A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) már a hét végén szeretné újraindítani a termelést az ajkai timföldgyárban egy új iszaptároló kazettával - mondta Tolnay Lajos, a cég elnöke szerdán az InfoRádiónak.
Tolnay Lajos elmondta, hogy a cég levelet írt Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárnak, amelyben a gyár újraindulásához szükséges működési engedélyt kérik vissza, és megindokolják, hogy melyek azok a műszaki, gazdasági, emberi, regionális érdekek, amelyek miatt újra kellene indítani a termelést.
Illés Zoltán kedden azonnali hatállyal felfüggesztette a MAL Zrt. termelői tevékenységét. Az államtitkár akkor úgy nyilatkozott: a hétfő délutáni baleset után a cég még tovább folytatta a termelést, és felmerült a gyanú, hogy az ökológiai katasztrófa azért következett be, mert a zagytározóban sokkal több iszapot tároltak, mint amennyit szabad lett volna, illetve a cellák illesztése nem volt szakszerű.
Tolnay Lajos az InfoRádióban azt mondta: ha most újra tudják indítani a termelést, akkor a leállás nem befolyásolja a MAL idei eredményeit, éves üzleti tervét. 
(MTI)