Miközben a lakosság félelemben tartására kitűnően alkalmas hatóságok úgy vigyáztak a késelő tetvesre, hogy tegnap valószínűleg ismét levezényelt egy késes rablást, egy erdélyi napilap felkereste a cigánytelepet, amely kitermelte a patkányt. Az ottani vasvillás rokonság végül nem szúrta le az újságírókat, így megtudhatunk egy-két érdekességet a purdé életéről, közben pedig készülődhetünk a visszatérésére, ugyanis Székelyföldön is ki-be lehet sétálgatni az intézet kapuján.
Tonk Gabriella, a romániai gyermekjogvédelmi hatóság helyettes államtitkára a lapnak elmondta, a rohadékot egy csíkszeredai gyermekvédelmi intézetben helyezik el, és abban az esetben is a személyiségén minden bizonnyal sokat javító nevelőprogramban részesül, ha később esetleg visszakerül a családjához.
A Krónikának tegnap sikerült felkeresnie István Gyergyószentmiklóson élő szüleit - a "sokgyerekes házaspár" természetesen tagadja, hogy az ő fiuk a magyarországi bűncselekményekbe keveredett 12 éves tetves. Romániában egyébként a tavalyi év első kilenc hónapjában 3361 bűncselekményt követtek el 14 éven aluli kiskorúak, akik a hatályos törvények értelmében nem büntethetőek. Különben Magyarországhoz hasonlóan Romániában is létezik már olyan kezdeményezés, amely a kiskorú bűnözés megfékezése érdekében a büntető törvénykönyv módosítása révén 13 évre csökkentené a gyermekek felelősségre vonhatóságának alsó korhatárát.
 
Hazavitték - de minek?

A tervek szerint a csíkszeredai nevelőintézetben helyezik el a Budapesten számos bűncselekményt elkövető gyergyószentmiklósi bandavezért. Ahonnan ugyanúgy megszökhet, mint a budapestiből.
A budapesti román nagykövetség illetékesei tegnap közölték: a konzuli osztály kiállította a rabló kiutazási engedélyét, és várhatóan ma délben az Ártánd–Bors határátkelőnél átadják a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság egyik szociális munkásának. A székelyföldi Gábor István tavaly március óta több társával együtt budapesti idős embereket, hajléktalanokat és fiatalokat fenyegetett, bántalmazott és rabolt ki a Blaha Lujza téren és környékén. A magyar rendőrség több ízben is elfogta, és gyermekvédelmi intézetben helyezte el, ám onnan – mivel ezek nyitottak, miért is ne – mindannyiszor megszökött. A hatályos magyarországi jogszabályok értelmében kora és állampolgársága miatt a jövendőbeli rablógyilkost sem bezárni, sem megbüntetni nem lehet. A késeléses incidens óta az anyaországi média nagy teret szentelt az agresszív cigány esetének, aki nevét senkinek sem árulta el, ezért a budapesti újságírók Krisztiánnak keresztelték.
Tonk Gabriellától, a romániai gyermekjogvédelmi hatóság helyettes államtitkárától a lap megtudta, a Hargita megyei gyermekvédelmi igazgatóságot már tavaly értesítette a román rendőrség szervezett bűnözés elleni főosztálya, hogy Gábor István szülők nélkül tartózkodik Magyarországon, ahol bűncselekményekre adta a fejét. A szakhatóság ennek nyomán környezettanulmányt készített a cigány Gyergyószentmiklóson élő, (a segélyért) sokpurdés családjáról, majd a szülőktől megkapták a beleegyezést szemük fénye hazahozatalára. Különben a kiskorú azonosítása és a repatriálási folyamat azért húzódott el, mivel a hazug gazember hamis címet és nevet adott meg a hatóságoknak, végül ujjlenyomata, fényképek és videofelvételek segítségével derítették ki, hogy kicsoda is valójában. Egyelőre nem tudni biztosan, miként került Magyarországra a féreg, akinek szülei egyes információk szerint sohasem hagyták el az országot.
A Krónika úgy tudja: István szülei a gyermekjogvédelmi szakértőknek azt mondták, a fiú tavaly Besztercén tűnt el, ahol látogatóban voltak valakinél; értesítették a gyermekvédelmi szolgálatot, de fogalmuk sem volt, hogy a fiuk Budapesten tartózkodik. Elmondásuk szerint korábban soha nem szökött el otthonról, "komolyabb" csínytevést nem követett el. (Cigány körökben valószínűleg ez sem számít komolyabbnak - a szerk.)
 
