Szerdán 14 óra után néhány perccel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalos közleményt adott ki a kedden Sződligeten történt szemérem elleni erőszak bűncselekménye kapcsán. Ebből kiderül, hogy a férfinak nem csak a tegnapi súlyos bűncselekmény írható a rovására - írja a Vác Online. A legfontosabbról azonban - mondhatni "természetesen" - ez a lap is hallgat.
Ez pedig az, hogy ezúttal is cigánybűnöző az elkövető, amint azt a Kuruc.info helyi forrásoktól megtudta. A sződligetiek elborzadva értesültek az esetről, már csak azért is, mert a község eddig egy békés, erőszakos bűncselekményektől és főleg bűnöző cigányoktól mentes település volt.
Váci forrásaink szerint ez a csörögi cigány több nemierőszak-kísérletet is tett ezen kívül az utóbbi időben, ezek közül egyet a rendőrség is említ.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szemérmetes közleménye, melyből a lényeg persze ezúttal is hiányzik: 
A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt N. Sándor 23 éves csörögi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2013. március 5-én a reggeli órákban egy Pest megyei település kerékpárútján futó nőt egy késsel arra kényszerített, hogy az út mellett lévő fás területre menjen vele. A sértett a fenyegetés hatására eleget tett az utasításnak, majd ezt követően a férfi közösülésre kényszerítette. Mielőtt a támadó a helyszínről elmenekült, elvette a nő mobiltelefonját.
A váci rendőrök 2013. március 5-én 13 óra 20 perckor Csörögön elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható N. Sándort. Előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.
Az eljárás eddigi adatai szerint a 23 éves gyanúsított 2013. március 4-én a déli órákban - egy Pest megyei településen - leszólított egy vonathoz siető nőt, majd fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétre próbálta kényszeríteni. Dulakodni kezdtek, közben a férfi több alkalommal combon szúrta áldozatát egy csavarhúzóval, majd kétszer beleharapott. A hölgy bántalmazását azért hagyta abba, mert az állomásra egy vonatszerelvény érkezett. Elvette a nő táskáját és a helyszínről elmenekült.
Az őrizetbe vett N. Sándorral szemben a további eljárást a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának indítványozására.
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
(Kuruc.info)
Frissítés: A Jobbik közleménye:
A Jobbik Pest megyei elnöksége megdöbbenéssel értesült az elmúlt napok erőszakos bűncselekményeiről.
Szigethalmon a szilveszter éjszakai késelést követően március 2-án szombat este ismét erőszakos bűncselekmény áldozata lett egy férfi, akitől cigarettát kértek, majd megverték és megkéselték. Az esetnek korántsem lett akkora hírértéke, mint a tavalyi év utolsó éjszakáján történtek után, bár könnyen lehetett volna halálos a végkimenetele.
A súlyos bűncselekményektől - ez idáig - mentes Pest megyei Dunakeszin és Sződligeten március 4-én és 5-én két erőszakos eset is történt, amely során egy nőt combon szúrtak és elvették a táskáját, míg másnap az utóbbi helyszínen ugyanaz az elkövető késsel fenyegetve kényszerített erőszakos közösülésre egy másik fiatal nőt. A rendőrség a gyanúsítottat még aznap elfogta. Az őrizetbe vett férfi a cigány kisebbség által nagy számban lakott Csörög település lakosa.
Sajnálatos módon az elmúlt néhány nap eseményei is alátámasztják a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelőjében elhangzottakat, vagyis hogy magasan meghaladja a tavalyi bűncselekmények és eljárások száma a 2011-es évét Pest megye területén, tehát a bűnelkövetések száma szignifikánsan nő régiónkban is.
A Jobbik programjában szerepel, hogy az önkormányzati törvény adta lehetőségeket kihasználva mindenhol - a tiszavasvári mintára - településőrséget kell létrehozni, hiszen az emberek nem azért fizetnek adót, hogy félteniük kelljen saját testi épségüket és javaikat mindenféle fosztogató, erőszakos bűnözőtől. Ezért és az emberek biztonságérzetéért kívánunk küzdeni a jövőben is!
Jobbik Pest megyei elnöksége