Finnország közéletét két hónapja az ország legfõbb cigányfajvédõje, a Mohácsi Viktóriához hasonlíthatóan militáns, maga is cigány Miranda Vuolasranta, valamint egy “kiugrott”, a cigány “kultúrát” megtagadott Kiba Lumberg vitája borzolja – a Rainer Friman-féle Manne-TV mellett.
Nézzük, mi is történt, mi váltotta ki azt, hogy most már nem csak a másik, közismert, kiugrott cigány,
Rainer Frimannak (a
Manne-TV fõgurujának) kell rendõri védelemmel közlekednie, hogy megvédje a fajtájától, akik vérbosszút esküdtek ellene. Most ehhez csatlakozott
Kiba Lumberg is, aki ellen, jó cigány szokás szerint, szintúgy vérbosszút esküdtek a “kulturált”, “civilizált” finnországi cigányok. Amolyan õsemberi szinten – ott volt szokás a vérbosszú intézménye. (Amelyrõl egyébként
EZT és
EZT a cikket érdemes MINDENKÉPP elolvasni.)
Miranda Vuolasranta cigány népviseletben szónokol. Ahogy látható, a finnországi cigányok nem feltétlenül fekete hajúak, ahogy azt már ITT (kötelezõ olvasmány azzal kapcsolatban, hogy Finnországban a cigányok hány százaléka írástudatlan) és ITT, a Porvoo-ban egy 76 éves holland turistát meggyilkoló, drogos cigányt mutató képen is látható.
Hogy tudjuk, kirõl is van szó, elõször egy kis kitekintés. Kiba Lumberg munkáiról pl.
EZ a Népszabi-cikk olvasható magyarul. Rövid élettörténetét (finnül) pl.
ITT és
ITT olvashatjuk, magyarul pedig egy hosszabbat
ITT, az
Amaro Drom honlapján, amelybõl idézünk is, mert érdemes, és (igaz, erõsen “finomítva” (cenzúrázva)), tartalmazza mindazt, amit Kiba Lumberg általában nyilatkozik a finnországi cigányság “kultúrájáról”.
Még egyszer hangsúlyozzuk: mindez az Amaro Drom honlapján található, NEM a kuruc.infón, NEM valami "szélsõnáci" honlapon.
“Hogyan jellemezné a közkeletû adatok szerint mintegy tízezresre becsülhetõ finnországi roma kisebbség helyzetét?
A kérdést ma már csak kívülrõl tudom megítélni, mert nem a roma közösség tagjainak életét, mindennapjait élem (Kuruc.info kommentár: értsd: 13 évesen megtagadta a cigány “kultúrát”. Akkor “legfõbb érték a gyerek” családja visszahúzó ereje elõl zárt gyerekotthonba menekült, ahol nem tudta utólérni a famíliája. Igen, sokszor csak így, ilyen eszközökkel lehet elmenekülni a cigányok elõl. Minden tiszteletet megérdemel Kiba, hogy 13 éves kislányként mindezt be merte vállalni, fel merte adni addigi életét, családját, csak hogy megmeneküljön a tradícionális cigány “kultúra” szorításából! Persze ez nem jelent meg az interjúban, nehogy megkérdezze a T. Olvasó: milyen az a “kultúra”, miért tagadta meg.). Úgy vélem, Finnországban valamennyi állampolgár számára igen jók a lehetõségek a tanuláshoz, a gazdasági életben való boldoguláshoz. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy sokan nem élnek ezekkel a lehetõségekkel. A lakhatási körülmények is többnyire perspektivikusak, a szociális feltételek ugyancsak adottak, az oktatási rendszer pedig alapvetõen ingyenes az állampolgárok számára. (Kuruc.info kommentár: “A lakhatási körülmények is többnyire perspektivikusak, a szociális feltételek ugyancsak adottak”. Megint egy hatalmas pofon azoknak –pl. az Index cigánytopicjaiban johjon-nak –, akik azt próbálják bizonygatni, hogy szegíny cigányok alig kapnak segílykét, ingyenkéglit a finn államtól) Lehetõségek és állások tehát lennének, de mintha senki nem akarna élni velük. (Kuruc.info kommentár: Milyen szépen megfogalmazta Kiba, hogy a cigányok b*sznak tanulni, dolgozni!) Inkább mindenki „sztár” akar lenni – ahelyett, hogy kitanulna valamilyen szakmát. Így aztán a romák egy része kirekesztõdik. Nagy gond az alkohol és a kábítószer-használat elterjedtsége is. (Kuruc.info kommentár: Kedves Olvasóink, ehhez sem kell kommentár, annak megjegyzésén túl, hogy Finnországban a természetesen ott is munka- és iskolakerülõ, bûnözõ fiatal cigány férfiak a hivatalos statisztikák szerint 40%-ban keménydrogosok…)
A vezetõ finn napilapnak, a Helsingin Sanomatnak nemrég a tabuk folytatólagosan meghatározó szerepét és a generációs ellentéteket említette a lehetséges okok között.
