Kuruc.info - Korlátlanul magyar: Értelmes ork-cikk a Népszabóban

Néha cigánytémában értelmes cikkek, hírek is megjelennek a Népszabadságban. Ez volt a helyzet Debreczeni cikkével, az olasz cigánybűnözési, ill. az egy fajvédő számára finoman szólva is hervasztó deszegregáció-statisztikák idézése. Most Csányi Vilmos írt egy figyelemre méltó alkotást.

"Hajrá, Monok!
Kentaurbeszéd

Minap a monoki önkormányzat elhatározta, hogy szociális segélyt csak akkor folyósít gyermekes családoknak, ha gyerekeik rendben járnak óvodába, iskolába. Még nem biztos, hogy eljárásuk kiállja a törvényesség próbáit, de az biztos, hogy felfogásuk világtendenciákat tükröz. Nemrégiben említettem már, hogy Mexikóban tíz éve sikeresen működik az az elv, hogy a szociális segélyeknek, ha szükséges, a következő generáció érdekeit is kell szolgálniuk.

A megfelelő iskolai szocializáció, alapműveltség nélkül felnövekvő generációk tagjai csak a munkanélküliek, az egész életük folyamán segélyre szorulók táborát növelnék, meg kell állítani ezt a minden generációban ismétlődő folyamatot. A megállítás kipróbált eszköze az, ha a rászoruló szülőknek, lehetőleg mindig az anyának, fizetnek a gyerekeik iskoláztatásáért, vagyis akkor kapnak szociális segélyt, ha a gyerekek rendesen járnak iskolába, sőt a segély mértékét az is befolyásolja, hogy a gyerek milyen eredménnyel tanul. A jobban tanuló gyerek szülei többet kapnak, érdekük tehát, hogy a gyerek otthon is megfelelő körülmények között tanulhasson. Fontos az is, hogy a következő generáció egészséges is legyen, ezért a gyerekek védőoltásaiért és a különböző szűrővizsgálatokért szintén fizetnek. A jól működő program neve angolul "conditional cash transfer", CCT, magyarul talán feltételekhez kötött segélynek lehetne nevezni. Már mintegy húsz dél-amerikai országban alkalmazzák, valamint Törökországban, és különböző magánalapítványok támogatásával New York állam készül éppen a bevezetésére. Soha hasznosabban szociális segélyt még nem osztottak. Nemcsak bevezették ezt az új módszert, hanem nagy populáción folyamatosan értékelték is az eredményeit, már a Wikipédiában is megtalálhatóak: jelentősen növeli a rendszeresen iskolába járó és eredményesen tanuló gyerekek arányát egy-egy korosztályban, és egészségi állapotuk is kiemelkedő a nem segélyezett csoportokéhoz képest (például a hatévesek egy centiméterrel lesznek magasabbak). Remélhetőleg itthon sem alszanak tovább, bár száz ortodox liberális ellenérvet is el tudok képzelni, mégis azt gondolom, jó dolog lenne. Monok elkezdte. Támogatni kéne, ha szükséges, törvények erejével is.

Érdemes áttekinteni azt a filozófiát, ami a hasznos módszer mögött kirajzolható. Az ember szociális lény, a legszociálisabb állatfajok egyike. Közösségeiben a munkát és a munka eredményét különböző szabályok szerint elosztja, és az erőforrásokból az idősek, a betegek, a munkaképtelenek is részesülnek minden normális társadalomban. Nagyon szép ez a genetikai adottság, mégis azt látja az ember, hogy ez az elosztósdi nem teljesen sima ügy, különösen a modern tömegtársadalmakban, amelyek pedig olyan óriási erőforrásokkal rendelkeznek, hogy abból mindenkinek jutna elég. Mégsem jut. Ahol mégis jut, ott gyakran az a felfogás alakul ki a rászorulókban, hogy a segély az jár. Jár minden feltétel nélkül. Éppen azért, mert az ember szociális lény, nem hagyhatja magukra a társadalom tagjait. Tessék csak postázni azt a segélyt, minél nagyobb összegekben, feltételek nélkül és gyorsan. És sok társadalom, a mienk is, azzal néz szembe, hogy a lakosság öt, tíz vagy akár harminc százalékának egyedüli erőforrása a társadalmi segély. Tetéződik ez azzal, amit már említettem, hogy felnövekednek azok a generációk, amelyek nem szocializálódnak semmiféle munkakultúrára, és mentális vagy fizikai képességeiktől függetlenül egész életüket segélyezettként töltik majd el.

A probléma összetett. A közösségben élő ember szociális. A stabil, erős közösségek osztják meg javaikat tagjaikkal. A "segélyt" (régen ez a fogalom nem is igen létezett) a közösség nyújtotta. Az a közösség, amely gyerekekkel együtt is alig érte el a két-háromszáz főt, ahol tehát mindenki mindenkit ismert, és egészen aprólékosan lehet tudni, hogy ki az, aki valamire rászorul, és miért. A segély nem jár, mint valamilyen, az egyén személyétől, tevékenységétől független jutalék. Ha valaki becsületes munkában megöregedett, vagy beteg lett, baleset érte, mindenki emlékezett, hogy előtte tette a dolgát, és most, hogy bajban van, segíteni kell rajta, ez természetes. Persze feltűntek a csalók is, ezért a régi közösségek állandó problémája volt, hogy ne jelenjenek meg, akik csak a javakat, de a munkát már nem akarják elosztani, és az archaikus közösségek nem is tűrték az ingyenélőket.

Az emberi populáció robbanásával ezek a kis közösségek nagyrészt eltűntek, helyettük óriási virtuális közösségek alakultak ki, gyárak, munkahelyek, városok, államok. Ezekben nem ismer mindenki mindenkit, tehát a rászorulók megsegítése a közösség figyelme nélkül, törvényekbe foglalt szabályokkal történik. A kis közösségek szabályait mindenki betartotta, mert mindenki figyelt mindenkit. A nagy virtuális közösségek nemcsak a figyelmetlenség miatt osztanak rosszul, hanem azért is, mert lehetségessé vált a közösségeken kívüli életmód, vagy kicsi élősködő közösségek kialakulása. Az emberi természet ilyen! Gyorsan alkalmazkodik a megszerezhető erőforrásokhoz, ez volt evolúciós sikerének is az alapja. Olyan szubkultúrák jelennek meg, amelyekben a jó munka a virtuális társadalom erőforrásainak ügyes megszerzése, azok gyarapítása nélkül. Nincsen ebben semmi különös.

A virtuális közösségek szabályait úgy kell alakítani, hogy a munka nélkül szerezhető jövedelem egészséges ember számára nagyon nehezen legyen elérhető, és legfőképpen a gyerekek, de a társadalom minden tagja munkára szocializálódjon. Az államtól semmi nem jár ellenszolgáltatás nélkül, nyilván leszámítva a baleset vagy súlyos betegségek áldozatait. A segélyek elosztását pedig a legalsó szerveződési szintre kell helyezni, ahol - ha már nincs is valódi közösség - megteremthető az a figyelem, amely nemcsak a rászorultságot, hanem azt is nézi, hogy a rászorult miben hajlandó a közösségnek segíteni.

Monokon sikeres a globalizáció."

Kuruc.info / Arppi S.: Első olvasatban úgy tűnik, alkalmas a módszer a probléma egy részének a kezelésére. De ez a rész eléggé kicsi! Jelentősen radikálisabb lépésekre van szükség ahhoz, hogy el tudjuk dobni egyáltalán a gyufát, ami már a kömünkre égett. Alapvetően nem értek egyet a Számvevőszék megállapításával sem, hogy a problémakör kezelésére (csak) kb. 120 milliárdot fordítottak az elmúlt 10 évben. Tudatában vagyok természetesen, hogy még számukra sincs valós tartalmú statisztika, épp ezért gondolom azt, hogy ennek a számnak a tartalma csak a cigányságot felzárkóztató programokra költött pénz, ugyanakkor a cigányság itt tárgyalt körének a "bekerülési költsége" évenként legalább 1000-2000 milliárd. Persze ez is csak becslés, a "szolidan" becsült lélekszámuk 70%-ával számolva.

Ez a módszer egyébként, - amit Csányi tárgyal - a hosszú távú enyhítést célozza, eredménye társadalmi szinten úgy 20 év múlva jelentkezhet. Az esetünkben föltétlen szükséges lépések alapvetően az egész szociális rendszer átalakítását vetítik előre, a családi pótléktól a segélyekig. Ugyanakkor a családtámogatásnak meg kell őriznie a jelenlegi szintet, ha lehetséges még növelni is kell, másképp nem képzelhető el a normális családok gyermekvállalási kedvének növekedése! Márpedig ez is élet-halál kérdése, ami szintén a körmünkre égett már. Gondolom, senkinek nem kell magyarázni a helyzet paradox voltát, hogy úgy kell csökkenteni a "megélhetési gyerekgyártás volumenét", hogy közben növelni kell a gyermekvállalási kedvet. Dehát ez csak a szociális rész hosszú távú kezelése, még az azonnaliakról nem tárgyaltunk, sem ezeknek a közbiztonságra, bűnözésre gyakorolt hatásáról. És mindeközben a már meglévő bűnügyi anomáliák a jelenlegit erősen meghaladó hatékonyságú kezelése is szükséges. Szóval, ha most kezdjük, akkor is elmúlt már a 24. óra. És nagyon nem úgy tűnik, hogy a kúrmány bármit is akarna tenni – sőt, épp ellenkezőleg, továbbra is folytatják az esztelen cigányszaporító politikájukat.

Kíváncsiak vagyunk a folytatásra, mert a Debreczeni-cikk után is felhördült a fasisztázó, rasszistázó kórus. Bár Csányi cikke nem túlzottan radikális, szerintem még ez is kivágja a biztosítékot jónéhány vonalas fajvédőnél.