Budapest a nyugalom szigete – nyilatkozta az Indexnek Frölich Róbert főrabbi, aki üdvözölte, hogy a főváros utcáin nincsenek zászlóégetések és a Hamászt éltető rigmusok. Alább mutatunk két részletet az interjúból.
- Minek tudná minősíteni a Hamász támadását?
- Sokak szerint ez a holokausztot idézi, de nekem még az 1900-as évek elején véghez vitt oroszországi pogromok brutalitását és világát is eszembe juttatja.
Zoom
Fotók: Kaszás Tamás / Index
- Szinte mindenki elítélte a terrorista támadást, azonban az izraeli válaszcsapások után a nyugati világ nagyvárosaiban összesereglett tömegek Izrael-ellenes jelszavakat kezdtek el skandálni. Egyetért azokkal, akik szerint, bár a zsidó állam az összes háborút megnyerte katonailag, de a világ közvéleményét minduntalan elveszítette?
- Sajnos úgy látom, ez természetes, mert a dolgok logikájából adódik. Amikor a Hamász megtámadta Izrael államát, akkor a világ egy tekintélyes része a megtámadott Izrael mellé állt. Aztán fordult a kocka, mert beindult a palesztin propagandagépezet. A nemzetközi sajtó nagy részére az arab világ gyakorol befolyást. Amikor a gázai kórházat rakétatámadás érte, több százan haltak meg. Rögtön átvette mindenki az új narratívát és Izraelt kezdték el hibáztatni a tragédia miatt, holott a palesztin Iszlám Dzsihád rakétája csapódott be a kórházba. De ez a hír már nem kap akkora lángra, mint az előző.
- Nehéz ezt a konfliktust megérteni Európából. Rabbiként hogyan ítéli meg a hamarosan bekövetkező gázai ostromot, amikor az izraeli seregek be fognak vonulni a félig romos nagyvárosba?
- Visszakérdezek: honnét is jöttek a terroristák?
- De igazságos dolog iszlám fanatikusok miatt egy kétmilliós várost büntetni?
- A mózesi törvényeknek egy kevéssé ismert fejezete a háború törvénye, ami Mózes ötödik könyvében található. Eszerint, ha háborút hirdetsz egy város ellen, mielőtt elfoglalnád, szólítsd fel békére, hogy adja meg magát. Az Izraeli Védelmi Erők akarva-akaratlanul, de eszerint járnak el, amikor felszólítják a lakosságot, hogy déli irányba hagyják el Gázát. Hadd hozzak egy-két példát: a második világháborúban nagyon sok ártatlan civil vesztette életét, amikor a szövetségesek Drezdát szőnyegbombázták. De említhetném Londont is, amikor a Luftwaffe gépei nyolc hónapon keresztül bombázták a brit fővárost. Sajnos minden háborúban vannak civil áldozatok is. C'est la guerre! (= Ilyen a háború!)
Zoom
(...)
- A kormány azt tervezi, hogy az Európai Unióban elsőként Magyarország költöztetné át a nagykövetségét Jeruzsálembe. Támogatja az elképzelést?
- Izrael államának Jeruzsálem a fővárosa. Jeruzsálem egy és oszthatatlan. A világon mindenhol az a szokás, hogy az országok a fővárosban nyissák meg a nagykövetségüket. Pont.
- Nem gondolja, hogy az arab világ és talán maga az EU sem nézné jó szemmel a költözést?
- Hatalmas szimbolikus gesztus lenne, ami illeszkedne a magyar kormány eddig megtett lépéseihez és retorikájához. Budapest az első percben odaállt Izrael mellé, és nem engedte a zsidóellenes demonstrációkat. A nagykövetség átköltöztetése abszolút ebbe a logikába illene bele.