A függelékben teljességében idézett, új eposszal Balogh Artúrunk sikerrel alulmúlta magát.

Régi vesszőparipáját (hogy ti. a cigányság nincs számarányában képviselve az Országgyűlésben) előszedve ideologizálja meg az ún. “megélhetési bűnözést”. Szerinte ugyanis elkövettük azt a főbenjáró bűnt, hogy nem biztositottunk szeginromákoknak 20+ parlamenti helyet; emiatt a mokkákra nem vonatkozhatnak a magyar törvények. Vajon mit szólna Artúrka, ha hasonlóra (“az állam nem teljesiti alkotmánybeli kötelességét: nem véd meg a [cigány]bűnözőktől”) hivatkozva egy fehérekből álló csoport fegyvert ragadna, és sorra likvidálná az addig őket gyilkoló, életminőségüket tönkretevő bűnözőcigányokat?!

Ha Artúrunk egyedül kévpiselné ezt a felháboritó véleményt, csak legyintenénk. De mi Abszurdisztán vagyunk; itt minden a feje tetejére állt. Mohácsi Viktória és társai szabadon uszithatnak a magyarság ellen a különböző világlapokban, a vezető médiumokban (mint pl. a BBC-n – lásd EZT), az EU-ban  (lásd a legújabb fejleményekért EZT és EZT). Ha nem lenne mindez véresen komoly, betudhatnánk Mohácsi viselkedését annak, hogy a Teremtő valószinűleg csak viccelni akart, amikor életet adott neki (április 1-én, azaz bolondok napján született a drága; lásd EZT). De, sajnos, az…

Megjegyeznénk: sokan továbbra is azt gondolják, Balogh Artúr “fasiszta provokátor”. Nem az. Nemcsak a régebbi cikkeinkben már linkelt Hell István, Lovastyik "nazarene" Ádám és HitetlenTamáska-féle egyértelmű szinvallás miatt. Érdemes megnézni Balogh iWiW-es oldalát is. Azon is reklámozza hirszerzős oldalát. Ismerősei között megtalálható a Kuruc.info olvasói számára sem ismeretlen Radics Béla, aki, nem mellesleg, Száva Vince samesza, jóbarátja és itt, az iWiW-en ellenőrizhetően is egyes "antináci" weboldalak szerkesztőinek egyike.
Ezen felül cigányunk cikkeit a C-PRESS is előszeretettel idézi; legutóbb ötödikén (lásd EZT). A Tudózsidó hirolvasója is buzgón közli újra Artúr cikkeit. Az ATV, a Népszabadság, egyéb zsidó blogok stb. mellett. Tessék, lehet ellenőrizni. Ha provokátor lenne, vagy a cigányok nem értenének vele egyet, átvenné-e a médiájuk ezeket az irásokat? Dehogy.
Nehezen lehetne valaki provokátor olyan fajsúlyos barátokkal, mint Hell vagy Radics Béla és olyan médiumok támogatásával, mint a Hirszerző és a C-PRESS…


Balogh káderlapja






...ismerősei...



… és portréja, roma szakkollégiumon fotózva

(teljes kép, két másik cigóval, ITT).

Függelék: a teljes cikk (betűhiven, a helyesirási hibákat nem javitva adjuk közre!):

Cigány megélhetési bűnözést el kell tűrnötök!

Cigányokra filozófiai és igazságossági értelemben nem vonatkoznak a törvények.

Tulajdonképpen a cigányokat nincs jogotok megbüntetni.

A cigány származású magyar állampolgár büntethetetlen akkor amikor a családja, önmaga létfenntartása érdekében eltulajdonitja mások, vagy a többség javait.

A cigány jogosan lop.

Mivel az alkotmány szerinti cigányokra vonatkozó tételt a többség , az országgyűlés nem foganatositja ezért minden ami az alkotmányba van minden kötelesség a cigányokra jogilag nem vonatkozhat.

