A legutóbbi, alig 4 napja kiadott közleményemben megfogalmazottak sajnos ismét bizonyítást nyertek. Miután a Fidesz-kormány határozott magyar érdekérvényesítés helyett gyáván szó nélkül hagyta, hogy Marosvásárhelyen rendőri biztosítás és katonai erődemonstráció mellett felvonuljanak a magyar nyelv betiltását követelő legszélsőségesebb magyargyűlölő román szervezetek, egyik atrocitást követi a másik, vérszemet kapott a román hatalom.
Immár azért is előállítottak egy magyar íjászoktatót, Tunyogi Bélát, mert kincses Kolozsvárott, Mátyás királyunk szülővárosában "merészelte" piros, fehér és zöld színeket tartalmazó vászonba csomagolni céltábláit edzésre menet. Jellemző a román rendőrségre, hogy bár teljesen törvénytelenül a fentiekért vitték be a férfit az őrsre, mivel a "cselekmény" még a román jogszabályok szerint sem büntetendő, végül a jegyzőkönyvben azt hazudták, hogy azért kísérték be, mert nem hasonlít a személyi igazolványában levő képre – most ugyanis már bajuszt visel – így nem tudták igazoltatni, miközben a jogosítványával még a helyszínen igazolta magát. Vagyis ez az eljárás is teljesen alaptalan volt.
A lényeg, hogy mivel továbbra sincs valóban felelős, a teljes magyar nemzetet tetteivel is felvállaló magyar kormány (a magyar kisebbség sérelmeit konzekvensen figyelmen kívül hagyó Európai Unióról most nem szólva), az Európától fényévekre tanyázó román hatóságok megtehetik, s újra meg fogják tenni, amíg a helyzet gyökeresen nem változik Budapesten. A Martonyi János fémjelezte Fidesz-diplomácia e gyökeres fordulatra aligha alkalmas, ezzel együtt a Jobbik rögzíti az újabb jogsértést, ahogy annak szó nélkül hagyását is, és változatlanul követeli, hogy Orbánék tegyenek határozott ellenlépéseket az erdélyi magyarság érdekében.
Szegedi Csanád
A Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke és EP képviselője
Kapcsolódó: