Titkárság, autó sofőrrel és havi pénzbeli juttatás is jár az államfőnek, ha távozik a posztjáról. Korábban a jogszabályokban feltételül szabták az ötéves hivatali idő kitöltését, de később ezt módosították, így Schmitt Pál semmitől sem esne el.
Amennyiben az államfő mégsem akar továbbra is az ország első embere maradni, akkor ezt nyilatkozatban kell jeleznie az Országgyűlés felé. Ezt a képviselők kötelesek 15 napon belül megvitatni és lezárni. Ugyanakkor legalább tíz képviselő vagy valamelyik frakció kérheti a köztársasági elnököt, hogy gondolja át újra a döntését. Ha mégsem változtat a szándékán, az Országgyűlés mindössze tudomásul veszi a lemondását.
Ezzel a döntéssel az államfő a neki járó juttatásokat nem veszíti el. A jogszabályok alapján a volt köztársasági elnököt havonta a mindenkori államfői tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű juttatás illeti meg. Ha a volt köztársasági elnök nyugdíjat kap, akkor a pénzbeli juttatás nettó összegét a nyugdíj havi nettó összegével csökkenteni kell.
Az ország első emberét – saját kérelmére – egy, "a tisztséghez méltó" lakás használati joga illeti meg, illetve jár neki gépkocsi és sofőr is, ez utóbbiakat a rendőrség biztosítja. A volt államfőnek járó kétfős titkárság, illetve a lakás költségeit is a Köztársasági Elnöki Hivatal állja. A lakáshasználattal kapcsolatban a jogszabály kiköti, hogy ha az elnököt más közjogi tisztség miatt már megilleti a lakáshasználati jog, akkor ki kell választania, melyik ingatlant szeretné.
Időtartam nincs, ugyanakkor a korábbi, 2010. augusztus 6-án életbe lépett jogszabályban az a feltétel szerepelt, hogy a hivatali időt, az öt évet ki kell tölteni. A korábbi szabályozás szerint egyébként a gépkocsihasználat annyi időre illeti meg a volt államfőt, ameddig tisztségét betöltötte, és évente legfeljebb harmincezer kilométerig. A titkárság költségeit pedig – a korábbi szabályozás szerint – annak az időtartamnak a felére fedeznék a költségvetésből, ameddig e tisztségét betöltötte.
Az viszont nem változott, hogy a megbízatásából távozott államfő térítésmentesen részesül egészségügyi ellátásban. Emellett azon sem változtattak, hogy az államfő megbízásának megszűnése után is „Elnök úrnak” szólítható. A juttatásoktól csak akkor esik el az ország első embere, ha vele szemben összeférhetetlenség merülne fel, vagy elnöki tisztétől megfosztanák.
(HVG)