Mivel minden törvény az alkotmányból ered ami nem érvényes a cigányságra, Így semmilyen törvény szerint nem büntethető a cigány származású magyar állampolgár.

Jelen pillanatban a cigányoknak csak kötelességét hangoztatja a Náci propaganda de Az alapvető jogairól a Náci hagyományokhoz hiven hallgat.

Az a Náci propaganda, amely a proli nép körében rendkivül hatékony.

Úgy ,hogy a szűk látókörű többségnek üzenem, hogy először tegyék meg az ő kötelességüket azután kérjék számon a cigányokon.

A Magyar Gárda meg ha meg akarja oldani a cigányokkal kapcsolatos problémákat akkor nem  Tatárszengyörgyön kell gyilkosságra buzditani a jó népet, hanem azért kellene masirozni, hogy a cigányokkal kapcsolatos alkotmányos jogokat a Tisztelt Ház tartsa be!

Árja Bayer Zsoltinak meg nem a Náci fajelméletet kéne terjesztenie hanem a demokráciát .
A múltkor már tartottam Árja Bayer Zsoltnak előadást a demokráciáról négyszem közt , Úgy látszik nehéz szegénykém felfogása.

Úgy látom a többség, a Magyar Gárdával és Árja Bayer Zsolttal együtt nem lesz képes hatályba léptetni a cigányok jogos követelését ezért azt ajánlom , hogy tűrjétek el a megélhetési bűnözést a cigányság részéről !

Lendvai Ildikónak meg az MSZP nek meg nem , egy több millióba kerülő öt mondatból álló mégis egész oldalas , kampány szöveggel kell reagálnia Orbán Viktor pénteki ország értékelésére .

Hanem ebből a sok sok millióból erkölcsösebb lett volna ha a meggyilkolt négy éves cigánykisfiú és a szintén lemészárolt édesapjának megmaradt csonka családját segitik ki anyagilag, és talán meg kellett volna jelenni a temetésen.

Ha már az Ő általuk vezetett minisztériumok hibáztak a tettesek elfogásában, a felderitésben, a bűncselekmény megállapitásában.

Visszatérve a cigányok megélhetési önsegélyezésére, ami egyáltalán nem lopás, Nos ezzel kapcsolatban a Kuruc . Infonak arról kellene harsognia , hogy a cigányok jól teszik ha önsegélyeznek mivel az állam nem tartja be velük szembe a kötelezettségét.

Cigánybűnözés helyett jó lenne ha cigányönsegélyezés szóösszetételt használnának ha már annyira becsületes lovagok.
Olvasó: Válasz a cigány értelmiségi idiótának!

Adjon az isten kurucok!

Ilyesmit ritkán irok, de most elöntötte kicsit a sz@r az agyamat. Előljáróban, vidéken élek itt is van a községben retkes, nem kevés. Egyelőre itt még nincs sok baj velük. Most még.

Hát először is, kedves nagy tudású agyonművelt barátom!  Ameddig magyar személyi igazolvánnyal rendelkezel te és a társaid, addig magyar állampolgárnak számitasz, tehát mindenféle törvény ugyanúgy vonatkozik a fajtádra, mint a tisztességes magyar emberekre.

Másodszor. Ennek folytán ugyan olyan büntetést érdemeltek, mint bárki más.

Harmadszor. Az előző kettőből adódóan, pontosan annyi jogotok van lopni, mint bármely más etnikumhoz tartozó magyar állampolgárnak. Semennyi. Zéró. Nulla.

Ugyan, mi az a cigányokra vonatkozó tétel, amit az országgyűlés nem foganatosit?

Magyarországon nincsen náci propaganda te szerencsétlen. Ha itt nácizmus lenne, akkor páran már a lámpavasakon lengedeznétek hajnalonta.

Én is Magyar Gárda tag vagyok, ettől még nem náci. Egyébként meg proli a ....................................!

