Mint ismeretes, a miskolci önkormányzat megszavazta, hogy 1,7 milliárd forintért Roma Kulturális Központ épüljön Miskolcon. A Fidesz és az MSZP képviselői egymásra licitálva fejezték ki örömüket, hogy Észak-Magyarországon valósul meg a Világsátor nevű projekt.
Zoom
Az egyfajta európai cigányközpontként működő intézményt a lehető leggyorsabban és a legnagyobb csendben szerették volna létrehozni. Az Orbán-kormány már a múlt évben határozott arról, hogy megépíti, a miskolciak azonban csak néhány hete szembesülhettek azzal, hogy városuk a kiszemelt helyszín.
Több nemzeti és civilszervezet tiltakozó akcióba kezdett a Jobbik szervezésében, melynek keretén belül helyi népszavasra is sor kerülhet, amennyiben sikerül összegyűjteni 35 000 aláírást egy hónap leforgása alatt. Ennek részleteiről és a „központ” létrehozása elleni társadalmi összefogásról tartottak sajtótájékoztatót többek között a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, az Új Magyar Gárda Mozgalom, a Magyar Nemzeti Gárda és a Kárpát Haza Őrei Mozgalom képviselői.
Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatót megnyitva elmondta, hogy a „cigány központ” létesítéséről senkit sem kérdezett meg a városi testület, pedig az adófizetők pénzét herdálják el európai uniós támogatással. Ha megépül az európai szintű létesítmény, akkor Miskolc és környezete „teljesen elcigányosodik, és lekerül a térképről”.
A miskolci Jobbik képviseletében Jakab Péter a nemzeti erők megvalósuló és példaértékű összefogására hívta fel a figyelmet. „Várjuk további civil szervezetek jelentkezését is az akcióhoz. Azt a 13 szervezetet is, akik az októberi, közbiztonság javítása céljából tartott avasi demonstrációnkra reagálva hangsúlyozták, hogy a problémák megoldására párbeszédre van szükség. Itt van számukra is az alkalom. A helyi népszavazás a legalkalmasabb erre” – mondta.
Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy mozgalma csatlakozhatott a tiltakozó akcióhoz. „Ez egy országos jelentőségű ügy. A politikusok folyamatosan pozitívan diszkriminálják a cigányságot, ahelyett, hogy a normális életre, a rendre tanítanák őket, és visszavezetnék a munka világába. Ennek kitűnő példája ez a cigányközpont is. 1,7 milliárd forintot kidobnak az ablakon, pedig ebből polgárőr központot is létrehozhatnának, javíthatnák a közbiztonságot, de nem ez történik. Az egésznek annyi lesz az értelme, hogy pár év alatt fel fogják élni és leamortizálják az épületet. Ezzel csak azt a megerősítést fogják kapni, hogy ők mindent ingyen kapnak, nekik minden következmények nélkül jár. Nem tudom, mért támogatja ezt Kriza Ákos polgármester. Miskolcon dél-afrikai állapotok fognak uralkodni, amikor a piros lámpánál várakozó autót is kirabolhatják. Ezt akarná Kriza Ákos? Miért lenne jó ez neki? Kíváncsi lennék a válaszára” – fogalmazott a képviselő.
László Attila, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy a 9 fővel alakult miskolci szervezetük megkezdte működését, irántuk folyamatos az érdeklődés. Tagjaik hamarosan vizsgát tesznek, határozottan élni kívánnak önvédelmi jogukkal, és erre bátorítanak másokat is. „Meg fogjuk védeni családtagjainkat, hogy biztonságban élhessünk” – zárta szavait.
Az aláírások gyűjtése megkezdődött Miskolc városában, ahol több helyen standot állítottak fel a helyi népszavazási kezdeményezés aláírására. Itt és a Jobbik megyei irodájában (Miskolc, Széchenyi u. 52.) hétköznaponként 10.00 - 18.00 között személyesen is lehet érdeklődni a Roma Kulturális Központról.
Aktivistákat az aláírásgyűjtéshez az alábbi email címen várnak a szervezők: jakab.peter@jobbik.hu