A Magyar Köztársaság miniszterelnöke, Orbán Viktor ma hivatalában fogadta Budaházy György családját, valamint a hazafival együtt politikai okokból börtönben raboskodó Szász Endre (Szaszka) feleségét.
A miniszterelnök a találkozó után a sajtónak elmondta: fontos, hogy a rendszert ellenzők, annak javításán fáradozók és a hatalom képviselői között folyamatos legyen a párbeszéd. Orbán Viktor azt is kifejtette, nem tűri, hogy Magyarországon méltóságában sértsék meg azokat a magyarokat, akik a többségétől eltérő álláspontot képviselnek.
Eddig az álhír, és most jöjjön a valóság:
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap hivatalában fogadta az Európai Zsidó Kongresszus vezetőit, akik Budapesten tartják tanácskozásukat; a találkozón külön hangsúlyt kapott az Európai Unió és a vallási közösségek közötti párbeszéd fontossága – mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
A közlemény szerint az Európai Zsidó Kongresszus vezetői arra kérték az EU soros elnökségét adó Magyarország miniszterelnökét, hogy továbbra is járuljon hozzá ezen párbeszéd erősítéséhez.
Orbán Viktor január végén Brüsszelben találkozott az Európai Zsidó Kongresszus elnökével, Mose Kantorral és több más európai zsidó vezetővel, köztük Feldmájer Péterrel, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökével és Zoltai Gusztávval, a szervezet ügyvezető igazgatójával. Akkor a magyar kormányfő egyebek mellett azt mondta: a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a társadalom értékes közösségének számító zsidóság jogait feltétel nélkül tiszteletben tartsák.
A magyar kormány fellép az emberi méltóságot, illetve a zsidóságot sértő jelenségekkel szemben - jelentette ki a januári megbeszélésen a miniszterelnök. (HVG)
Állítólag volt itt egy forradalom, ehhez képest meglehetősen furcsa, hogy azt a Zoltai Gusztávot fogadja a miniszterelnök, aki nyakig benne van a Hunvald-féle korrupciós botrányban, ráadásul erről a sajtó is sokat cikkezett, miután nyilvánosságra került a hangfelvétel. Így aztán Viktor-Viktor nem mondhatja már, hogy a tanácsadói vezették félre (ez milyen hatásos érv volt úgy 2002 táján). Ja, és még egy „apróság” a narancsforradalmat komolyan vevőknek: Zoltai Gusztáv munkásőr is volt az átkosban, bizony. Az ateista kommunista diktatúrát kiszolgálni, úgy látszik kóser.
Zoltai, Feldmájer és az egész Mazsihisz úgy, ahogy vannak, egy korrupt rablóbanda. Orbán Viktor pedig őket fogadja a 21. század Magyarországán, amikor politikai okok miatt még mindig lehet elzárva tartani magyarokat.
(HVG nyomán)