Mint a szűk látókörű többség tagja üzenem, meg fogjuk tenni a kötelességünket, de az fájni fog. Mellesleg nektek is van kötelességetek, ha más nem, hogy legalább a purgyéitokat amikből éltek, tisztán tartsátok és iskolába járassátok. Mondom, vidéken élek, látom mi megy az iskolában úgy hogy, nekem nem kellene vetiteni. De sorolhatnám napestig. Avval nagyon jól tisztában vagytok, mik a jogaitok. Arra viszont, hogy mik a kötelességeitek mint magyar állampolgárnak, nagy ivben sz@rtok!

A ti jogos követeléseiteket hagyjuk. Meg hogy ki tegyen rendet a saját háza táján. Nézzünk meg egy faluban egy magyar lakta részt, utána egy cigánysort. Na? Dereng valami? És azért nehogy már a magyar legyen a hibás mert ti úgy éltek ahogy. Nektek is szabad megfogni a kapát gereblyét, kaszát, stb. és rendet tartani legalább a saját portátokon. De azt már nem mi?

Az úgynevezett "megélhetési bűnözést" meg szintén ne forszirozzuk! Előző pontban emlitettem volt a különféle szerszámokat, ezek használatával lehet, nem kellene "megélhetési bűnöz"-ni. Mondanám, hogy a kertben nem csak a gaz terem meg és nem csak fél Zsigulit lehet bele vetni, meg más szemetet,hanem rengeteg ehető növényt is például. Aminek a segitségével lehet tartani ehető állatokat is. Na..? Érdekes nem? ilyenekről nálad eddig szó sem volt barátom! Hogy van ez?

Hogy hagyjuk nektek a megélhetésit? Na nem! A hülyék a túloldalon laknak, ahogy pestiesen mondanák. Hogy átütött egy nyilvessző? Malőr! A saját kertemben ijászatot gyakoroltam. Te mi a francot kerestél ott a tudtom nélkül. Annak a hülye nyilvesszőnek meg nincs szeme, mit csináljon szegény? Megy amerre lövik.

Sok millió? Megint nektek? Kaptatok már idáig is eleget! Akiket a fajtársaid agyon csaptak, leszúrtak, stb, nem sorolom fel a btk-t, azok mit kaptak? Na? Dolgozni még nem próbáltatok? Persze hogy nem.

A cigányoknak nem segit az állam? Nem a francot. De segilyke osztás után telik mindenre három napig! És megint ne próbálj nekem magyarázkodi, mert látom a saját szememmel.

Cigány önsegélyezés? O.K! Akkor lesz magyar önsegélyezés is! De akkor sok dolguk lesz a baleseti sebészeknek, meg a sirásóknak!

Longjohn
Második olvasó: Tisztelt Kurucok!

Most már tényleg úgy érzem, nincs tovább!

Nincs határa a semmilyen irott és iratlan törvényt, együttélési szabályt nem ismerő és nem tisztelő, magyar -, sőt egyetemesen emberiségellenes, szélsőségesen liberális cigány ideologizálásnak.

Megdöbbenéssel és értetlenséggel olvastam a "Balogh Artúr" nyilatkozatát tartalmazó cikket, melyben kifejti azt a gondolatmenetet, amit korábban a vajdarendszer felemlegetése révén már az "értelmiségi" harcostársai is elővezettek.

Vagyis, hogy a magyar jogrendszer, végső soron az alkotmány, nem vonatkozik a cigányokra, és nem is követelhető meg tőlük annak betartása. Nem tudom eldönteni, hogy az emlitett "magasan kvalifikált" személy annyira tudatlan-e, mint amennyire a szavai alapján számomra egyértelmű, vagy tudatosan törekszik az alkotmányos rend, a Magyar Köztársaság szétzilálására, vagy csak a mögötte álló ideológiai támogatóinak az engedelmes szócsöve, akiknek a célja, hogy kipuhatolják, meddig mehetnek el a társadalom, az állam, legvégül a teljes civilizáció megsemmisitése felé vezető úton. Megérett-e a pillanat arra, amire a történelem folyamán már oly sokszor tettek több-kevesebb sikerrel kisérletet. Megérett-e a pillanat arra, hogy az európai nemzetek, a nemzeteket alkotó százmilliók által sok-sok évszázad, évezred alatt vérrel és verejtékkel felépitett, kiküzdött, megannyi buktatót és tévutat megszenvedett társadalmi REND alapjait (élet- és vagyonbiztonság, vallási és erkölcsi normarendszer, szociális gondoskodás, igazságszolgáltatási és oktatási rendszer, államigazgatás stb-stb.) végleg lerombolják, és azután az anarchiát kihasználva uralmuk alá hajtsák és rabszolgasorba taszitsák a kiszolgáltatott emberiséget.

