Kedves Kurucok!
A mai napon ismét bebizonyosodott, hogy ahol egy Szebb Jövőért-tag megjelenik, oda azonnal rendőrök sokasága érkezik.
Ma este, munkából hazafelé vártam a villamost, és mellettem ugyanezt tette egy férfi, aki a Szebb Jövőért ruháját viselte. Nem telt el egy perc, és máris igazoltatás alá vonták a rendőrök.
Zoom
Ekkor azonban olyan történt, ami nem megszokott. A várakozó miskolciak vették védelmébe a férfit, köztük én is, kérdőre vonva a rendőröket. Megjegyzem, nem engedték meg neki azt sem, hogy telefonáljon, így én hívtam ki a Jobbik helyi képviselőt, akik nagyon gyorsan a helyszínre is értek.
Közben a rendőrök száma szépen nőtt, a kisebbségiek pedig csoportokban haladtak el mellettünk. Őket nem igazoltatták. Az eset végén a Szebb Jövőért-tag levette a mellényét is, hogy bizonyítsa az együttműködését, azonban a képviselők közbenjárására a történet azzal végződött, hogy a jelenlevő miskolciak szimpátiáját kivívó úriember mellényben szállhatott fel a villamosra.

Ha tegnap a bíróságon a hazugság győzött, akkor ma a miskolci belvárosban az igazság.
(Olvasónktól)