Rehabilitáltak egy leromlott, szegregációval érintett területet a Békés megyei Battonyán 155 millió forint uniós támogatásból - közölte a projektgazda közleményben az MTI-vel.
Az összegből teljesen felújítottak, szinte újjáépítettek egy 100 négyzetméteres, önkormányzati tulajdonú épületet.
A rehabilitáció részeként korszerűsítettek két, a pályázat benyújtásakor erősen leromlott állapotú bérlakást. Az ingatlanokban egyebek mellett kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtést, a burkolatokat, továbbá új szaniterekkel felszerelt fürdőt és konyhát alakítottak ki.
A tájékoztatás szerint a beruházással négy beköltöző család életét tették élhetőbbé a csaknem hatezer lakosú, a román határ mellett fekvő dél-békési városban.
Közölték továbbá, hogy 1,2 kilométeren felújították a belterületi közúthálózatot két utcában, és tíz térfigyelő kamerát is telepítettek.