Szerintem, bármelyik verzió(esetleg azok bármilyen kombinációja)az igaz, ez a szeméyl bűncselekményt követett el. Ugyan úgy, mint azok a "fajvédő", emeri jogokat szajkózó társai (Kolompár Orbán, Mohácsi Viktória, Horváth Aladár stb.), akik saját jól felfogott érdekükben, tudatlanságuktól, tehetségtelenségüktől és magyargyűlöletüktől vezérelve, sorozatosan, nagy nyilvánosság előtt köztörvényes bűncslekményeket verbálisan, valamint a "jogérvényesités" eszközeivel (a "demokrácia" által a magyar nép kegyelméből kapott  jogositványaikkal visszaélve) a gyakorlatban is pártolnak, védelmükbe vesznek, azok végrehajtására szólitanak fel, az elkövetett cselekmények súlyát elbagatelizálják, vagy a felelősségre vonás ellen lépnek fel, ne adj isten a bűncselekmények elkövetőivel szemben fellépőket meghurcolják.

Végső soron a társadalmi rend, a törvényesség, hazánk alkotmányos rendjének megdöntésére uszitanak.

Munkásságukkal olyan cselekményeket, viselkedésformákat, szokásokat szeretnének elfogadottá, bocsánatos bűnné tenni (amit a "cigány törvény" szerinti áldozattól történő nevetséges bocsánatkérés is jól példáz), amiket valamennyi világvallás ezer évek óta elitél, amiknek a követőit, elkövetőit - a cigányon kivül - minden társadalom kiveti magából, mert nem kiván velük együtt élni. Mert nem lehet!!! A "Balogh Artúr" által megfogalmazott gondolatok pont ezért állnak kibékithetetlen ellentétben az én gondolatvilágommal, belső értékrendemmel, és pont ezért veszélyesek minden józanul gondolkodó, civilizált emberi lény számára, tartozzon bármely nációhoz, és éljen bármely pontján a földnek. Nyugodt lelkiismerettel irom le, hogy a magyar társadalom elsöprő többségének ez a véleménye. Ha valaki ezt cigányként nem tudja elfogadni kiindulási alapnak, akkor azzal nincs miről beszélni.

Lehet érveket kreálni, lehet kiragadott példákat felemlegetni, lehet szegénységre és még nem tudom mire hivatkozni......de mindannyian tudjuk, felesleges. (Ajánlom szives figyelmébe mindenkinek Póczik Szilveszter: "Miért nem volt elég 600 év a cigányság beilleszkedésére" c. cikkét. http://www.mno.hu/portal/619903 )

Egyet azonban tudomásul kell venni mindenkinek! Anélkül, hogy a cigányság, és elsősorban annak (választott vagy kinevezett)vezetői ténylegesen és a többségi társadalom számára érzékelhető módon tennének a saját népük helyzetének megváltoztatásáért, nem fog jobbra fordulni a cigányság sorsa. Lehet azon polemizálni, hogy az elmúlt 600 évben ki, mikor, miért és mennyit tett a cigányok érdekében, vagy ha tehette volna ki, mikor, miért és mennyit nem tett meg értük?

