"Finnek, nyilasok, romák, Charta

A romák megregulázását szorgalmazta a kirekesztés ellen életre hívott új Charta alakuló ülésének egyik szónoka. A mozgalomhoz a helyszínen vagy százan csatlakoztak, köztük a rendezvényen némán jelen lévő miniszterelnök is. Aki meghallgathatta, hogy a magyar politikai élet a velejéig hazug.

Remélem nemcsak egy díszakció volt a Magyar Demokratikus Charta életre hívása, hanem támogatói akkor is ott lesznek, amikor a Magyar Gárda menetel, és terrorizálja a romákat, mondta a Charta megalakulása után Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke. Hogy mennyire lesz népmozgalom a társadalmi kirekesztés ellen tiltakozó akcióból az kérdéses, arra, hogy elmenjen az alakuló ülésre mintegy száz politikus, híresség, közéleti szereplő, illetve magánember vette a fáradtságot. (A hivatalos verzió szerint már háromszázan jelezték, hogy csatlakoznának a chartához, de még nem mindenki írta alá a dokumentumot.)

Természetesen az ötletgazda Gyurcsány Ferenc ott volt, de nem szólalt fel, a második sorban ülte végig a rendezvényt. (Emlékeztetőül: korábban azzal vádolták a miniszterelnököt, hogy a kisebbségi ügyeket meglovagolva akar erősödni.) A szocialistákat a miniszterelnökön kívül Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő, Vitánzi Iván, és Donáth László honatya képviselte. Szabad demokrata képviselőként egyedül Eörsi Mátyás árválkodott a rendezvényen, igaz az SZDSZ előre leszögezte, hogy csak akkor jön el, ha az esemény nem lesz pártrendezvény. Eörsi képviselőtársai távolmaradását most azzal magyarázta, miszerint az SZDSZ támogatja ezt a mozgalmat, de azt nem helyesli, hogy pártok vegyenek részt benne.

A fideszeseket egyébként senki nem hiányolta, hisz az ellenzék főereje már a miniszterelnök júliusi bejelentése után jelezte távolmaradását. A nem politikus résztvevők palettája egyébként elég színes volt feltűnt többek között Valki László nemzetközi jogász, Bodor Pál újságíró, Deák Péter biztonságpolitikai szakértő, illetve helyszíni tudósítónk bemérte Somló Tamás és Demjén Ferenc zenészeket (mint kiderült, a Zsindex hazudott, Demjén nem volt ott), továbbá Pogány Judit színésznőt is.

Ami a mondanivalót illeti, Vitányi Iván arról beszélt, hogy a veszély tényleg nagyobb, mint az elmúlt 18 évben bármikor, a radikális szélsőjobb katonai egyenruhában masírozik, egyre több a fegyveres, bombás atrocitás, minden másság kirekesztése, és bőven akadnak a legális jobboldalról is, akik tűrik, bátorítják, támogatják ezt a folyamatot. A jelek szerint akadt egy ünneprontó is: Mizsei Béla volt kisgazda képviselő például arról mesélt, hogy a fia Finnországban él, ahol nincs baj a romákkal, mert műveltek. (Kuruc.info / Arppi S.: messziről jött ember, ugyebár. Mit is mond erről az ITT angol nyelven is elolvasható hivatalos statisztika – meg persze az egyéb jelentések, mint pl. EZ? Azt, hogy arrafelé is ugyanolyan mértékben iskola- és munkakerülők, analfabéták (és persze bűnözők) a cigók, mint nálunk.
Arról nem is szólva, hogy Finnországban maga az egyik cigányfajvédő szervezet ismerte el – tessék, ITT az angol nyelvű linket tartalmazó cikk, lehet ellenőrizni az eredetit és a fordításunk helyességét! Micsoda öngól ez a fajvédőknek, Istenem! –, hogy ha egy finnek azt mondja az ember, "huszonéves [rokkant]nyugdíjas", akkor 100-ból 100 alkalommal a cigányokra fog asszociálni. Biztosan ok nélkül. Biztos nem azért, mert a finnországi cigányok 18 éves korukban egytől egyig mind leszázalékoltatják magukat, amit a finnek, morogva bár, de megtesznek, mert az ott is tanulatlan, analfabéta orkok "munkaerejére" és legfőképp munkahelyi lopásaira, a többi munkatárs hátráltatására senkinek, semmilyen munkaadónak sincs szüksége.
Ejnye Mizsei, legközelebb legalább ellenőrizd, hogy mit mutatnak a hivatalos statisztikák, mielőtt "messziről jött ember azt mond, amit akar"-alapon el kezdesz hazudozni!)

Mizsei szerint viszont "a Magyar Gárda akciói termékeny talajra találtak Magyarországon, mert bizony nagyon sokan viszolyognak a cigányságtól magatartásuk miatt, így a megoldás a romák kiművelése, és a cigányvezetők felelőssége, hogy megregulázzák őket." (A volt kisgazda szavait a jelenlévő romák közül az egyik úgy interpretálta: Mizsei sértőn azt magyarázta, hogy bele kell tuszkolni a fejünkbe a tudást, hogy ne csak a lopáson járjon az eszünk). (Kuruc.info: azzal vajon mi a gond, hogy valaki ma, az információs társadalomban azt kéri a romáktól, hogy kegyeskedjenek legalább egy szakmát kitanulni? Ez miért sértő a cigányoknak?!)

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke szerint a magyarországi romák a II. világháborús népirtás utáni történetük legdrámaibb korszakát élik: elsősorban a vidéken élő cigányságot rasszista erőszak fenyegeti. Azaz már azt sem tudják, hogy kitől féljenek jobban, a fasisztáktól vagy az uzsorásoktól. (Kuruc.info: a "fasiszták", gárdisták stb. nem gyújtják rájuk a putrit, nem gyilkolják le őket. A teljes egészében cigány uzsorások igen.) Ungváry Rudolf történész nem a romák, hanem a politikai elit felől közelítette meg a bajokat. Szerinte mára olyan demokrácia alakult ki, ahol együtt kell élni nyílt antiszemitákkal, akik magukat nem vallják antiszemitáknak, és nyílt nyilasokkal, akik magukat nem vallják nyilasoknak. A magyar politikai élet, vélekedett Ungváry, a velejéig hazuggá vált."

(zsIndex)