Alig írtuk meg gyorselemzésünket a hamarosan felálló második Orbán-kormányról - amelyben megállapítottuk, hogy az új belügyér, Pintér Sándor biztosan a leggyengébb láncszemek közé fog tartozni - a bajszos rendteremtő máris tett róla, hogy kellőképp felborzolja a kedélyeket, noha az elmúlt négy év igazságtalanságai miatt már így is általános felháborodottság volt jellemző a magyar állampolgárokra.

Pintér szerint törvényesen verték véresre őket
Pintér egy újságíró által felvetett kérdésre azt válaszolta, hogy nem tudja még, hozzácsapják-e tárcájához a titkosszolgálatokat vagy sem. Ami azért is fura, mert korábban még azt nyilatkozta: csak akkor vállalja el ismét a belügyi tárcát, ha megkaphatja mellé a nemzetbiztonsággal foglalkozó szakszolgálatokat is.
Nos, hivatalos döntés még nincs – vagy csak mi, mezei adófizetők nem tudunk róla –, de Pintér tett arról, hogy Fidesz győzelmének örvendő jobboldaliak arcára ráfagyjon a mosoly. Egy másik kérdésre ugyanis kifejtette: véleménye szerint Gergényi törvényesen járt el a 2006. októberi tömegoszlatás levezénylésekor - azaz jogos volt a szemek kilövése, a több ezer polgár megalázása és bántalmazása, a nemzeti ünnepünk sárba tiprása, a viperák alkalmazása, sorolhatnánk reggelig, de nem tesszük. Minek? Olvasóink is tisztában vannak a tényekkel, no meg Pintér is, hisz üzlettársa nem más, mint az általa most megvédett egykori BRFK-vezér Gergényi.
Az oligarchák rendszere ellen felszólaló Orbán, a leendő kormányfő igazán körülnézhetne saját portáján is, ha már azt ígérte nekünk: egy új országban fogunk majd ébredni. Nos, eltelt már egy pár hét, felébredtünk, de ez még mindig ugyanaz az ország. Még mindig az, hisz itt egy vérengző rendőrbűnözőnek az üzlettársa lehet a belügyminiszter. Ráadásul a leendő miniszterelnök azzal indokolta kinevezését, hogy Don Alexnek már kellő „tapasztalata van”. Ennyi volt a szokatlanul szűk magyarázat.

Jogszerűen lőtték ki a szemét
Pintér igyekezett magát minél jobban fényezni a sajtósok előtt, idézem: „szeretném mihamarabb azt éreztetni, különösen a kistelepüléseken, kisfalvakban az állampolgárokkal azt, hogy megjöttünk, rend és közbiztonság lesz az ország minden egyes területén”. Nos, mi pedig szeretnénk, ha az igazságot is megérezhetnénk. Gergényi felelősségre vonása nélkül nem képzelhető el közrend ebben az országban.
Apropó: Révész Máriusz mit szól ehhez? Pártja által belügyérnek kinevezett fickó szerint törvényesen verték szét a koponyáját. És a KDNP, aki anno még nyilatkozatban tiltakozott Gergényi kitüntetése ellen?
 És mi lesz a következő? Gyurcsány törvényesen hazudott újraválasztása érdekében, Hagyó pedig jogszerűen tömte tele Nokiás–dobozait milliárdokkal? És törvényszerűvé válik majd az is, hogy újságírók autójába drogot csempésszenek?
Egy biztos: Pintér kinevezésével Orbán szelet vetett. Márpedig van olyan törvényszerűség, ami a Gergényiénél is erősebb.
Aki szelet vet, az vihart arat.
Florian Geyer - Kuruc.info
(Hír24, Index nyomán)
A hitetlenkedő fideszeseknek:

Eredeti cikk: Hat és fél százalékig nőhet az idei hiány - Index, 2010. május 3.
 Kapcsolódó anyagok - Gergényi bűnlajstroma: