Újra nyitott a debreceni menekülttábor, lakói úgy sétálnak a környéken, mintha mi sem történt volna, kijárnak kávézni az állomáshoz közeli presszóba - tudta meg az Origó egy a Sámsoni úton dolgozó férfitól.
A hétfői dühöngésre már csak a megerősített rendőri jelenlét utal: a befogadóállomás környékén négyes csoportokban sétálnak az egyenruhások a kerékpárúton, tízpercenként feltűnik egy újabb járőrautó, egy pedig közvetlenül a tábor bejáratánál parkol - számolt be a keddi helyzetről a debreceni forrás.
Frissítés: olvasónk írja:
Kedves Kurucok!
A hétfői Sámsoni úti történések után örömmel vettük tudomásul, hogy Papp László, Debrecen polgármestere, ideiglenesen ugyan, de zárttá  nyilvánította a menekülttábort.
Nyugodtabban indultunk kedden munkába, bíztunk abban, hogy néhány nyugodt nap vár ránk.
Délután végre, nem turistának érezve magam egy muszlim városrészben, szerettem volna végigmenni a Sámsoni úton, és nem hittem a szememnek!
Tudtam arról, hogy fontos ügyeiket intézhetik a "menekültek", azonban a 7 flakonnyi 2 literes sör vásárlása nekem nem tűnt annak. Végigmentem az úton, és semmi különbség nem volt más napokhoz képest!
Zoom
Ugyanannyi rendőr, ugyanannyi betolakodó. Arra voltam kíváncsi, legalább a tábor hátsó, a volt tankpálya felőli részét őrzik-e, ahol a kerítésen át szoktak szökni, de nem! Kedd reggel óta nyitott a tábor!
Zoom
Papp László fideszes hagyományaikhoz híven átvert bennünket, lényeg a hangzatos mellébeszélés a médiának!
Zoom
A továbbiakban a szava semmit sem ér! Mi, debreceni polgárok fogunk minden tőlünk telhetőt megtenni a tábor bezárásáért, kiürítéséért!
Kizárólag törvényes eszközökben gondolkodunk, de a politikailag korrekt üzeneteket kerülni fogjuk! Az nem vezetett sehová! Minek kell történnie, hogy bezárják végre?
2. frissítés: újabb olvasói levél és fényképek:
Tisztelt Kuruc.info!
A hétfői Papp László-féle gyors menekülttábor-bezárás újabb "pozitív" eredménye, hogy újra kezdenek visszaszivárogni a "menekültek" a belvárosba is. Feltételezem, hogy a határozott bezárásira érkezett egy még határozottabb újranyitási parancs.
Csak megerősíteni tudom az olvasói visszajelzéseket: mi, debreceniek nagyon vártuk már, hogy megtisztuljon a város, de ennek nyoma sincsen, legalábbis a dühöngés hetének csütörtöki napjára.
Kedden délelőtt valóban úgy érezhette az ember magát, hogy otthon van, és végre nem kellett félreállni az utcán az egymás mellett gyalogló 8-10 tagú hordák közeledése miatt, és nem volt hallható (legalább is a belvárosban nem), hogy üvöltöznek az utca egyik oldaláról a másikra.
Mára már ismét beindultak a "városnéző" túrák, özönlenek a pénzváltókba és az internetkávézóba skype-olni a "menekültek" haza, ahol "üldöztetés" folyik, és ahol megölték a rokonaikat, akikkel épp beszélgetnek:
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom