Számtalanszor foglalkoztunk már (legutóbb ITT) az állami, 200 cigánynak biztosítandó állás témájával. A sikeres vizsgázók okleveleiket megkapták, és hamarosan munkába(?) is állhatnak.

Nem véletlen a kérdőjel: ahogy az alábbi cikkben is olvasható, ez a fajta „munkaerő” nem csupán származásilag kontraszelektált, hanem végzettségében is. Gyengébbek kedvéért: a közigazgatásban azért nem ártana egy hosszú évek(!) kemény(!) munkájával összeszedett diploma (például az Államigazgatási Főiskola papírja). Ez alapkövetelmény, ha éppenséggel nem kivételezett emberekről van szó. Cigányaink (és, mint majd látjuk, zsidaink) számára, természetesen, semmilyen ilyetén követelményt nem támasztottak: nekik egy, a Népszabadság cikkére érkezett CsKádár-kommentár alapján kb. egyhónapos(!) felkészülés elegendő volt. (Aki járt főiskolára vagy egyetemre, tudja, tudásban mi a különbség a 3-5 évnyi kemény munkával kiharcolt, igazi diploma és egy egy hónapos felkészüléssel lazán abszolválható bizonyítvány között…)

Ennyi azonban nem elég: mint kiderült, nem csupán (kontraszelektált) cigók veszik el a munkát a sokkal képzettebb és rátermettebb magyarok elől, hanem az „antifasiszta”, balliberális rendszer csókosai, kedvencei is. Például Cs. Kádár Péter, közismert antifasiszta (tessék rágoogle-zni arra, hogy „Cs. Kádár Péter antifasiszta”; rögtön az első találat a honlapja, az „Újfasizmus Magyarországon” lesz), a FIKSZ rádió korábbi, munkatársai által közutálatnak „örvendő” vezetője-szervezője. Ahogy régebben is írtuk: ez a 200 állás – ahogy az MSZP által szorgalmazott településőrségek – csupán alibi állások a „jó káderek”, a „csókosok” számára, hogy így jussanak jól fizető, ugyanakkor semmi munkát nem igénylő, „nyugdíjas”, „nyugis” alibi-állásokhoz. Vajon a többi nemcigány is olyan, mint CsKádár – túlnyomórészt rendszerhű, „antifasiszta”, Jobbik-/magyargyűlölő zsidó? Finoman szólva: nem tartjuk kizártnak. Igen: egy esetleges Jobbik-kormánynak kutya kötelessége lesz minden ilyen és ehhez hasonló intézkedést, álláshoz való juttatást felülbírálni, és minden így, jól fizető (kamu)álláshoz jutott, de arra (már csak a szakirányú diplomájának hiánya miatt is) alkalmatlan embert szigorúan kiebrudalni.

Cs. Kádár Péter

… és oldalról, igencsak hangsúlyos fajtajegyekkel...
(Ha valaki esetleg még mindig kételkedne Cs. Kádár zsidó származásában, idézet antifasiszta oldaláról (a legfontosabbakat félkövérrel kiemeltük): „Nincsenek illúzióim. A polgári demokrácia soha nem lesz képes megszüntetni a fasizmus veszélyét - csak akkor, ha majd önmaga is megszűnik. Mégsem tehetek úgy, hogy csupán szégyenlősen lesütöm a szemem. S nemcsak azért nem, mert számos rokonom pusztult el munkaszolgálatosként vagy a koncentrációs táborokban, hanem, mert egyre kevesebben tudják, mi is a fasizmus, s mert egyre többen érzik, hogy az új évezreddel új barbárság is lehet a sorsunk.”)
Megint fel kell tennünk a kérdést: ugye, ha ilyen típusú (a cigányok képviselete számarányuknak megfelelően a közigazgatásban) Numerus Clausus alkalmazható, akkor ezt fordítva is használhatjuk - ekkor a magyarok érdekeinek védelmében? Azaz: leporolhatjuk az eredeti törvényeket és az erősen zsidó-túlsúlyos egyetemeken, karokon arra hivatkozva lefixálhatjuk a kaftános és gój hallgatók arányát? Eljátszhatjuk ugyanezt a bírói karral vagy az egyetemek oktatóival? Hiszen jól tudjuk, például az ELTE Szociológiai Tanszékén gyakorlatilag kizárólag zsidók oktatnak (lásd pl. az egyáltalán nem odavaló Vásárhelyi [lámpaernyő] Máriát). A köztévével, MTI-vel, közrádióval? Ugye, erre a rendelkezésre hivatkozva egy esetleges Jobbik-kormány ugyanúgy kiszórhatja azokat a jól fizető és sok esetben igen komoly véleményformáló erővel bíró állásaikból, és magyarokat ültethet a helyükre? Vagy az máááás, az maga a csúnyarosszfasizmus? Ha az az, akkor vajon a “cigányok a számarányuknak megfelelően”, államilag, a parlamenti egypárt által támogatott törvények, szabályozás miért nem az?

Végezetül: figyeljük meg az alábbi cikkben, hogy minisztériumokban meg önkormányzatoknál fognak dolgozni az adott emberek. Kimenni „terepre” az övéik közé, hogy például az általános iskolában tanítóskodva próbálják meg őket emberi szintre emelni? Kimenni olyan településekre, ahonnan az orvosokat az orkok már évekkel ezelőtt mind elüldözték, és gyógyítani a sajátjaikat? (Az ugyanis az egész társadalom számára hasznos lenne – ebben és csak ebben az esetben tudnánk mi is támogatni ha nem is egy ilyen ötletet, de legalábbis a cigány ösztöndíjak ilyetén elköltését.) Ugyan már. Nekik az olyan munka büdös. (És, tartok tőle, nem is értenének hozzá – a nagyon kevés cigó diplomás túlnyomó többsége kamu szakokon végzett: politológia [példa: Balogh Artúr], cociológia, cigányfajvédelem [lásd EZT] és a többi, semmire se jó sz*rság. Orvost, mérnököt még nagyítóval se találni köztük; tanárt se nagyon.)

