A Jobbik szerint az, hogy Magyarországon vidéken cigányterror van, nem a Jobbik politikai felelőssége, hanem az elmúlt 20 év szerves következménye. Ezt Zagyva György Gyula jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette, hogy tudomása szerint hogyan történt a kedd esti gyöngyöspatai tömegverekedés.

Pintér-elv: a bűnözők védelmében

Egy helyi öttagú család születésnapot ünnepelt, amikor a házukhoz este kilenc órakor megérkezett az a cigány horda, amelyik napközben már megtámadta a helyi önkormányzat épületét is, és fenyegették a magyar családot, amiért azoknál korábban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület néhány tagja lakott - mondta. Az országgyűlési képviselő elmondása szerint a család egyik tagja ezt követően kihívta a rendőröket, és a kiérkező két járőrt arra kérte, hogy távolítsák el a cigányokat a házuk elől. Mikor ez nem történt meg, a férfi szóváltásba keveredett a rendőrökkel, emiatt könnygázzal lefújták a férfi várandós feleségét, illetve a férfi testvérét megbilincselve a földre lökték és rugdosták - közölte, megjegyezve, hogy az ügyben a kismama feljelentést is tett a gyöngyösi rendőrségen.
A jobbikos politikus szerint mindeközben a cigány tömeg megtámadott négy, az utcán sétáló környékbeli fiatalt; egy 14 éves gyerek is tagja volt ennek a támadó csapatnak, és akkor szerezte a sérülését, amikor a magyar fiatalok védekeztek.
Apáti István jobbikos képviselő a sajtótájékoztatón elmondta: pártja rendet és közbiztonságot szeretne, nem pedig polgárháborút. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, semmilyen kapcsolat nincs a Jobbik és a Véderő között, de nincs okuk "rosszat feltételezni a Véderő tagjairól, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik".
Rubi Gergely úgy fogalmazott, a rendőrség Hajdúhadházon és Gyöngyöspatán is sorozatos törvénysértéseket követ el. A Jobbiknak "erős a gyanúja és a rendőri információk is arra mutatnak, hogy vezetői utasításra" állítottak elő jogtalanul embereket Hajdúhadházon, méghozzá "nagy valószínűséggel belügyminisztériumi szintről jött az utasítás" - tette hozzá.
(MTI nyomán)
 Mielőtt hozzászólna ehhez a cikkhez alul, feltétlenül olvassa el ezt: Kommentálhatók a Kuruc.info cikkei - lesznek, akiket letiltunk (moderálási alapelvek, feltételek). Ha nem nézi meg a linket, megeshet, hogy örökre letiltja valamelyik moderátorunk, és nem fog tudni többé hozzászólni. Hadat üzenünk a helyesírásra képtelen és ordibáló hozzászólóknak.