A Raoul Wallenberg Egyesület "felháborodással figyeli, hogy folyamatosan antiszemita, rasszista kilengések tapasztalhatók az FTC mérkőzésein és utána".

Orosz Ferenc készülhet a következő menetre
Az antimagyar egyesület szerint a mai napig feltáratlan a korábbi soros elnökét egy mérkőzésen ért "inzultus", és azóta is "a mostanihoz hasonló direkt és indirekt antiszemita provokációk figyelhetők meg, látható intézkedések nélkül". (Orosz Ferenc Facebook-oldala itt található, ha valaki esetleg nem ért egyet a legújabb kezdeményezésükkel, közölheti vele.)
"Ez azért is elfogadhatatlan, mivel a FIDESZ pártigazgatójának - aki az FTC ügyvezetője - érdemben kellene kezelnie az ügyeket a kiemelt kormányzati felelősség miatt is. És az MLSZ-nek is" – olvasható az egyesület közleményében. (Javasoljuk nekik, hogy ne csak a héber nyelvtant tanulmányozzák, 2013-ban ugyanis meglehetősen kínos, hogy még a Fidesz nevét sem tudják helyesen leírni egy közleményben - a szerk.)
A Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége azt javasolja, hogy ne kaphasson semmilyen támogatást közpénzből - a folyamatban levőt pedig függesszék fel - az az egyesület, amelyik "nem tesz érdemi intézkedést a mérkőzésein történő antiszemita megnyilvánulások ellen".
(HVG nyomán)