Több ponton is kapcsolódik a számítástechnikai termékek kereskedelmével, valamint wellness vállalkozások működtetésével hírnevet szerzett Fabó György - ciprusi offshore háttérrel rendelkező - cégcsoportjához dr. Seszták Miklós, a Fidesz-KDNP pártszövetség országgyűlési képviselője, akinek neve felmerült a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség botrányos pályázatával összefüggésben.

A Privát Kopó által feltárt ügy lényege: öt olyan társaság nyert el összesen mintegy 12,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyeket ugyanazon a napon (2012. 06. 27.) alapítottak, jegyzett tőkéjük megegyező (500 ezer Ft.), székhelyük címe azonos (1134. Budapest, Váci út 19.), továbbá jelentős átfedéseket mutat a vállalkozások tulajdonosi körének összetétele is.
A két tételben összesen 1 943 000 000 Ft. támogatásban részesülő PONET Optikai Hálózatfejlesztő Kft., valamint a három tételben összesen 2 935 000 000 Ft. támogatásban részesülő REGIO Optikai Hálózatfejlesztő Kft. egyik tulajdonos cégében, az EnteNet 2001 Kft.-ben üzletrésszel rendelkező Enternet Invest Zrt-ben - a hatályos cégbírósági adatok szerint - 2008 júliusától felügyelőbizottsági tagként működik dr. Seszták Miklós. A zrt. tulajdonosai között Cipruson bejegyzett offshore társaságok is felbukkannak (a Bauer Róberthez köthető Ensen Holdings Ltd., illetve a TriGránit Zrt. igazgatósági elnökéhez, Nyúl Sándorhoz kapcsolható Mogul Consulting Co. Ltd.).
A Privát Kopó információja szerint az Enternet Invest Kft. (a cég 2007-ben alakult át zártkörűen működő részvénytársasággá) tagja volt 2004 és 2006 között Fabó György, aki 2000 és 2006 között ugyancsak tulajdonrésszel rendelkezett az EnterNet 2001 Kft-ben.
Fabó a számítástechnikai eszközök nagy- és kiskereskedelmével foglalkozó Ramiris-cégcsoport alapítójaként és tulajdonosaként szerzett hírnevet az üzleti életben, jelenleg a BestByte Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője (a cég egyik telephelye a 1134. Budapest, Váci út 19. szám alatt található, ahová 2012. június 27-én bejegyeztették azt az öt kft.-t, amelyek összesen mintegy 12,5 milliárd forint NFÜ-támogatásban részesültek).
A BestByte védjegyoltalom tulajdonosa a Ramiris Holdings Ltd. (Nicosia, Ciprus), a jogi eljárásban az offshore céget dr. Seszták Miklós képviselte, aki 100 százalékos tulajdonosa a kisvárdai székhelyű Ramiris Autó Kft. nevű gazdasági társaságnak. A cégben 2005. január és 2007. augusztus között - dr. Seszták mellett - tulajdonrészt birtokolt a Fabó György érdekeltségébe tartozó Ramiris Rubin Zrt. (ma IRISZ MÉDIA Zrt.).

Dr. Seszták Miklós jogi képviselője a szintén Fabó György cégistállójához tartozó, 1 053 000 Ft. jegyzett tőkéjű Oxygen Wellness Befektetési és Ingatlanhasznosító Kft-nek, amely a cégnyilvántartás szerint nem csak a fővárosban (1016. Budapest, Naphegy u. 67.), hanem Kisvárdán - a politikus-ügyvéd lakóhelyén - is rendelkezik telephellyel. A társaságban korábban üzletrészt birtokolt a Ramiris Holdings Ltd. (Ciprus), valamint Sándor Kornél magánszemély is. A kft. jelenlegi tulajdonosa: CLAREMENT Investments Ltd. (Nicosia, Ciprus).
Sándor Kornél több, a Ramiris-cégcsoporthoz tartozó társaságban töltött be cégjegyzésre jogosító vezető tisztséget (Ramiris Europe Kft., Ramiris Rent Kft., Ramiris Mobil Kft. M3 Invest Kft.). A Privát Kopó kiderítette: dr. Seszták Miklós és Sándor Kornél osztálytársak voltak az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban (1987./B. osztály).
A Magyar Sakkszövetség XXII. Közgyűlését 2011. május 7-én, a Ramiris Europe Kft. Budapest, XIII. kerület Frangepán utcai székhelyén tartották meg. Az elnöki posztra két jelölt, dr. Seszták Miklós ügyvéd, a KDNP alelnöke és Töröcskei István, a Széchenyi István Hitelszövetkezet elnöke pályázott. A szavazás alapján a következő tisztségviselőket választották meg: Elnök: dr. Seszták Miklós. Alelnök: Horváth Tamás. Elnökségi tagok: Csörsz Ferenc, Fabó György, dr. Hazai László, Lázár András, Mádl Ildikó, dr. Matos Zoltán, dr. Pap Géza, Papp Gábor, Szabó Ferenc, dr. Szabó Ferenc.
Matt…
(privatkopo.hu)