Interneten dicsekedett a Blaha „réme"
Az interneten keringő hírek szerint zsenge kora ellenére István rettegésben tartotta a pesti Blaha Lujza tér lakóit, kedvenc „vadászterülete" a játszóterek és iskolák környéke volt, áldozatainak többsége pedig a gyerekek közül került ki. A Youtube és a Kuruc.info internetes oldalon közzétett kisfilmen hetykén jelenti ki: apja is veszélyes ember, gyilkosságért volt bebörtönözve. „Szegény család gyermeke, szülei szociális segélyből és alkalmi munkákból élnek" (akárcsak Istvánka, aki szintén alkalmi munkából él) – fejtette ki a Krónikának Elekes Zoltán, a csíkszeredai gyermekvédelmi és szociális igazgatóság vezetője, aki azt is elmondta, hogy a nyolc testvérből három kiskorú.
A gyergyószentmiklósi cigók közül Sándor János ráismert a takonyosra, és elmondta: Gábor István fiáról van szó. „Találkoztam az apjával, aki közölte, valahogy haza akarná hozni a gyermeket, mert tavaly nyár óta nem látta" – fejtegette Sándor, aki arra is kitért, hogy a gyereket a televízióból ismerte fel, majd szólt az apjának. Azt viszont cáfolta, hogy az apát gyilkosságért ítélték volna el. „Tudja, hogy van az, naccsága. Nem volt munkája, elkövetett valamit, hát emiatt zárták bé" – magyarázza Sándor. Értik, nem?
Az általa megjelölt gyergyószentmiklósi házban viszont senki sem lakik, a szomszédok szerint eladták. A szintén a szomszédság által megjelölt másik ház lakói viszont biztosra állították, hogy Gáborék a téglagyári cigánysoron laknak.
A Téglagyár utcában több tébláboló, segélyre váró roma is tudni vélte, hogy Gábor István családja valóban a mutatott házban lakik. A lap munkatársa által megszólított, a szomszédok által Gábor Istvánként bemutatott családfő azonban szája első mozdulatával hazudott, azt állítva, hogy őt Kalányosnak hívják. Egyébként a téglagyáriak rendkívül ellenségesen fogadták az érdeklődő újságírót; az udvar mélyéről vasvillával és fejszével közelítettek, amikor kiderült, fotó is készül a telepről. „Ne filmezzen itt, mert feldöntöm" – acsargott az egyik megélhetési roma gyerek, Istvánka szellemi örököse.
„A romákról tudni kell, hogy nem árulják el egymást" – magyarázta Jánosi Irén, a városi cigány iskola egyik tanítója, hozzátéve: a Magyarországról hazaküldött gyereket nem ismeri, soha nem járt az iskolában, viszont az egyik tanítványa szerint Kismoszkvában lakik a család. A gyergyóiak által Kismoszkvának nevezett városszéli romatelepen sem jártunk több sikerrel, az ottaniak úgy tudják, hogy a Gábor család elköltözött onnan.
Elekes Zoltán gyermekjogvédelmi igazgató megerősítette, hogy a gyermekkorú bűnözőt egyelőre a kiskorúak integrálását felvállaló csíkszeredai intézményben helyezik el. „Célunk a gyerek integrálása a családba, de előtte alapos felmérést kell készítenünk róla, és ki kell derítenünk, egyáltalán lehetséges-e ez" – fejtegette Elekes, aki nem tartja kizártnak, hogy a gyerek esetleg onnan is megszökik, hiszen az intézmény egy rehabilitációs központ, amelynek lakóit nem tartják bezárva.
Na akkor szeretettel várjuk vissza a Blahára. Lehet készülődni.
(Jánossy Alíz, Rostás Szabolcs - Krónika nyomán Kuruc.info)

Kapcsolódó