A szombati Magyar Nemzet alább olvasható, teljes cikkének a legfontosabb, a cigánybűnözéssel, ill. a kormány és az általa kézivezérelt rendőrség által agyonhamisított, „minden nagyon szép, minden nagyon jó, folyamatosan csökken a bűnözés”-statisztikákkal (utolsó, kapcsolódó cikkünk ITT) kapcsolatos része:
„A magyar rendőr Bata szerint csapdában van: nem tud eleget tenni a fokozódó, lehetetlen elvárásoknak, s végül látszatintézkedésekkel fedezi magát, ami a munka és a minőség rovására megy. A rendőrségen mindenki tudja, hogy a statisztikák manipuláltak s az egész rendszert átitatta a hazugság.
— Évről évre bejelentik, hány bűncselekménnyel lett kevesebb. Ha valaki utánaszámol az elmúlt húsz év jelentéseinek, kiderül: ha mindez igaz lenne, már megszűnt volna a bűnözés. S hiába mondjuk a betöréses lopások károsultjainak vagy a rablások áldozatainak, hogy javultak a felderítési mutatók, ha aztán kézhez kapják a határozatot, hogy az elkövető ismeretlen...”
és
„[…]felidéz egy régebbi eseményt: a kisváros romák lakta negyedébe kiszállt két járőr, hogy az egyik házból kihozzanak egy körözött személyt. Ekkor támadás érte őket, néhányan felborították a kocsijukat. A rendőrök erősítést kértek.
A megyei diszpécser gyorsan összehívott hetven-nyolcvan embert, köztük olyanokat is, akiknek nem volt utcai tapasztalatuk s megfelelő képzésük. Mire a hetven rendőr minden eligazítás nélkül kiérkezett, a helyszínen jókora tömeg gyűlt össze: túlerőben voltak a feldühödött helybeliek. Egy jól képzett parancsnok Bata szerint utasítást adott volna, hogy néhány közeg határozott léptekkel haladjon át a tömegen, a felelősöket bilincselje meg és szállítsa el; az erő és céltudatosság nyugodt kifejezése megfékezheti a hőzöngőket. A parancsnok azonban láthatóan tanácstalan volt, és bizonytalansága átragadt a többiekre is. Ezt megérezték a helybeliek, s még inkább felbátorodtak: baltákat, kaszákat, ásókat hoztak elő, hadonásztak, fenyegetőztek. A parancsnok a központi ügyeletre telefonált, valóságos lavinát indítva el: senki sem merte vállalni a felelősséget, mindenki továbbtelefonált, egészen a Belügyminisztériumig, miközben a helyzet pattanásig feszült.
— Ön is ott volt?
— Igen. Arra gondoltam, amire a többiek: egy pisztoly van nálam és öt lőszer. Ha megtámadnak, legföljebb egyet tudok lőni, aztán úgyis elsodor a tömeg. Nincs ember, aki ilyen helyzetben ne kezdene félni. S ez a félelem később kirobbanhat agresszió formájában. Lement a nap, sötétedett, a tömeg egyre gyűlt; kezdtek körülfogni minket, kövekkel dobáltak, s ordítoztak, hogy lenyakaznak, kinyírnak. Szinte az utolsó pillanatban jelentek meg a bevetési egység járművei, villogva, szirénákkal. Ahogy közeledett a konvoj, csöndesedett a tömeg. Amikor megérkeztek, csak akkor kezdhettünk intézkedni.”
Mint mindig, nálunk olvasható legelőször az anyag a világhálón, ui. saját szkennelésű.
A sátán Budapesten
Bata Ambrus exőrnagy szerint a rendőrségi statisztikák manipuláltak
„A magyar rendőr Bata szerint csapdában van: nem tud eleget tenni a fokozódó, lehetetlen elvárásoknak, s végül látszatintézkedésekkel fedezi magát, ami a munka és a minőség rovására megy. A rendőrségen mindenki tudja, hogy a statisztikák manipuláltak s az egész rendszert átitatta a hazugság.
— Évről évre bejelentik, hány bűncselekménnyel lett kevesebb. Ha valaki utánaszámol az elmúlt húsz év jelentéseinek, kiderül: ha mindez igaz lenne, már megszűnt volna a bűnözés. S hiába mondjuk a betöréses lopások károsultjainak vagy a rablások áldozatainak, hogy javultak a felderítési mutatók, ha aztán kézhez kapják a határozatot, hogy az elkövető ismeretlen...”
