Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Miként valamennyien értesültek róla, ez év október 29-én Kaposváron emberi ésszel felfoghatatlan, nyelvi eszközökkel pedig kifejezhetetlen szörnyűség történt: bestiális kegyetlenséggel megkínoztak, majd megöltek egy kisgyermeket.Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a nap fordulópont a magyar kriminalisztika történetében.Ilyen iszonyatos embertelenséggel és brutalitással elkövetett rémtettre a magyar bűnüldözés múltjában aligha találunk példát.
A szörnyűséget tetézi, hogy a kegyetlen gyilkosságot a szerencsétlen gyermek "nevelőanyja" hajtotta végre két cinkosával, hideg fejjel, előre kitervelve, s tudatosan csalva a jó előre felállított kelepcébe nevelt kisfiát. Minden emberölés híre megrázza a jó érzésű emberek közösségét, azonban különösképpen tragikus ez, ha az áldozat kiskorú vagy egészen fiatal gyermek.
Számomra azért is okozott nehezen, sőt a mai napig sem feldolgozható traumát a kaposvári rémtett híre, mert magam is nő vagyok, ezenfelül édesanya. S anyaként, valamint emberként egyszerűen teljesen értetlenül állok a bekövetkezett tragédia előtt. Magánemberként évek óta beteg és árvaságra jutott gyermekek karitatív támogatása a célom. Ezért talán emberileg teljes mértékben érthető felindultságom. Különös tekintettel arra, ha figyelembe veszem, hogy bármiféle gyilkosságnak mindig van valami - még ha a józan, normális emberi közösség számára elfogadhatatlan - indítéka. Itt azonban csődöt mond a józan emberi ész, a racionalitás,akármifajta okoskodás. Csak áll az ember döbbenten, lesújtva, tanácstalanul, magára hagyatva, dermedten...
Tudjuk, hogy a bűn és gyilkosság egyidősek az emberi nem történelmével. Sajnálatos napi tapasztalatunk azonban, hogy 1990 óta mind brutálisabb és mind kegyetlenebb módon végrehajtott testi épség és élet elleni bűncselekmények történnek hazánkban. S ez egyfajta szociológiai látlelet is a rendszerváltoztatás utáni Magyarország közállapotairól. Tudjuk, a belügyminiszter úr 2010-ben azt ígérte, miszerint két hét alatt rendet tesz az országban. Nem vonom kétségbe, hogy a bűnügyi statisztikák számos területen javuló tendenciát mutatnak, s azzal is tisztában vagyok, hogy minden lehetséges bűnelkövető sarkába nem lehet rendőrt állítani. Az pedig a legegyértelműbb számomra, hogy az efféle, emberi ésszel egyszerűen felfoghatatlan szörnyűségek a legideálisabb rendőri munka esetén is bekövetkezhetnek, hiszen a dolog természetéből adódóan kivédhetetlenek, minthogy normális ember legvadabb lázálmában sem feltételezi ezek bekövetkezésének lehetőségét.
Mindazonáltal az október 29-ei kaposvári szörnyűség mind Önöknek, mind az egész magyar társadalom számára megrázó és mozgósító erejű figyelmeztetés kell, hogy legyen. Gyermekeinkre mind több veszély leselkedik a mindennapok során, az utcákon, közterületeken, szórakozóhelyeken, játszótereken, de sajnos sok tekintetben még az oktatási intézményekben, s mind több esetben már az otthon biztonságosnak hitt falai között is.
A fentiek figyelembevételével a leghatározottabban kérem Önöket - s azt hiszem e követelést a magyar társadalom túlnyomó, tisztességes többsége nevében is tolmácsolhatom -, hogy hivatali és közéleti munkájukban még az eddigieknél is nagyobb figyelmet szíveskedjenek fordítani a gyermek- és ifjúságvédelemre, a közbiztonság javítására, valamint a fiatalkorúak sérelmére elkövetett bűntettek szankcionálására, illetve ezek következetes és szigorú érvényesítésére az igazságszolgáltatás mindennapi gyakorlatában.
Tisztelettel, magyar állampolgárként, nőként, anyaként, továbbá saját és valamennyiünk gyermekeiért egyaránt aggódó emberként:
R. Bihary Anita
Nyíregyháza, 2012. november 4.
