A Jobbik szerint az MSZP-nek nem azért kellene latba vetnie nemzetközi befolyását, hogy a pufajkás Horn Gyuláról nevezzenek el egy termet az Európai Parlamentben, hanem azért, hogy európai béreket és jogokat biztosítsanak Európa közepén - olvasható Novák Előd, a Jobbik alelnökének közleményében.

Erre való a neve
A Jobbik szerint a saját népe ellen a szovjetek oldalán fegyvert fogó Horn Gyula példaképpé emelése azt mutatja, hogy az MSZP képtelen a megújulásra, sőt erre belső szándék sincs: még mindig országgyűlési képviselői közt vannak az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagjai. Az EU-ban legmagasabbra kapaszkodó MSZP-s politikus is az MSZMP KB-tag Kovács László volt, így Horn Gyulához hasonlóan nemcsak a Szovjet-, hanem az Európai Unió általi elnyomásunkban is részt vett. Ha az Orbán Viktor által is méltatott Horn Gyuláról valóban termet neveznek el az EP-ben, a Jobbik tiltakozásul kész elhelyezni ott a tömeggyilkos pufajkások áldozatainak fényképét - szögezi le Novák.
Az MSZP részéről nyilvánvalóan csak szavazatszerzési célt szolgál, továbbá hiteltelen, ha most a rendteremtést és azzal összefüggésben a cigánykérdés kezelését is zászlajára tűzi, hiszen az SZDSZ-szel szövetséges 12 évnyi kormányzása a fő oka a helyzet eszkalálódásának - jegyezte meg az alelnök az MSZP választmányi ülésén elhangzottakra reagálva. Az MSZP-nek - folytatja Novák - inkább Simon Gábor pártbéli bűntársainak megnevezésével kellene foglalkoznia, nemzetközi kapcsolatait pedig arra kéne felhasználnia, hogy az EU általi gyarmatosításunknak véget vessünk, ami a Jobbik elsődleges célja az EP-ben is: a Nemzetek Európáját visszafordítva az Európai Egyesült Államok felé vezető útról.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: