"Ésszerűbbé teszik az alrendszereket, és így megtakarítás keletkezik" - a kormányszóvivő szerint erről van szó, és ez nem megszorítás.
Míg a Széll Kálmán Terv 550 milliárd forint megtakarítást írt elő 2012-re, addig a kormány által most elfogadott Országvédelmi Költségvetés 750 milliárdot. Nagyságrendileg ugyanakkora kiadáscsökkentésről beszélünk, tehát szó sincs róla, hogy a kiadásokat jobban elengedte volna a kormány, a bevételeket ugyanakkor megnövelte, ezáltal az arányok változtak – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.
Arra a kérdésre, nem tart-e a kormány attól, hogy a befektetők elmaradnak, miután immár Magyarországon lesz a legmagasabb, 27 százalékos áfakulcs, Giró-Szász András azt mondta: az áfát a forgalom után fizetik az emberek, a vállalkozási szektor ezt vissza tudja igényelni. A kormánynak alapvető szándéka, hogy "ne a munkát terhelje, hanem a fogyasztást".
Nem megszorítás az, ha valamit racionalizálnak, ésszerűbbé tesznek. Megszorítás az, ha úgy nyúlnának ezekhez a pénzekhez, hogy közben a rendszereket nem alakítanák át – magyarázta a hülye magyarnak Giró-Szász András.
(Híradó - Duna TV nyomán)
Kapcsolódó: