Fejlesztési pénzek nem múlhatnak egy polgármester pártállásán - jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában csütörtökön a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az elmúlt napok Gyöngyöspatát érintő ügyeivel kapcsolatban.
Lázár János úgy fogalmazott: a megbántottság, a felindultság vagy a csalódottság sokszor rossz mondatokat ad az ember szájába, és a jogos felháborodásból is születhetnek jogtalan mondatok (ezzel pedig elismerte azt, amit Balázs József fideszes képviselő eddig tagadott: hogy valóban elhangzott a fenyegetés, amit a Jobbik egyébként hangfelvétellel is bizonyított). Ám a legnagyobb baj sosem az - folytatta -, ha rossz mondatok szaladnak ki az ember száján, hanem az, ha azokat utólag, tiszta fejjel sem teszi rendbe. "Mi azonban ezeket a mondatokat rendbe tesszük" - hangsúlyozta. Kijelentette: a Fidesz álláspontja az, hogy a kormánypártnak nem szövetségese a Jobbik, nem szövetségese Juhász Oszkár. A Fidesznek Gyöngyöspata, az ott élő emberek a szövetségesei. Azt hazudta továbbá, hogy a kormány szemében nincsenek "piros", "narancsszínű" vagy "barna", csak "piros-fehér-zöld" települések.
"Fejlesztési pénzek egy polgármester pártállásán nem múlhatnak, csak az ő személyes és az általa irányított testület felkészültségén, vezetői képességein" - húzta alá a frakcióvezető, aki szerint a gyöngyöspatai eset rámutathatott, hogy - "bár például a szocialisták a tavalyi kampányban mást sem csináltak, csak megpróbáltak minket egymásra nyomni, akár október 23-án a szélsőségeseket és a fideszes rendezvény békés polgárait" -, milyen messze van egymástól a Fidesz és Jobbik. Ez azonban - mint kiemelte - nem jelenti azt, hogy Gyöngyöspata vagy az ottani emberek ne lennének közel a Fideszhez, ne lennének részei a nemzeti együttműködés rendszerének, sőt még akkor is részei, ha abból a vezetőik egyes szélsőséges megnyilvánulásai megpróbálnák kizárni őket. (Érti a kedves olvasó, nem a Fidesz zárja ki őket például a pályázati pénzekből, mert nem tetszik a polgármester, hanem a "vezetőik szélsőséges megnyilvánulásai"... A fenyegető lemondásáról természetesen továbbra sincs szó, mert a kétharmadnak mindent szabad.)
(MTI nyomán)