A Mávinform közlése szerint hosszabb menetidővel közlekedhetnek a székesfehérvári, a pusztaszabolcsi és a pécsi vonalon közlekedő vonatok, mert Kelenföld és Háros között egy Pusztaszabolcs felől Budapestre közlekedő személyvonat ismeretlen férfit gázolt.
A balesetet követő rendőrségi helyszínelés végéig az érintett szakaszon nem közlekedhettek a vonatok. A személyszállító vasúttársaság a balesetben érintett szakaszon - azaz Keleföld és Háros között - autóbuszokkal szállítja utasait. A korlátozások miatt átlagosan 50-60 (egyes vonatoknál akár 70-120) perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk az említett vonalon utazóknak.
Felmerült, hogy állítólag kábeltolvajt csapott el a dunaújvárosi személyvonat. Később ez olvasónk által megerősítésre került egy belső vasutas információ alapján: "Megerősítve, kb. 10 méter erősáramú kábelt maguk mögött húzva próbált átmenni két tag (dzsínóék) a pályán, amikor a kábelt húzót a 11-es Flirt elkente, a másik elszaladt. Tolvajunk nagy részben a jobb és a bal vágány közé került, úgy hogy a kábel a kezében maradt..."
(Kuruc.info)