A Népszabadság kapcsolódó cikke következik:
Cs. Kádár Péter származását tekintve nem cigány, de annak vallja magát. Egyike azoknak, akik sikeres vizsgát tettek a roma diplomásoknak meghirdetett programban: a közeljövőben állást kap a közigazgatásban..

– Szélesre tárjuk a közigazgatás kapuit a romák előtt, hoszszabb távon az a cél, hogy ugyanolyan arányban legyenek jelen az államigazgatásban, mint a társadalomban – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a Parlament Kupolatermében tartott ünnepségen. A rendezvényen azok a cigány diplomások vehették át bizonyítványukat, akik sikerrel szerepeltek a „Romák foglalkoztatása a közigazgatásban” elnevezésű program vizsgáján.
A válság miatt elvileg létszámstop van, a program elindítását az Európai Unió támogatása tette lehetővé. A kormány kétszáz álláshellyel számolt, a jelentkezők száma megközelítette az ötszázat. Sok volt közöttük az egyetemista: mivel a pályázat kifejezetten diplomások számára szólt, őket el kellett utasítani. Végül 260-an kezdték meg a felkészülést. Egy részük lemorzsolódott, úgy hetvenen pedig rövidesen ismétlésre kényszerülnek: a Parlamentben végül 122-en vehették át a bizonyítványt. Ehhez szóbeli és két részből álló írásbeli vizsgát kellett tenni.
Eredetileg úgy volt, hogy a roma szakemberek már január elején munkába állhatnak, az időpont azonban tolódik kicsit. Jó hír viszont, hogy a különféle hivatalok négyszáznál is több állást kínálnak, a miniszterelnök bízik abban, hogy mindenkinek sikerül elhelyezkednie.
A sikeresen vizsgázók között van a mezőtúri Kiss Andrea. Képesítése alapján földrajz–rajz szakos tanár, eseti megbízással lovári nyelvet oktat. A budapesti Lakatos Albert filozófia–teológia szakon végzett a buddhista főiskolán, pillanatnyilag műtősként dolgozik a városmajori kardiológiai központban. A kérdésre, hogy nehéz volt-e a vizsga, igennel felel: sokat kellett tanulni. Még egyikük sem tudja, hol kap állást – állítólag valamelyik polgármesteri hivatalnál vagy minisztériumban.
Megfelelt a vizsgán Cs. Kádár Péter is, aki a lehetséges 300 pontból 273-at szerzett. A volt rádiósnak 28 hónapja nincs munkahelye. Származásilag nem cigány, de erős sorsközösséget érez a romákkal. Régen elhatározta, hogy cigánynak tekinti magát: felesége félig az is. Hangsúlyozza, hogy döntése visszavonhatatlan, ő már örökre roma marad, ha nem annak született, akkor is. Mielőtt Cs. Kádár Péter jelentkezett volna a romáknak meghirdetett pályázaton, a biztonság kedvéért bejelentette, hogy vér szerint nem tartozik a cigánysághoz. Közölték vele, hogy semmi gond: Magyarországon szabad identitásválasztás van.
Olvasó: Sziasztok Kurucok!

Cs. Kádár Péter már neve alapján beugrott, amikor meg megláttam a rusnya pofáját már egyértelmű volt, ez a zsidó pénzért másol filmeket és magát a neten hirdeti.

www.freeweb.hu/cskadar/muvkaz.htm

5 forint / perc minden film, tehát filmenként 500 forintot kaszál adómentesen. Honlapja szerint jó sokat kell várni, akár 5 hetet is, szóval úgy tűnik, van dolga.

Bár az APEH is érdeklődést mutatna iránta ...

Kuruc.info: de durva... ez az ember a szerzői jogi törvényekre fittyet hányva másolja a jogvédett tartalmakat. Valóban: az ő kutyájuk kölyke, így neki minden megengedett. Az APEH ugyanúgy nem száll rá, mint ahogy a cigánymaffiózókra sem. Próbálná meg viszont ugyanezt egy gój csinálni...

A félreértések elkerülése végett: az 5 forint / perc díjat “készüléknyúzási hozzájárulásként” számolja fel emberünk. Ez még akkor sem lenne korrekt, ha a legrosszabb esetet (VHS-ről VHS-re) feltételezzük – egy átlagos, bagóért (mondjuk 10 ezer) megkapható videomagnó 1-2 évig simán bírja napi 8-10 órás használattal (is). Ki lehet számolni, hogy mennyi is a filmenkénti amortizáció. Aztán: ha az ember jobban megnézi a listát, látja, hogy a videoanyagok legalább fele CD-n (“fájlcserélős” DivX / XviD formátumban) vagy DVD-n van. Ezeknek a duplikálása maximum 10-15 perc (a jelenlegi technikai fejlettség mellett legrosszabb esetet számoltuk: mondjuk egy teljes DVD lemásolását négyszeresen írható lemezre) és közben a “készülékkopás” gyakorlatilag nem mérhető. (Egy ma 5-10 ezer körül megkapható CD- vagy DVD-íróval lemezek (tíz)ezreit írhatjuk meg, mielőtt az tönkremegy.) Mit mondjunk: egy fokkal sem jobb emberünk a mondjuk PeCsában másolt / lopott filmeket áruló delikvenseknél... és az APEH ezt tűri. Igen, “csókos”, "antifasiszta" zsidó, az ilyeneket nem cseszegetik - épp ellenkezőleg, elhalmozzák mindenféle „kamu” állásokkal.