Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hangsúlyozta: a magyar kormány egyértelmű, kinyilvánított álláspontja, hogy Oroszország megsértette Ukrajna területi épségét és szuverenitását.
Az orosz diplomácia ezt tagadja, azt mondják, ők az orosz kisebbség és az állampolgáraik érdekében avatkoznak be – a magyar kormány azonban nem ért egyet ezzel az állásponttal. Ami az elmúlt napokban történt, az egyértelműen a nemzetközi jog legsúlyosabb sérelme, jelentette ki Németh Zsolt, hozzátéve, ezért a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek most mindenekelőtt arra kell összpontosulniuk, hogy Oroszország álljon el ettől a magatartásától, kezdjen párbeszédbe Ukrajnával, a nemzetközi közösség pedig használja ki a rendelkezésére álló eszközöket.
Németh Zsolt úgy vélekedett: most a legfontosabb egy olyan nemzetközi diplomáciai mechanizmus kidolgozása, amely alapján kezelni lehet a válságot, és megindulhat a párbeszéd Oroszország és Ukrajna között. Ebbe a nagyhatalmakon és az Európai Unión kívül be kell vonni a nemzetközi szervezeteket, az EBESZ-t, az ENSZ-t és az Európa Tanácsot is. Ugyancsak keretet adhat a helyzet kezelésének az 1994-ben Oroszország által is aláírt budapesti memorandum, amely garantálja Ukrajna területi épségét. Az elkövetkező hét legfontosabb diplomáciai kérdése, hogy milyen mechanizmus fog létrejönni, milyen kontaktcsoport alakul meg, magyarázta az államtitkár.
Arra a felvetésre, hogy Oroszország stratégiai pontokat foglal el a Krím-félszigeten, s mintha már nem diplomáciai eszközökkel akarnának kommunikálni, Németh Zsolt úgy reagált: ez azt jelzi, hogy különösen minősített, előre megfontolt területi integritássértésről van szó. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ezért is tartja kiemelkedően fontosnak, hogy Ukrajna ne kövesse el azokat a hibákat, amelyeket 2008-ban a grúzok elkövettek, akik "áldozatául estek a provokációnak". Ukrajna egyelőre nem vette fel a kesztyűt, ha erőszakkal válaszolna, az a jelenlegi helyzetben "a provokáció csapdájába esést jelentené". Ezt a "tárgyalásokra, az egyeztetetésekre irányuló magatartással, illetve a gesztusok tételével" eddig elkerülték, hiszen a visegrádi külügyminisztereknek az ukrán hatalom ígéretet tett, hogy az államelnök nem írja alá a nyelvtörvény eltörlését. Nagyon komoly üzenete van most a toleranciának, és annak, hogy az ukrán hatalom minden állampolgár érdekét képviseli, magyarázta Németh Zsolt.
Hasonló állásponton van a Fidesz folyton keménykedő EP-zsidója is, kíváncsian várjuk, nagyobb szerencsével jár-e felszólításával, mint a portálunk 72 óra alatti felszámolására tett kísérlettel:
Zoom
Együttes ülést tarthat a nemzetbiztonsági és a külügyi bizottság
Az Ukrajnában kialakult politikai helyzet áttekintésére az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülését kezdeményezte szerdára Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke. Erről a képviselő hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
Molnár Zsolt tájékoztatása szerint az ülésen áttekintik a szomszédos országban zajló változásokat és azok Magyarországgal kapcsolatos esetleges összefüggéseit.
A nemzetbiztonsági bizottság múlt csütörtökön zárt ülésen foglalkozott az Ukrajnában kialakult helyzettel. A tanácskozásra meghívták a minisztériumok képviselőit, a titkosszolgálatok vezetőit és az országos rendőrfőkapitányt.
Az ülés után Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár újságíróknak nyilatkozva azt mondta: a nemzetbiztonsági bizottság arra keresett választ, hogy az operatív törzs milyen munkát végzett az ukrán belső válság esetleges magyarországi következményeinek elhárítása érdekében, emellett főként a kárpátaljai magyarság helyzetéről, kilátásairól kértek információkat. Ennek keretében az Információs Hivatal, a katonai hírszerzés és az Alkotmányvédelmi Hivatal, és az országos rendőrfőkapitány részletes tájékoztatást adott az operatív törzs munkájáról és a kárpátaljai fejleményekről.
Az államtitkár az ülés után a legfontosabbnak azt nevezte, hogy Brüsszel csökkentse a vízumelőírásokat, hogy az ukrán állampolgárok, köztük a kárpátaljai magyarok vízummentesen utazhassanak az Európai Unió országaiba.
Lázár János azt is mondta, sokan vannak, akik optimizmussal tekintenek a következő időszakra, akik bíznak abban, hogy konszolidáció lesz, és a nyugati integráció erősödni fog Ukrajnában.
A Belügyminisztérium hétfőn az MTI-vel azt közölte: Magyarország mind rendészeti, mind határrendészeti, mind egészségügyi területen felkészült az ukrán válsággal kapcsolatos esetleges események kezelésére. A tárca tájékoztatása szerint az országos rendőrfőkapitány folyamatosan jelent az operatív törzs vezetőjének.
(MTI nyomán)