Illyés Gyula 1966-ban arra a kérdésre, hogy miért írta alá a nyilatkozatot, azt válaszolta: azt hitte, a bebörtönzöttek sorsán enyhít. Az akkor bebörtönzött Karátson Endre viszont így emlékezik:

"...az íróknak azt a siralmas nyilatkozatát ... kéjjel ismertették velünk, és az nagyon-nagyon rossz volt, egyszerûen iszonytató. Pláne nekünk, akik még majdnem gyerekek voltunk, és a magyar írókra mint lángoszlopokra néztünk fel. Nem értettük, hogy miért teszik, az akasztásokat nem hiszem, hogy különösebben befolyásolták volna ezzel, azt meg végképp nem értettük, miért volna olyan nagy baj, ha még egy-két írót becsuknak esetleg... Megrendítõ volt, iszonyú bukás, és én a mai napig úgy érzem, hogy valamiképp ebben a bukásban élünk... Ez engem akkor – odabent a Fõ utcában – annyira összetört, hogy komolyan úgy éreztem: ezen a nyelven ezentúl csak hazudni lehet, nem érdemes rajta soha többé semmit sem írni.”

(Forrás: http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0142/05.html)

(MVSZ Sajtószolgálat)

Kapcsolódó cikkünk:
Csurka apja és Csoóri Sándor: '56-ban fasizmus volt, a szovjet csapatok segítettek, az ENSZ ne tárgyalja!