De megtett-e minden tőle elvárhatót a cigányság a hosszú évszázadok alatt? Vagy létezik valami rejtélyes, mindenek felett álló és gonosz erő  mindenütt a világban, ami miatt igaztalanul és méltánytalanul bántak velük? Kirekesztették és ellehetetlenitették őket érdemtelenül? Tették ezt velük annak ellenére, hogy ők minden helyzetben, minden társadalmi berendezkedés között, minden korban - bármely néppel kerültek is kapcsolatba a történelem folyamán - integrálódni akartak és elfogadták a befogadó környezet (az egyetemes emberiség) normáit? Akarták-e szolgálni a nem cigány népességgel együtt alkotott közösséget?

Nem várok választ a kérdéseimre.

Lehet, sőt kell beszélni arról, hogy miként lehet orvosolni a meglévő bajokat, mert az nem lehet senki számára kétséges, hogy ez igy nem mehet tovább. Lehet a cigányság részéről igényeket megfogalazni, konkrét elképzeléseket az asztalra tenni, és kérni a megvalósitáshoz a magyar emberek, a magyar állam, esetleg az EU türelmét, segitségét,támogatását.

Hangsúlyozom: KÉRNI!!!

Nem követelőzni, nem ultimátumot adni, nem lázitani, nem fenyegetőzni!!! Nem lehet a felelősséget egyoldalúan és egyöntetűen a többségi társadalomra és a magyar politikusokra háritani!!!

Mostanság nagy a baj cigányvezető körökben, mert számot kellene adni a sokat emlegetett utóbbi 20 évben végzett munkáról. A saját népük elárulásáról és megtévesztéséről. Arról, hogy - hátuk mögött tudva jól meghatározható politikai- és pénzügyi érdekkörök támogatását és biztatását - tovább éltették, sőt felerősitették azt a tévhitet a cigányságban, hogy az emberi és kissebbségi jogokra hivatkozva mindent szabad. Hogy történjen bármi, a cigányság eltartása az állam, a többségi társadalom, a magyarok feladata. Hogy nincsenek számonkérhető kötelességeik, de a jogaikat akár a többség kárára is követeljék, akár erőszakkal érvényesitsék, vagy hogy a szükségleteik akár bűncselekmények árán is kielégithetők, bűntetlenül. Hogy alakitsanak a jogállamon belül saját jogrendszert, hogy kivonják magukat a többségi társadalom itélete alól. Hogy szegregálják magukat!

Látjuk, ez a hozzáállás mára csúfosan megbukott. Valamennyi politikai erő többé-kevésbé kezd kihátrálni a jelenlegi cigányvezetés mögül. Persze kinek-kinek a felelőssége azért megmarad minden oldalon.... Az utóbbi időben egyre erősödő civil kezdeményezések, szervezetek, a közgondolkodók, tudósok,újságirók, egyre nagyobb számban mondják el véleményüket, fejtik ki a probléma megoldásra tett javaslataikat. Átszakadt a gát,és ez egyeseket borzasztóan kényelmetlenül érint.......de sokakban legalább a kimondott szó ereje hoz némi lelki enyhülést, ha megnyugvást nem is.

A gazdasági válság miatt egyre nehezebb körülmények között élő, jogkövető embereknek a megélhetése, jövője van veszélyben. Azok az emberek, akiknek az adójából döntően finanszirozzák az állami kiadásokat, tömegesen mennek tönkre. Veszélyes ilyen körülmények között a pozitivabbnál is pozitivabb diszkriminációt követelve verni az asztalt, tömegesen munkahelyeket követelni olyanok nevében, akik - akár önhibájukból, akár önhibájukon kivül (van-e aki  megmondja hol a határ a kettő között?) - semmit sem tettek meg saját helyzetük változtatásáért.  Sőt rontva saját és utódaik felemelkedési esélyeit, egzisztenciális helyzetét, társadalmi megitélését, tömegesen újratermelték, mi több, megsokszorozták az állampolgárok adójából alkotmányos alapon segélyezett inaktiv,funkcionális analfabéta, a társadalmi együttélés alapvető szabályait felrúgó, a jogkövető állampolgárok hétköznapi biztonságérzetét, megélhetését veszélyeztető generációkat. Mindezt a választott vagy kinevezett cigány vezetőik hathatós asszisztálásával.

