A tegnapi Célpont Kiskunlacházával kapcsolatos részét alább találjuk. Megtudjuk belőle:
-    a Sztojka-család valóban bűnöző; a súlyosan elhízott családfő 9 (kilenc) évet töltött börtönben
-    Sztojkáék azzal “magyarázzák” annak lehetetlenségét, hogy ők követték el a gyilkosságot, hogy úgymond csak és kizárólag gazdasági bűncselekményekben "sárosak"
-    mindhárom megszólaltatott vádlott többször is megerősítette, hogy gyanúsítottként és nem tanúként hallgatták ki őket. (Vajon miért hazudja akkor a rendőrség azt, hogy nincs gyanúsított?!)
-    az egyik, Nórinál jóval idősebb Sztojka-srác egy évfolyamba járt Nórival (lásd még: megbukott – nesze neked “példaértékű” életű, “igyekvő”, “törekvő”, “igényes” romák)
-    a falusiakkal készült rövid beszégetésekből azt, hogy igenis torokelvágással fenyegették őket Sztojkáék, és igenis mindenhova betörnek, mindenkinek megkeserítik az életét; sokan a cigányterror miatt egyenesen elmenekültek (a szót többször is hangsúlyozta az egyik interjúalany) a településről.
A Célpont stábja a Pokol-hegyen is járt (nem, ezt nem a cigányok ténykedése miatt nevezték el annak; bár, ami azt illeti, Nomen est omen…) Egy helyi lakos a következőt fűzte ehhez az ottani állapotokról,  cigánybűnözésről és a rendőrség impotenciájáról (eredeti ITT): “Ráckevén, a Pokol-hegyen nem jár rendőrautó. Nem is tud bemenni, olyan utak vannak... Nameg nem is nagyon mernek odamenni (jönni). Lassan kezdem azt gondolni erről az ügyről, illetve az utána következő rendőrségi tehetetlenségről, hogy nekünk kell lépni a cigányok ellen. Több száz van itt Ráckevén, akinek az "eltűnése" csak haszon lenne mindenki számára.
 
A műsor vágatlan (a mi verziónkban csak a Lacházával kapcsolatos második felét hagytuk meg) eredetije (a köv. 2-3 hétben) ITT található.
 
 
A csütörtöki Magyar Hírlap Sajtóklubban is szóba került KKLacháza kérdése (vágatlan, teljes eredeti ITT); videó alább.