Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a Balázs József (Fidesz) nevéhez köthető telefonbeszélgetés kapcsán arra kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost, hogy vizsgálja meg az elmúlt tizennégy hónapban a Heves megyei települések részére biztosított állami források jogalapját
Schiffer András (LMP) keddi közleményében emlékeztetett: az elmúlt napokban napvilágot látott hangfelvétel tanúsága szerint Balázs József, a Fidesz-KDNP Heves Megye 3. sz. egyéni választókerületében megválasztott országgyűlési képviselője, egyúttal az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja a következő szavakat intézte Gyöngyöspata polgármesteréhez még megválasztása előtt: "Persze. Együttműködünk, aki velünk együtt akar. Most ebből, amit te leírogatsz, abból azt gondolom, hogy te úgy érzed, hogy velem nem kell együttműködni." "Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit én nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás." "Ezzel az írással te ezeket a csapokat elvágtad magad előtt."
Az LMP frakcióvezetője keddi levelében felidézte Veres János volt pénzügyminiszter a 2006-os kampányban elhangozott szavait: "Azt tudjuk mondani jelen pillanatban mindenkinek, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fejlesztési lehetőségeiből a következő négy évben aszerint differenciáltan fognak minősülni az egyes települések, amilyen választási eredmény 23-án születik... Azért fogalmaztam ilyen egyértelműen, mert nagyon szerettem volna, hogy mindenki számára világos legyen... Az eredmény fogja eldönteni azt, hogy ennek a térségnek milyen módon tudunk segíteni a következő négy évben".
Schiffer András Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak írt nyílt levelében kitért arra, a jelenlegi kormánypárt akkoriban erre így reagált: "Mikor fogja Gyurcsány Ferenc kormánya fenyegetőző pénzügyminiszterét meneszteni, meddig tűri azt el, hogy egy európai demokráciában egy hivatalban lévő kormány pénzügyminisztere politikai fenyegetés, politikai zsarolás hangnemében szólaljon meg, amikor az önkormányzatoknak nyújtandó költségvetési támogatási lehetőségekről szól?"
A frakcióvezető szerint a mostani hangfelvétel alapján úgy tűnik, hogy folytatódik az elmúlt években megismert gyakorlat, mely szerint a kormányzati erők politikai lojalitás alapján támogatnak önkormányzatokat. "Ön néhány hónapja ígéretet tett arra, hogy a megelőző kormányzati ciklus mellett a jelenlegi időszak visszásságait is meg fogja vizsgálni. Éppen ezért arra szeretném kérni Önt, mint az elszámoltatásért és a korrupcióellenes feladatokért felelős kormánybiztost, hogy vizsgálja meg, az elmúlt tizennégy hónapban a Heves megyei települések részére biztosított állami források jogalapját, indokoltságát; az elmúlt tizennégy hónapban a Heves megyei települések részéről az állami szervek felé megfogalmazott, de elutasított, vagy csak részben kielégített forrásigények elutasításának, részleges teljesítésének jogalapját, indokoltságát; az elmúlt tizennégy hónapban mely települések forrásigényének teljesítése, illetve elutasítása érdekében járt közbe Balázs József országgyűlési képviselő" - írja Schiffer.
(MTI)
Kapcsolódó: