Csapataink harcban állnak – válaszolta Csurka István, a MIÉP örökös elnöke a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában arra a kérdésre, hogyan állnak az ajánlószelvény-gyűjtéssel. A volt politikus úgy vélte: össze fogják szedni az országos lista állításához szükséges ajánlószelvényeket. (Arra mi is kíváncsiak vagyunk - hacsak nem segíti ki a csicskává züllesztett pártmaradékot a Fidesz. De valószínűbb, hogy előállnak majd egy, az EP-választások előttihez hasonló jó kis történettel - a szerk.)
Mint mondta, két okból fontos, hogy részt vesznek a parlamenti választásokon.
Egyfelől szerinte két nemzeti párt van Magyarországon, a MIÉP és a Fidesz. Ők támogatják a Fideszt, "a MIÉP-re adott szavazat pedig hozzásegítheti a Orbán Viktorékat ahhoz, hogy kétharmados többséget szerezzenek". Csak azt nem tudni, hogyan...
Másfelől a Jobbik ellen lépnek fel, mert a párt szerinte "az MSZP fiókvállalata, és a titkosszolgálatok is benne vannak".
Pista bácsi ezt így magyarázta meg: a baloldali kormány a megszorító intézkedések meghozatala előtt tisztában volt azzal, hogy a radikalizmus meg fog erősödni. És akkor már miért ne az általa irányított, a Morvai Krisztina és Vona Gábor vezette szervezet erősödjön meg? - tette fel a nagy kérdést.
Arra a kérdésre, miből gondolja, hogy a baloldal irányítja a Jobbikot, ezt a meggyőző választ adta: "például abból, hogy a balliberális sajtó foglalkozik a párttal".
(Híradó nyomán)