Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Szalmaszálakba kapaszkodva - a temerini fiúk ügye Strasbourg elutasító válasza után

Szalmaszálakba kapaszkodva - a temerini fiúk ügye Strasbourg elutasító válasza után
2008-06-19. 12:49

Az új bizonyítékok, a még meg nem hallgatott tanúk számbavételét célszerűnek tartja mind Léh Tibor párizsi jogász, mind az EJK. A különböző ítéletek összehasonlításából újra és újra kiderül: polgárként nem vagyunk egyenlőek a törvény előtt Szerbiában.

A hit és a remény nem halhat meg soha - állítják továbbra is a tragikus következmények sorozatát kiváltó negyedik évfordulóhoz közeledve a temerini fiatalemberek szülei, hozzátartozói, akik szerint gyerekeik koncepciós per áldozatai lettek. Vasárnap, miután hazajöttek kételyekkel teli, szalmaszálnyi esélyekbe kapaszkodó fiaiktól a mitrovicai börtönből, felhívták szerkesztőségünket, és egyben közölték a szenttamási Emberi Jogi Központtól (EJK) szerzett értesüléseket: Temerinben ismét rajtaütésszerűen bántalmaztak két fiatalembert. Alig egy hónap leforgása alatt ez volt a második súlyos incidens a helységben.

A szülők szerint a bántalmazások azért fokozódhatnak, mert szinte egy esetben sem tárták fel ténylegesen mi történt, miért és hogyan történtek a kilengések. Fiaik esetét továbbra is kirívónak tartják, és mindinkább az az érzésük, hogy egyedül maradnak problémáikkal. Úgy érzik, hogy sem a civil szféra, sem a politikai szervezetek, intézmények nem karolták fel igazán gyermekeik ügyét. Többet várnak el a magyar médiumoktól is, főleg abból a szempontból, hogy idejében tájékoztassák a közvéleményt az újabb fejleményekről.

A strasbourgi Európai Emberjogi Bíróság elutasító döntése után azonban maguk is megtorpantak, csak nehezen tudtak megbirkózni csalódottságukkal. Még inkább a hogyan tovább kérdéssel. Mit tanácsoljanak a fiaiknak, hogy a kétségbeesés helyett a túlélés reményét táplálják bennük? Négy hónappal a strasbourgi bíróság fellebbezést kizáró döntése után marad a fájó igazság: A négy év alatt az öt fiatalember letöltötte összbüntetésének egyharmadát, vagyis a 61 évből 20-at… Ifj. Máriás Istvánnal, aki a legsúlyosabb (15 év) ítéletet kapta, a közelmúltban beszélgettünk telefonon. Szüleit hívta a megbeszélt időpontban, hogy személyesen is beszélni tudjon a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnökével, annál is inkább, mivel a per felülbírálására, az emberi jogok megsértésére vonatkozó beadványt Strasbourgban az MVSZ és az MPSZ nevében adták be. Ifj. Máriás ezúttal sem mentegetőzött, elismerte vétkességüket, de határozottan visszautasította az immár többszörösen jogerős vádat. A kiprovokált bántalmazás nem volt gyilkossági kísérlet. A kérdésre, hogyan telnek mindennapjai, elhallgatott pillanatokra…

- Egyhangúan. A „súlyos bűntények” kategóriájába soroltan, rendkívüli bánásmódban részesülök én is. Szabad időnkben, például naponta 15-17 óráig sem lehetünk a szabadban. Egy 8x8 méteres rácsos ketrecben kosárlabdázhatunk. Kettőnket, Zsoltot (Illés Zsolt, a második legsúlyosabb büntetést, 13 évet kapott) és engem többnyire szeméthordásra és más takarítási munkákra osztanak be. De még ez is jobb a semmittevésnél. Nem mondhatom, hogy a rabtársak megkülönböztetnek bennünket azért, mert magyarok vagyunk. Inkább a börtönőrök különböztetnek meg bennünket ilyen alapon, de ők sem mindig. Sokszor az országban történő politikai események is kihatnak a börtönbeli mindennapokra. Ezúton is köszönjük a Magyar Szónak és minden újságnak, rádiónak és televíziónak, hogy kiállnak az igazság kiderítése mellett. Mi nem felmentést kérünk, hanem igazságos ítéletet.
Kérdés azonban, hogy mit lehet tenni a strasbourgi bíróság elutasító válasza után?!

Nos, a válasz nem egyszerű, ezt megerősítette dr. Léh is, aki a sors váratlan fordulatainak köszönhetően Temerinben látta meg a napvilágot, mivel édesanyja 1944-ben Újvidékről, a bombázás elől, ide menekült. Az ügyvédi család a második világháború után Franciaországba, Párizsba költözött, a magyar kultúrát azonban továbbra is ápolták, a magyarok jogainak védelmét küldetésnek tekintették.