Tudomásom szerint Magyarországon egyetlen állampolgár jogait, egyéni érvényesülését sem korlátozza az állam semmilyen hivatkozással, és semmilyen módon. Nem szankcionál eltérően, és nem zár ki semmilyen társadalmi csoportot, réteget, vallást, etnikumot sem az egészségügyi ellátásból, sem a szociális ellátásból, sem az oktatásból, sem a lakhatás feltételeinek megteremtéséből, sem a munkához jutásból. Minden 18. életévét betöltött állampolgár választó és választható. Szabadon bejuttatható képviselőként az Országgyűlésbe. Szabadon dolgozhat - akár képviselőként is - az ország fejlődéséért, jobbá tételéért. A lehetőségeket a többségi társadalom régen megteremtette. Ha valaki nem tud élni a lehetőségeivel, ha nem tud a holnapnál tovább tervezni, ha nem képes felfogni a saját és utódai érdekét, nem tudja becsülni, nem akarja értékelni azoknak a magyar embereknek a munkáját, akik a cigányok felemelkedéséért dolgoznak, akkor annak az okait meg kell keresni, és lehetőleg fel kell számolni. A cigányság jelentős része önmagát zárja ki a társadalomból. Ennek a megváltoztatásán kellene a cigány értelmiségnek munkálkodnia a politikai elittel egyetemben. Mindez azonban nem egy rövidtávú és gyors, látványos eredményt hozó folyamat. Ezt is meg kellene értetni minden cigány emberrel. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a cigány vezetők tudják legjobban, hogy ez a jelenlegi viszonyok között mennyire kilátástalan. A többségük ezt nem meri bevallani még saját magának sem. Inkább a magyarokat okolja.

Éppen ez a tehetetlenség és a bűnbakkeresés az, ami süt  "Balogh Artúr" eszmefuttatásból, és mint a sarokbaszoritott kutya, acsarkodva, a magyar embereket vádolva mentegeti a cigányságot a kialakult helyzetben való felelősségük alól, ideológiai alapot próbál kreálni arra, elvárja azt a magyar társadalomtól, ami elfogadhatatlan és felfoghatatlan a XXI. század Európájában.

Felhivom a szives figyelmét minden olyan embernek, aki esetleg nem ért egyet a fentebb leirt soraimmal, hogy jelenleg a világban létező valamennyi demokratikus társadalom működésének alapja az, hogy az egyén egyrészt korlátozza önmaga igény- és érdekérvényesitését a köz érdekében, másrészt, ennek ellentételezésére, az állam alkotmányos jogszabályok által szabályozza azokat a társadalmi folyamatokat, melyek révén hosszú távon biztosithatóak az állampolgárok számára a társadalmi REND és BIZTONSÁG alapjai, a kiszámitható és tervezhető élet valamennyiünknek. Ennek megvalósulása érdekében az alkotmány kötelezettségeket és jogokat állapit meg mindenki számára, amiket teljesiteni kell annak, aki az adott országban szeretne élni, és az állampolgársággal együtt járó előnyöket is élvezni szeretné. Úgy vélem, hogy a magyar állam, vagyis a magyar állampolgárok döntő többsége megteremtette és biztositja azokat a feltételeket, lehetőségeket és körülményeket, amik lehetővé teszik a civilizált emberi életet hazánkban. Azonban az is nyilvánvaló, hogy az állam egyedül nem képes minden esetben és azonnal az egyén minden problémájára kielégitő és megnyugtató megoldást találni. Főként abban az esetben nem, ha a problémák generációk láncolatán át fenn állnak, és azok eredete a mindennapi viselkedés szintjén megnyilvánuló, a többséget erősen irritáló, mélyen "beágyazott", az általánosan elfogadott normarendszertől alapvetően eltérő szocializációs és "kultúrális" alapokban, hagyományokban, szokásjogban gyökerezik.

