A kanadai cigányok tömeges hazatérése minden korábbinál nagyobb aktualitást ad a "romaközpontról" szóló népszavazási kezdeményezésnek, melyet most már civilek is támogatnak, hangzott el a Jobbik és a Települések Megmaradásért Egyesület közös sajtótájékoztatóján.
Jakab Péter önkormányzati képviselő elmondta, a Világsátor egyértelműen azt üzeni, hogy Miskolc tárt karokkal és 1700 milliós komplexummal várja a kanadai menekülteket. Kiemelte, pártja szorgalmazza, hogy a város képviselői rendkívüli közgyűlésen vonják vissza a Világsátor megépítéséről szóló határozatot. Ugyanakkor hozzátette, nincsenek kétségei afelől, hogy ahogy eddig, úgy ezután sem kíváncsi a városvezetés az emberek véleményére, így a miskolciaknak kell kikényszeríteniük a népszavazást. Szerinte ez innentől nem pártügy, hanem minden miskolci ügye.
A képviselő jelezte, népszavazási kezdeményezésük mögé egyre több civil szervezet sorakozik fel. Ilyen a Tapolcai Baráti Kör, akik joggal hiányolják, hogy a városvezetés velük sem egyeztetett a beruházásról, így népszavazással akarják kifejezni, Tapolca nem egy európai "romaközponttól", hanem egy európai színvonalú fürdőtől várja az idegenforgalom fellendülését.
A Települések Megmaradásáért Egyesület elnöke, Szemes István hangsúlyozta, az elmúlt 22 éve tartó "felzárkóztatás" semmilyen pozitív eredményt nem mutatott még fel. Ha valami nem működik, azt nem bővíteni szokták, hanem leépíteni. Ezért sem kell Miskolcra Világsátor, tette hozzá. Helyette az érpataki modell bevezetését szorgalmazta, amely véleménye szerint milliárdos uniós források és jelentősebb költségráfordítás nélkül, pusztán a törvények betartatása által is képes integrálni a társadalmi rendből kiesett embereket.
A népszavazási kezdeményezést támogatásáról biztosította a Mária Népe Magyarországért Egyesület is, mely szerint a Miskolcra tervezett "romaközpont" nemcsak a várost, de az egész megyét megbélyegzi.
(Kuruc.info)