Igen, az idõsebbek sokszor maradiak, és emiatt akadályozzák a fiatalok elõrehaladását. Az öregek elzárkóznak attól, hogy a fiatalok azzal foglalkozzanak, amit szeretnének. Ahelyett hogy szabadságot adnának nekik, inkább ragaszkodnak a szabályokhoz. (Kuruc.info: értsd: a szülõk kiveszik azokat az esetleg kitörni vágyó gyerekeket IS az általánosból, akik végleg szakítani szeretnének a cigány “kultúrával”. Ez volt Kiba sorsa is, de szerencséjére ki tudott törni, és meg tudta tagadni a finnországi cigányságot. Ezért is lett mára Friman mellett az elsõ számú cigány közellenség.) Ez aztán gyakran visszaüt, a fiatalok között gyakran vezet a feleslegesség érzéséhez – márpedig a felesleges ember könnyen válik agresszívvá és jelenthet veszélyt a környezetére. (Kuruc.info: vesd össze: fiatalkorú cigány bûnözési és drogozási arányok.)”
Ahogy a fent már idézett, régebbi cikkekbõl, interjúkból is látható, Kiba mindig is támadta a finnországi cigányságot annak “kultúrája” miatt. Ennek csúcspontja következett be az YLE (finn közszolgálati) TV-adásában, ahol július tizedikén minden eddiginél élesebben támadta a hazai cigányságot, és – többek között – elismételte az általunk is jól ismert hivatalos finnországi cigánybûnözési, drogozási statisztikákat. Egy kis emlékezet-frissítés: a finnországi cigány férfiak 50%-a börtönviselt, 68%-a már volt büntetve (állt bíróság elõtt) és 92%-át már gyanusítottként kihallgatta a rendõrség. Körükben igen magas az írástudatlanság és igen alacsony a felsõfokú képzésben részt vevõk / vettek aránya. Például, rendõrnek csak egy félcigány ment EGÉSZ Finnországban (bõvebb infó
ITT), és tanárt sem sikerült találniuk EGÉSZ Finnországban. Ez utóbbival kapcsolatban lásd pl.
EZT. A finnek 95%-a rühelli a cigányokat, amely százalékarány mellesleg nem sokban tér el a többi nyugat-európai országtól (Olaszország példája
ITT)
Nem kell ezután csodálkoznunk azon, hogy vérbosszút esküdtek ellene a finnországi, ott IS bûnözõ, ingyenélõ, élõsködõ cigányok, akárcsak
Rainer Friman (Manne-TV) ellen. Ehhez kell kommentár? Ezt nevezik “civilizált” “kultúrának”, Kedves Olvasók? Hány száz, ezer évet kell visszamennünk a fehérek történelmében ahhoz, hogy nyomát lássuk a vérbosszúnak? Legalább ezret, ha nem többet, ugye. A cigányok, igen, több száz, de lehet, ezer évvel vannak lemaradva tõlünk.