és
„[…]felidéz egy régebbi eseményt: a kisváros romák lakta negyedébe kiszállt két járőr, hogy az egyik házból kihozzanak egy körözött személyt. Ekkor támadás érte őket, néhányan felborították a kocsijukat. A rendőrök erősítést kértek.
A megyei diszpécser gyorsan összehívott hetven-nyolcvan embert, köztük olyanokat is, akiknek nem volt utcai tapasztalatuk s megfelelő képzésük. Mire a hetven rendőr minden eligazítás nélkül kiérkezett, a helyszínen jókora tömeg gyűlt össze: túlerőben voltak a feldühödött helybeliek. Egy jól képzett parancsnok Bata szerint utasítást adott volna, hogy néhány közeg határozott léptekkel haladjon át a tömegen, a felelősöket bilincselje meg és szállítsa el; az erő és céltudatosság nyugodt kifejezése megfékezheti a hőzöngőket. A parancsnok azonban láthatóan tanácstalan volt, és bizonytalansága átragadt a többiekre is. Ezt megérezték a helybeliek, s még inkább felbátorodtak: baltákat, kaszákat, ásókat hoztak elő, hadonásztak, fenyegetőztek. A parancsnok a központi ügyeletre telefonált, valóságos lavinát indítva el: senki sem merte vállalni a felelősséget, mindenki továbbtelefonált, egészen a Belügyminisztériumig, miközben a helyzet pattanásig feszült.
— Ön is ott volt?
— Igen. Arra gondoltam, amire a többiek: egy pisztoly van nálam és öt lőszer. Ha megtámadnak, legföljebb egyet tudok lőni, aztán úgyis elsodor a tömeg. Nincs ember, aki ilyen helyzetben ne kezdene félni. S ez a félelem később kirobbanhat agresszió formájában. Lement a nap, sötétedett, a tömeg egyre gyűlt; kezdtek körülfogni minket, kövekkel dobáltak, s ordítoztak, hogy lenyakaznak, kinyírnak. Szinte az utolsó pillanatban jelentek meg a bevetési egység járművei, villogva, szirénákkal. Ahogy közeledett a konvoj, csöndesedett a tömeg. Amikor megérkeztek, csak akkor kezdhettünk intézkedni.”
Mint mindig, nálunk olvasható legelőször az anyag a világhálón, ui. saját szkennelésű.
A sátán Budapesten
Bata Ambrus exőrnagy szerint a rendőrségi statisztikák manipuláltak
A magyar rendőr csapdában van: hiányzik az anyagi és erkölcsi megbecsülése, a jogi védelme, miközben egyre nagyobb elvárásokkal kell szembenéznie. Bata Ambrus, a Keresztény Rendőrök Szövetségének elnöke magas rangú rendvédelmi tisztként szerelt le 2005-ben. Úgy látja, az egész rendszert átitatta a hazugság.
Bejárta a rendőrség szinte minden zugát: utcai járőrként kezdte, volt körzeti megbízott, ügyeletes tiszt, bűnügyi helyszínelő, nyomozó és vizsgálatiosztály-vezető. Két és fél évtizeden át, 1980-tól 2005-ig szolgált, őrnagyként vonult nyugállományba. Az általa alapított egyesület, a Keresztény Rendőrök Szövetsége már csak papíron létezik: az egykori rendőr szerint tudatosan lehetetlenítették el a működését.
— Negyvenéves koromban, már hadnagyként tértem meg, s rögtön más szemmel kezdtem látni mindent. Pontosabban: látni kezdtem. Fájni kezdtek a bűnök.
— A rendőrségen belül?
— Előbb itt — mutat szívtájékára.
Bata Ambrus rövidesen fölvette a kapcsolatot svájci, amerikai és német keresztény rendőrszervezetekkel. Nyugati országokban az ilyen egyesületek megszokottak, az Egyesült Államokban csaknem négyszáz hasonló működik. A magyar egyesület alapító ünnepségén, 1997-ben a Kálvin téri templomban megjelent Robert Vernon, Los Angeles rendőrfőnöke, az ottani keresztény rendőrszövetség vezetője is. A Duna Tv közvetítette az eseményt. Nagy volt az öröm.
— Mire jó egy ilyen egyesület? Bilincs helyett a Bibliát veszik elő, ha bűnözővel találkoznak?
