Hogy a jognak nem az erkölcs az alapja, az külön probléma. És ez általában a társadalom problémája. Ebből még sok bajunk származhat. Erkölcsi megújulás nélkül nem lehet talpra állni.
− Kajászón a Fidesz 50 százalék fölött teljesített, a 430 hektár állami földből mégis csak a miniszterelnök kebelbarátja, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, illetve egy másik Fidesz-kapcsolattal bíró vállalkozó profitálhatott.
− Amikor Fazekas Sándor miniszter úr felbukkan a tévéhíradókban, karon ülő kisgyermekek láthatók a képeken. A helybéli fiatal gazdák könnybe lábadt szemmel veszik át az öthektáros földbérletről szóló szerződést. Na most, három megye összes szerződését átvizsgáltam, a 18 ezer hektárból 10 ezer bérbeadásának körülményeit tisztán látom. Megyéktől független jelenség, hogy a bérbe adott területek 75-85 százalékát egy egészen szűk csoport viszi el, 3-4, 5-8 vagy 10 érdekeltség. A maradékot, a 15-25 százalékot egészen apró részletekben szórják szét. A miniszter úr 20 hektáros átlagot szokott emlegetni. De hát a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Búzakalász 66 Kft. 1320 hektárt szerzett meg, ami az emlegetett átlag hatvanvalahányszorosa.
− 1200 hektár a limit...
− Erre azt szokták mondani, hogy nem úgy kell számolni, ahogyan én számolok. De hát épeszű ember nem mondja azt, hogy a feleségem által nyert területek nem számítanak nálam. A lényeg, hogy van egy kör, amelyet a kis területeken éppen azért vontak be az állami földbérletbe, hogy kivonják a szelet a vitorlákból. Ha hallgatsz, ha megelégszel ennyivel, kaphatsz te is. És van egy jól körülhatárolható üzleti kör, amelyik régen tudja, hová kerül a föld. Az az érzésem, hogy Fejér megyében ez már a pályázatok kiírása előtt, 2011 elején eldőlt.
− Elemzéseivel árt a Fidesznek. Megrótták ezért?
− Előfordult már, hogy a frakcióban és az elnökségben is a nyakamba próbálták varrni a tábor szűkülését. De hát nem én, hanem a tények és a földbotrányok teszik problémássá a szavazótábor alakulását. Az embereknek azt mondtuk, a családotok kapja meg a földet. Na most ehhez képest Fejér megyében Felcsútra, Csákvárra és a legendásan nagy mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező nagyvárosba, Székesfehérvárra „került” a földek 70 százaléka. S tucatnyi azon falvak, kisvárosok száma, amelyek lakói végül egy deka földet sem nyertek.
(Nol)
Kapcsolódó: