"Felmondott az egyik fórumozó tanár

Bálint Csaba
2008.10.17. 03:00

Szeged - Csütörtökön vette fel utoljára a munkát az egyik szegedi pedagógus, aki egy nyilvános internetes fórumon a kollégáival folytatott csevegésben orknak, norvégnak, tücsöknek, cigónak, illetve c-nek nevezte roma származású tanítványait – tudtuk meg az iskola igazgatójától, aki a távozó pedagógus és az intézmény jó hírének védelmében továbbra sem szeretné, ha megneveznénk az intézményt.

A tanár szerdán még egy nap haladékot kért, hogy eldöntse, vállalja-e a fegyelmi vizsgálatot, vagy önként távozik. Csütörtökön az utóbbi megoldás mellett döntött, és beadta kérelmét, amelyben arra kérte az iskola vezetőjét, hogy közös megegyezéssel szüntesse meg közalkalmazotti jogviszonyát. Az igazgató ezt el is fogadta, így ebben az iskolában nem kell már lefolytatni a fegyelmi vizsgálatot. Az általános iskola most új nyelvtanárt keres, akinek az év végéig tudnak munkát adni. A távozó pedagógusnak ugyanis akkor mindenképpen lejárt volna a szerződése, hiszen egy gyesen lévő tanárt helyettesített az iskolában.

Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, a volt Móra-iskola egykori tanárai nyilvános internetes fórumon minősíthetetlen stílusban beszéltek roma származású tanítványaikról. Olyan pedagógusok, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy mentorként segítsék tovább a szegregáció miatt bezárt iskola diákjait. Ezért az önkormányzat fegyelmi vizsgálatot kért azokban az általános iskolákban, amelyekben a fórumozó volt mórás tanárok dolgoznak."

delmagyar.hu; a hozzászólásokat kötelező jelleggel ajánljuk, a lenagyobb része normális. Van persze jópár idióta fajvédő, mint pl. "magyarok" vagy "akárki". Ez utóbbi pl. a köv., durva helyesírási hibákban (pl. külömb) bővelkedő, és ezáltal a "színvonalát" "minősítő" hozzászólást eresztette el kb. egy órája, 10.16-kor:

"Ennyi rasszista barmot egy rakáson....perse mind vityi szavazó....56-os elnyomott(vagy a közelije)....
Van magyar,szlovák,román,német...stb állat is....az se külömb,csak magasabb szinten múveli...még akkor is,ha "mesztic"
"

Szerencsétlen hülye, ez is nyomatja a "a többségi nemzet is bűnöző, akkor a romák miért ne legyenek azok" fajvédő propagandát, amit többek között EBBEN, a médiának nyilatkozó, fórumokba írkáló, cikkeket kommentáló, nyilvánosan vitatkozó emberek számára kötelezően ismerendő írásunkban is megsemmisítettünk.

Kapcsolódó: A CKÖ is követeli, rúgják ki az orkozó pedagógusokat

Fajvédő hadjárat a joggal "analfabéta ork"-ozó tanárok ellen - Frissítés: Klecska a kirúgásukért kilincsel