Idézzük az alább látható videóról, amelyen a mai (szombat) hajnali, kazincbarcikai gyilkosságra  reflektál a szélsebesen a helyszínre érkező Kállai Csaba országos vajda (aki, nem győzzük hangsúlyozni, maga is egy bűnöző, aki többek között az enyingi bűnbanda sófoki megfélemlítő erődemonstrációját vezette):

"Mi nem azért vagyunk ebben az országban, és nem azért születtünk ide, valamikor, ezer... néhányszáz évvel ezelőtt, ebben az országban [sic!] együtt érkeztünk meg, együtt védtük meg ezt az országot, tettük ilyen széppé, amilyen széppé tettük. És nem azért vagyunk mi, hogy hát hogy minket minden hónapban, minden második hónapban öljenek meg közülünk valakit. Én hiszem azt hogy, hát hogy, a magyar ember nem hiszem, hogy ennyire primitív lenne. Én is olyan magyar ember vagyok, mint éppen az az ember, aki éppen elkövette a bűncselekményt, bár nem tudom, hogy ki volt az elkövető. Remélem, hogy a rendőrség fog ebben nyomozni, és eredményeket fog elérni. De mivelhogy nem voltam ott a diszkóba [sic!], ahol történt a verekedés, volt ott egy úriember, aki mindjárt el fogja mondani, hogy mi történt azon estén." (A hivatkozott emberrel készült videó most, éjfél körül, még nincs fent a BOON honlapján.)

Nézzük sorban a hazugságait!
1.) ezer év és az "együtt" történt honfoglalás. Hát igen, barátocskánk igazolja, hogy a cigányok igenis tényleg azt hiszik, hogy ugyanúgy államalapítók, mint mi. Ugye, emlékszünk még arra, hogy a Hírszerző szemefénye, díszcigánya (egyik blogja ITT; az olvasói megjegyzéseket  is feltétlen olvassuk el, jól kiosztják szegínkét), Balogh Artúr is ugyanezt mondogatja, sőt, egyenesen odáig megy, hogy azt hazudja, a cigányok előbb voltak itt, mint a magyarok, így ez a föld őket illeti inkább.

Ezek tényleg meghamisítják a történelmet és gátlástalanul a pofánkba hazudnak... és még az sem zavarja őket, hogy még a történelemkönyvek is teljesen mást mondanak, mint ők. Lásd pl. a Wikit, ha valaki nem egészen biztos a dolgában. Vagy mondjuk ezt, a Wikiről hozott képet:



(eredeti, nagyobb méretben, ITT)

Jelmagyarázat: S. XII : XII. század (1101-1200). S. XIV: XIV. század (1301-1400), Finales S. XIV: a XIV. század vége; "A principios del XV": a XV. század eleje (ez vonatkozik Magyarországra is, lásd a rózsaszín nyilat), S. XVI: XVI. század.
Nos, mikor is jöttek ide a cigányok? Valóban velünk együtt érkeztek?! Ezt az elképesztő, mocskos hazudozást!

2.) mit építettetek?! Mi az, hogy védtétek az országot?

- Ha valóban építettétek volna az országot (bármi közötök lett volna ahhoz, hogy most hogyan néz ki Magyarország), akkor nem ti vagytok az elsők (és sok esetben az egyetlenek), akiket az állami vállalatoktól kirúgtak volna a "rendszerváltás" után. Hanem, ugyanolyan arányban rúgtak volna ki azonos munkakörben levő (pl. segédmunkás) fehért, mint cigányt. Hogy miért titeket tettek lapátra (elsőként), és nem őket? Tán csak nem azért, mert a Kádár-korban is "bizonyítottátok" (tisztelet a kisszámú kivételnek!), hogy a munkaerőtök értéktelen, és csak kárára vagytok a benneteket foglalkoztató üzemeknek, vállalatoknak? Miért van vajon az, hogy a finnek gyakorlatilag automatikusan megadják nektek a rokkantnyugdíjasi státust, amikor betöltitek a 18-at? Azért, mert ők is tudják ugyanezt - azt, hogy a munkaerőtök sz@rt sem ér, arról nem is beszélve, hogy a nagy többségetek analfabéta (ott is; hivatalos, kapcsolódó, új statisztika ITT).

- Ti és a honvédelem... ha voltak a háború idején cigány halottak, az azért lehetett, mert vagy a hátországban fosztogattatok, vagy a fronton loptátok meg bajtársaitokat, és akkor nem igazán kekeckedett a rögtönítélő bíróság. (Ismered biztos a viccet: "Diák: - Nagyapám Auschwitzban halt meg! Tanár: - Egyperces néma csenddel emlékezünk a holocaust ártatlan áldozatára! Erre a diák: - Kiesett az őrtoronyból...") Akárcsak Finnországban, ahol kísértetiesen ugyanez történt - nem mentetek a frontra, helyette a hátországot fosztogattátok. Vagy említhetnénk Szlovénia példáját, ahol a szerb-szlovén konfliktus idején fejvesztve menekültetek Olaszországba - vesztetekre, mert aztán pont emiatt nem is kaptátok meg a szlovén állampolgárságot, hihi. (Kötelező jellegű, összefoglaló anyag mindezekről, plusz hivatkozásokkal, ITT)

Végül: Az, hogy rászístázás még mindig nincs, betudható annak, hogy

- aki szúrt, az maga is cigány, és/vagy

- nem volt éppenséggel feddhetetlen szegín elpatkolt roma. Hadd említsük meg, hogy, ugye, ahogy a hivatalos MTI-hírben is olvasható: "garázdaság előzte meg a bűntettet". Azaz: nem kizárt, hogy szegín meggyilkolt belekötött valakibe, esetleg jól meg is szúrta, amolyan cigánymód - az meg visszaszúrt. Visszanyalt a fagyi, na...