Halász az SZDSZ-ben kezdte
A Heti Válasz értesülései szerint gyakorlatilag eldőlt: Balog Zoltán meneszti Szőcs Géza kulturális államtitkárt, ám a várakozásokkal ellentétben nem L. Simon László NKA-elnök, hanem Halász János kerül a helyére.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár múlt héten még biztos volt a dolgában: a Népszava érdeklődésére azt mondta, marad a helyén, mert azt a munkát, amit rábíztak, „a körülményekhez képest jól végezte", s ebben azok is megerősítették, akik a székéről döntenek.
Szőcs azokra a sajtóértesülésekre reagált így, amelyek szerint a humán csúcstárca élén Réthelyi Miklóst követő - esküjét tegnap letett - Balog Zoltán a Nemzeti Kulturális Alapot és az Országgyűlés kulturális bizottságát is vezető L. Simon Lászlót tenné meg helyette a kulturális államtitkárság élére.
L. Simon akkor úgy reagált: „Rengeteg munkám van a kulturális bizottságban és az NKA-nál, erre koncentrálok, ha valami változás áll be, mely az én sorsomat is érinti, bizonyára értesülni fogok róla."
A Heti Válasz úgy tudja, ilyen változásról nem L. Simon fog értesülni, habár Szőcs (aki nemrégiben még Jeruzsálemben fűzögette szorosabbra a kapcsolatokat, s aki szerint Heller Ágnes a "magyar" értelmiség színe-javába tartozik, Alföldi kiváló rendező, TGM pedig nagy gondolkodó) valóban távozik. Balog Zoltán miniszter ugyan rendre elhárítja a személyi változásokra vonatkozó kérdéseket (a lap szerint csak pénteken találkozik Szőcs Gézával), a Fidesz-frakcióban ülő források szerint viszont már biztos, hogy Szőcs „más feladatot kap". (Ezt támasztja alá az is, hogy míg Balog többször nyilvánosan kiállt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár mellett, Szőcs személyével kapcsolatban inkább sokat sejtető, kitérő válaszokat adott.)
Szőcs helyére L. Simoné mellett (aki egyébként "szétbaszott zsidó kurvák seggéről" szokott verselgetni, így maradéktalanul alkalmas lett volna erre a feladatra is) komolyan felvetődött Hammerstein Judit helyettes államtitkár és Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának neve is. Hogy mégis Halász János jelenlegi parlamenti államtitkár lesz a befutó, az két okra vezethető vissza. Egyrészt míg L. Simon viszonylag hirtelen jutott magas posztokra, Halász végigjárta a ranglétrát, volt már kulturális államtitkár az első Orbán-kormányban is, de egy a fideszesek közül, ami jó üzenet a frakciónak. Másrészt „Zolinak olyan parlamenti államtitkárra van szüksége, aki egyedül is képes vinni a hatalmas tárcához tartozó, kultúrán túlmutató ügyeket is", márpedig Halász leginkább „a kultúrával szeret foglalkozni".
Halász János
1995-ben egy időközi választáson választották meg önkormányzati képviselőnek Debrecenben a Fidesz jelöltjeként.
1998 óta országgyűlési képviselő, Hajdú-Bihar megyei 2-es számú választókerület (Debrecen egy része) képviselője, ahol 2002-ben, 2006-ban és 2010-ben is újraválasztották, a két utóbbi alkalommal a választás első fordulójában. 1998 és 2000 között a Fidesz-frakció Etikai Bizottságának elnöke. 1998 és 2001 között a Társadalmi Szervezetek Bizottságának alelnöke volt, egyúttal elnöke a társadalmi szervezetek támogatásával és a számukra az állami vagyonból ingatlanokat juttató albizottságoknak. Emellett 2000-2001-ben a Fidesz-frakció helyettes vezetője és szóvivője volt.
2002 januárjától, az első Orbán-kormány megbízatásának utolsó hónapjaiban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára volt.
A 2002-es választás után először ismét a Társadalmi Szervezetek Bizottsága, majd ugyanazon év végétől 2010-ig a Kulturális és Sajtóbizottság alelnöke, ismét frakcióvezető-helyettes és frakciószóvivő.
Parlamenti feladatai mellett 2006-tól 2010-ig Debrecen alpolgármestere is volt.
A Fidesz 2010. évi országgyűlési választáson aratott győzelmét követően megalakult második Orbán-kormányban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára lett.
(HV - Wikipédia nyomán)
Frissítés: Arról "valamiért" nem szól sem a Heti Válasz cikke, sem pedig a Wikipédia bejegyzése, hogy honnan indult Halász: az SZDSZ-ből. De nem '89-ben vagy '90-ben volt szadeszos - ezt még a naivabbaknak magyarázhatta volna esetleg politikai tájékozatlanságával, hanem a '90-es évek közepén!
Ezt írja róla a Magyar Narancs egy 2005-ös cikke:
"Szintén az SZDSZ-ből indult Halász János, aki 1995-ben, egy szavazategyenlőség miatt kiírt időközi önkormányzati választáson lett tagja a debreceni képviselő-testületnek. Két évre rá már a helyi Fidesz-frakció tagja, majd parlamenti képviselő, kultuszminisztériumi politikai államtitkár. Több forrás szerint '90-ben még a szocialista kampányt segítette volna (először Schmitt Pál is az ő polgármesterjelöltjük szeretett volna lenni egyébként - a szerk.), ám ezt a hivatalos debreceni MSZP írásos dokumentumok híján "csak pletykának" minősíti. Maga az érintett többszöri megkeresésünkre sem reagált."
Az Index, ugyancsak 2005-ben:
A 42 éves Halász János a Fidesznek köszönheti parlamenti mandátumát, de 1995-ben még az SZDSZ támogatásával indult egy debreceni időközi önkormányzati választáson. A Fideszbe két év múlva igazol át. A szabad demokratáknál eltöltött két évéről így nyilatkozott két évvel ezelőtt a HVG Portré rovatában: "Amúgy is kevésbé érzem fontosnak, éppen az ott tapasztalt nihil miatt. (Az SZDSZ-es éveket – a szerk.) Na jó, mindegyikőjüket nem bántanám meg, mert valóban nem mindenki érdemli meg." Hobbija a futás, és gyűjti az Árpád-házi királyok fémpénzeit.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: