Ám hiába voltak a szép szavak, a tudósítók elvonultával „megfeledkezett” erről a bogárdi rendőrkapitány. Bár járőrkocsikat küldtek a faluba, de tőlük csak az idős magyarok bírságolására futotta, mivel nem volt náluk személyi, vagy nem volt kerékpárjuk szabályosan kivilágítva.

Családomat változatlan féltem, s az idős emberek reményüket vesztve élnek. Sokan az elköltözést fontolgatják. De nincs ára a szép családi háznak se, így marad a félelem. Őrület, hogy saját hazánkban elüldöznek minket!

Van, aki hitben leélt hosszú élet után így fakad ki: nem tud többé olyan papnak gyónni, aki azt mondja, hogy mi bocsássunk meg mindenkinek, s cigánypasztorációról beszél, meg hogy meg kell szólítani őket is - miközben nap mint nap fosztogatják, fenyegetik, verik vagy ölik a kiszolgáltatottakat. Minden reggel, amikor hazamegy rettegve néz körül: ma mit vittek el? Megölték-e a kutyát, betörték-e az ablakokat? Ráadásul nem is magát félti, ő aludna egyedül otthon is, csak a családja nem engedi… Hanem minket fiatalokat, mint mondotta: mi vár ránk, ha ez így megy tovább???

Más 80 feletti ismerősöm késsel alszik az ágyában. Azt mondja, őt nem érdekli, ha rátörnek, ő védekezni fog.

Látom, hogy ugyanaz a szörnyű logika működik itt is a falu vezetőinek (polgármester, pap, iskolaigazgató stb.) körében, mint mindenhol az országban: ne dühítsük föl őket, jobb a békesség (milyen béke ez?!), meg vannak közöttük rendesek is (persze vannak, de azok is vagy rettegnek, vagy összekacsintanak a bűnözőkkel).

Nem történt semmi. Bíztunk a helyi elöljáróban, a rendőrségben, az államban, a kormányban, hogy megvéd. De nem történt semmi.

Ha esetleg hazafiak bátor csoportja segítségünkre sietne (bárcsak ránk is tekintenének!), ha helyben lenne, aki hívná őket, akkor majd mi leszünk a rasszisták?

Mire megy ki a játék? Vajon érdeke lehet valakiknek, hogy a magyarság elmeneküljön vidékről, hogy odahagyja házát-földjét, s áron alul esetleg mások juthassanak hozzá?

Rávilágít mindez arra is, hogy össze kell fognunk nekünk, egyszerű magyaroknak. A cigányságnak pedig kötelessége és a jövőre nézve érdeke is, hogy ne csak (nagy ritkán) szavakban, de tettekkel is kinyilvánítsa, hogy elhatárolódik a bűnöző elemektől, és hű akar maradni az országhoz, a közösséghez.

Addig marad számunkra a rettegés, a gyanakvás, a keserűség, s egyre inkább: düh.

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: Sárkeresztúr: félnek a magyarok