De nem maradt mindez annyiban! A
Rainer Friman-eset fényében már várt vérbosszú mellett Miranda Vuolasranta (a fõ cigányfajvédõ, a finnországi
Mohácsi Viktória) is színre lépett, és az YLE vezetésének írt nyílt levelében minõsíthetetlen hangvételben nyilatkozott Kiba Lumbergrõl. „Mondanvalóját“ a következõképp foglalhatjuk össze: Kiba Lumbergnek nem szabad nyilatkoznia a romákról, mivel nem tartja a cigány szokásokat, „kiugrott“ cigány. Ezen felül olyan szinten tett sértõ megjegyzéseket Kiba Lumbergre, annak elõéletére, családi kapcsolataira (azaz konkrétan elmesélte a 13 évesen történt kiugrásának történetét, ezzel aláhúzva azt, hogy, mivel így “faképnél hagyta” a cigányságot, ezért SEM nyilatkozhat róla), amelyek valóban többszörösen kimerítették a becsületsértés fogalmát.
Kedves Olvasónk, nem kell ahhoz különösen magas IQ, hogy valaki megértse, miért idiotizmus azt elvárni egy kiugrott cigánytól, hogy NE ejtsen egy szót sem a cigányságról, annak bûnözésérõl, több száz éves kulturális, szellemi lemaradásáról, drogozásáról, iskola- és munkakerülésérõl, élõsködésérõl.
Tegyük fel, Kedves Olvasónk, hogy Ön kiugrott drog-, nikotinfüggõ vagy alkoholista. „Kiugrása“ után már nem lenne szabad arról beszélnie, hogy miért rossz a drog-, nikotinfüggõség vagy alkoholizálás? Ugye, a válasz egyértelmû. És az is egyértelmû, hogy Miranda Vuolasranta „érvei“ egyszerûen szánalmasak. Az pedig, hogy ezen felül Kiba Lumberg családi hátterérõl, kiugrásának körülményeirõl értekezik, csak hab a tortán.
Természetesen a cigányfajvédõ Miranda Vuolasranta a bûnözési, drogfüggõségi, írástudatlansági stb. tényeket is megpróbálta elhazudni. Például, megeresztett egy ilyen mondatot: „egyáltalán nem olyan általános a vérbosszú a finnországi romák között, mint ahogy Kiba Lumberg állította. Az viszont igaz, hogy a romák a legkitaszítottabbak.“ („Vuolasrannan mukaan verikosto ei suinkaan ole enää yleistä Suomen romaneilla, kuten Lumberg on väittänyt. Mutta se on totta, että romanit ovat Suomen syrjityin vähemmistö.").
Aztán, ha az ember továbblapoz a Miranda Vuolasranta válaszát lehozó
Helsingin Sanomatban, Finnország elsõ számú napilapjában (
ugyanabban a számban – az augusztus 1-jeiben), belerohan ebbe a hírbe (eredeti
ITT): “A Lappenranta-i lövöldözés kapcsán három roma
(Kuruc.info kommentár: igen, a Helsingin Sanomat leírta, hogy cigányokról van szó!!! Ezt bárki ellenõrizheti, aki a megadott linket követi!) család került a rendõrség látókörébe, akik között már régóta feszültségek vannak.
("Lappeenrannan ampumistapauksessa kolme epäiltyä sukua poliisille. Välikohtauksen taustalla arvellaan olevan pitkään jatkunut romanisukujen välinen vihanpito.")
Hahaha, Miranda, látja, szinte minden egyes napra jut egy-egy cigány vérbosszúról, leszámolásról szóló jelentés! Ennyit érnek az "érvei"!
Kiba Lumberg nem hagyta annyiban a cigányfajvédõ Miranda Vuolasranta durván személyeskedõ és hazudozó, a finnországi Cigánytanács, azaz minden “igazi” cigány nevében írt nyílt levelét, hanem feljelentést tett a rendõrségen Vuolasranta ellen jó hírnév megsértése miatt. Teljesen jogosan, tegyük hozzá.
Most itt áll az ügy, de biztos lesznek fejlemények, amelyekrõl mindenképp írunk majd. Például, ha olyan híreket kapunk, hogy Kiba Lumberget (vagy a Manne-TV-s, szintén vérbosszúval megfenyegetett Rainer Friman-t) meggyilkolták, akkor jól tudjuk majd, hogy ki gyilkolt meg kit. Igen, megint a cigányok - ki más?!?
Kuruc.info - AS