"Balogh Artúr" figyelmébe ajánlom, hogy az állampolgárságról egyébként le lehet mondani, vállalva annak minden következményét! (Kérjen meg valakit, aki el tudja mondani neki mik azok!)

Ha úgy gondolja, hogy a Magyar Köztársaságban nem biztositják érdemeinek megfelelő módon a létfeltételeit, és ez már elviselhetetlen az ön számára, keressen bátran új hazát!

Nem vagyok biztos benne, hogy két kézzel kapkodnának ön után, és találna a világon még egy olyan népet, aki saját kárára több jogot és lehetőséget biztosit egy befogadott csoport tagjainak, mint a saját fajtársainak. Ezért szégyelje magát! (Bocsánatot ne kérjen!) (Kuruc.info: ezzel kapcsolatban talán a legtalálóbb a kakukk-hasonlat. A saját, normális körülmények közé született gyerekeinktől vonjuk el az erőforrásokat azért, hogy több évszázados degenerációs terhelések tömegével született gyerekeket megpróbáljunk legalább minimális szinten normalizálni. Ez az, ami soha nem fog működni – ahogy az állatvilágban sem működik. Mit is csinál a kakukkfióka? Kitaszigálja a fészekből az eredeti fiókákat, ill. a tojásaikat. A cigányok ugyanezt csinálják velünk – és vagyunk olyan hülyék, hogy mi magunk bátoritjuk a jövendő gyilkosaink sorozatgyártását azzal, hogy jó sok segilykét adunk a cigóknak…)

Ja! És tegye már meg, hogy a Bevándorlási Hivatalnál utána néz, hogy évente hány cigány származású személy (szerb, koszovói albán, afgán stb.) kér menedékjogot és állampolgárságot Magyarországtól! (Mert annyira üldözik itt őket........) (Kuruc.info: sok. Túlnyomó részük, természetesen, bűnöző.)

Üdvözlet a Kurucoknak:

egy Magyar Állampolgár
Olvasó (márc. 12. 8:59): Emberek, csak azert irom, hogy mindenki megertse: a ciganyok tenyleg igy gondolkodnak, sot meg durvabban. A csicskazas meg a parasztozas ugyanez, amit mar 5-6 eves cigany kolykok is tele torokbol uvoltenek. A ciganyokat tudatosan hergelik, es vevok is ra.

Ha egy cigany olcson felasna a kerted, jo esellyel ki fog rabolni, mert csak egy paraszt csicska vagy a szemeben.

Ha egy cigany segitseget ker (pl. koldul, vonatjegy, lerobbant kocsi, akarmi), igazabol nem szorul segitsegre, csak a bizalmadba akar ferkozni. Az elso alkalommal meg fog lopni, ki fog rabolni, meg fog verni, mert csak egy paraszt csicska vagy a szemeben.

Ha egy cigany durvan meg tud alazni, meg fog. Futi a bosszuvagy, minden fajdalmat kiadja akkor, amikor a szadista kozepkori hajlamait abban eli ki, hogy Teged kinoz.

Vigyazz nagyon a cigannyal! Csak olyan cigannyal allj szoba, akit ismersz regota, es mar "bizonyitotta", hogy jo ember. Vannak ilyenek, de ha veletlen osszehoz a sors egy cigannyal, az jo esellyel nem ilyen. Ha uj cigany tunik fel az eletedben, legy a vegletekig gyanakvo, es szamits a legrosszabbra. Ugyanis nekik joguk van lopni, csalni, csicska paraszt oregeket es gyerekeket verni, csicska parasztot lincselni. Csak Magadra es a barataidra szamithatsz, a torvenyre nem.

Ne legyen lelkiismeret-furdalasod, ha a bore szine miatt maskent nezel ra. Emlekezz, o is maskent nez Rad a borod szine miatt, egy csicska parasztnak es potencialis aldozatanak tart. Kivalasztottnak tartja magat azert, mert barna a bore. Ez a szomoru helyzet.