- Az édesanyám tanúsítása jut most is eszembe, meg az, ahogyan viszonyult a családunk a magyar politikai menekültekhez. Most is a nemzetközi joggal foglalkozom. A temerini fiúk ügyét ismerve meggyőződéssel állítom, hogy igazságtalanul lettek ilyen súlyosan elítélve. Még így is, miután elvetette a fellebbezést a strasbourgi bíróság, megteszem, amit lehet. Bár amit egyszer elutasítanak, azt szinte sohasem tárgyalják újra. Nem tudni, hogy egyáltalán hogyan tárták ügyüket a bíróság elé? És egyáltalán rámutattak-e az eljárás, majd az ítélet során felmerült ellentmondásokra? Szerbia, sajnos, még nem tagja az Európai Uniónak, így jogászként nem tudok segíteni az itteni bíróságokon. A szülőknek csak azt tanácsolhatom, hogy ne essenek kétségbe, szomorú, ami történt, de a reményt mégsem kell elveszíteni, mert vannak még jogi lehetőségek. De először is Strasbourgban nézek utána, hogy mi történt ott valójában.

A temerini fiatalemberek, szüleikkel és hozzátartozóikkal együtt most erre várnak. Bízni szeretnének Patrubány elnök ígéretében: - Nem hagy bennünket nyugodni mindaz, ami az öt temerini fiatalemberrel történt. Anélkül, hogy hiú ábrándokat ébresztenénk a szülőkben és fiaikban, megígérjük, hogy megteszünk minden jogi lépést. Emellett az európai elutasító döntésről értesítjük a világ igazságszerető (köztük a magyarság) közvéleményét.

A szülők ki tudja hányadszor mondták el, hogy elítélik mindazt, amit a fiaik tettek 2004. június 26-ra virradóra Temerinben. Csakhogy a vizsgálati, majd a periratokból nem derül ki, hogy mi is történt azon az éjszakán. Emiatt váltott ki az eset általános döbbenetet és óriási visszhangot világszerte. Az ügyésztársadalom, a hazai és a nemzetközi emberi jogi civil szervezetek, intézmények és az Európai Parlament is felfigyelt esetükre. Talán ezért tűnik annyira hihetetlennek, hogy mire alapozta elutasító döntését a strasbourgi bíróság. Ezt ugyanis nem köteles megindokolni. A szenttamási EJK munkatársai, a szülőkkel együtt továbbra is fenntartják főbb észrevételeiket, pl.: miért érkezett Újvidékre a kórházba több mint kétórás késéssel Temerinből a mentőautó az „életveszélyesen bántalmazott” Zoran Petroviccsal, mi lett a fiatalemberek eredeti vér- és vizeletvizsgálati eredményeivel, miért 0 vércsoportúak valamennyien?

Emlékeztetőül elmondjuk, hogy az öt temerini fiatalemberre gyilkossági kísérlet miatt szabták ki a drákói ítéletet, mert az akkor 38 éves Zoran Petrovics drogüzért 2004. június 26-ra virradóra több órán át bántalmazták. A történtek után szinte azonnal letartóztatták őket és a továbbiakban sem védekezhettek szabadlábról. Az újvidéki Kerületi Bíróságon 2005. április 11-én meghozott ítéletet minden szinten megerősítették. Máriás István 15, Illés Zsolt 13, Szakáll Zoltán 11,5, Uracs József 11,5 és Horváth Árpád 10 évet kapott. Az MVSZ küldöttségével a szülők: Máriás Ilona és István, Illés Erzsébet, Horváth Tibor, Horváth János nagyapa, Hegedűs Rozália, Uracs József testvére és Varga István, Szakáll Zoltán unokatestvére beszélgettek. Mint írtunk róla, az Uracs szülők után, tragikus hirtelenséggel agyvérzésben elhunyt Illés Zsolt édesapja. Sem őt, sem Uracs Józsefet nem engedték ki a börtönből, még a temetési szertartásra sem.

Az új bizonyítékok, a még meg nem hallgatott tanúk számbavételét célszerűnek tartja mind Léh Tibor párizsi jogász, mind az EJK. Ezzel remélhetőleg elérhetnék a per újratárgyalását, az eset rekonstrukcióját. Ez az út is hosszadalmas lesz és bonyolult, alapos előkészületeket igényel. A fiaik érdekében a szülők támogatnak minden kezdeményezést, amely a büntetés csökkentésére irányul. Ezúton is köszönik az együtt érző embereknek a támogatást itthonról és külföldről. A fiaik pedig a szerkesztőségünkhöz írt levelükben köszönik meg az újságot, amit rendszeresen kézhez kapnak a börtönben. A napilapunk - mint írják - számukra családtagnak számít. Olvasva beszélgetnek velünk, a világgal. Egyben elismerik azt is, hogy mindig tárgyilagosan, a tényekről írtunk sajnálatos tettükről, amelyet azóta számtalanszor megbántak, amelyért úgy bűnhődnek, mint kevesen az országban. A különböző ítéletek összehasonlításából újra és újra kiderül: polgárként nem vagyunk egyenlőek a törvény előtt Szerbiában.