— A keresztény orvosoknak, sőt újságíróknak is van egyesületük. Miért ne lehetne a keresztény rendőröknek is? A társadalomban tapasztalható morális válság a rendőrök közt is jelen van, vagyis épp azok közt, akiknek a bűn ellen kell küzdeniük. Ez óriási probléma. Természetesen a keresztény rendőr is használ fegyvert vagy kényszerítő eszközt, de csak szükséges mértékben; nem vezetheti erőfitogtatás vagy bosszúvágy. Fokozottan tudatosítania kell, hogy a tekintély, mellyel rendelkezik, nem az övé. A hatalmat a bűn kordában tartására kaptuk, és el kell vele számolnunk. A rendőr olyan terheket hordoz, amelyeket csak egy másik rendőr érthet meg igazán. Például ebben segít egy ilyen szervezet.
Bata Ambrus megtérése után jött rá: a rendőrség egyik legnagyobb problémája, hogy a bűn lelki természetét nem ismeri. A becsületes rendőrök is frusztráltak, mert eredménytelennek érzik a munkájukat. A politikusok sikereket ígérnek a bűn elleni harcban, és olyan embert keresnek a testület élére, aki ezeket szerintük elérheti. De a rendőrök naponta szembesülnek azzal, hogy a küzdelem végtelen, kilátástalan. Ha nagy nehezen elfognak egy betörőbandát, másnap folytatódnak a betörések; a nyomozók leadnak harminc feldolgozott aktát pénteken, hétfőn kapnak helyette ötvenet.
A magyar rendőr Bata szerint csapdában van: nem tud eleget tenni a fokozódó, lehetetlen elvárásoknak, s végül látszatintézkedésekkel fedezi magát, ami a munka és a minőség rovására megy. A rendőrségen mindenki tudja, hogy a statisztikák manipuláltak s az egész rendszert átitatta a hazugság.
— Évről évre bejelentik, hány bűncselekménnyel lett kevesebb. Ha valaki utánaszámol az elmúlt húsz év jelentéseinek, kiderül: ha mindez igaz lenne, már megszűnt volna a bűnözés. S hiába mondjuk a betöréses lopások károsultjainak vagy a rablások áldozatainak, hogy javultak a felderítési mutatók, ha aztán kézhez kapják a határozatot, hogy az elkövető ismeretlen... A leszerelésem évében, 2005-ben a miniszterelnök meglátogatta a frissen felállított lakótelepi rendőri egységet. A lepusztult körzeti megbízotti irodát előtte kiglancolták, új függönyöket kapott, számítógépet. Pénteken megjelent a miniszterelnök, látta, hogy minden szép és jó, majd elment. Délután elvitték a függönyöket, a számítógépet, a felszerelést. S mikor valaki a hazugságokat feltárja, arról hirtelen kiderül, hogy alkalmatlan a beosztására. Keresnek helyette olyat, aki szemrebbenés nélkül kiszolgálja az igényeket...
A Keresztény Rendőrök Szövetsége rögtön a megalakulás után kemény belső ellenállásba ütközött. Mikor Bata Ambrus bejelentette kapitányának a szervezet megalakulását, a felettes így reagált: „Míg kocsmába jártál, nem volt veled gond; mióta templomba jársz, csak problémákat okozol." A szövetség létrejötte után eljárásokat indítottak ellene és a két civil alelnök ellen, akiket el is távolítottak a munkahelyükről. Amiatt is fegyelmit kezdeményeztek Bata ellen, hogy néhányszor egyenruhában ment templomba. Nyolcféle bűncselekménnyel gyanúsították, köztük „hivatali tanúzással", mely nem szerepel a büntető törvénykönyvben, s amelyről máig sem tudja, mit jelent. A büntetőeljárásokkal párhuzamosan az ügyészség megtámadta az egyesület legitimitását, azt állítva: ilyen szervezetet nem lehet bejegyezni. A másfél évig tartó perben végül a Legfelsőbb Bíróság jogerősen bejegyeztette az egyesületet. Addigra megszüntettek minden eljárást, mert nem találtak bizonyítékot. Tudomása szerint azonban máig is folyik ellene nyomozás, melyet 2005-ben, a leszerelése előtt indítottak. Egyszer kihallgatták, de nem árulták el, hogy mivel gyanúsítják.
— Mennyire politikai szerv a rendőrség?
— Hivatalosan semennyire. De a valóság e téren is más. Mikor eljöttem, már végképp kézi vezérlésű volt a rendszer. Egyszerű előadói, nyomozói beosztásra sem nevezhetett ki senkit a területileg illetékes kapitány, mert a főkapitányság döntött a magasabb szervvel egyeztetve arról, hogy ki milyen pozícióba kerülhet.
Ha az őrnagy nem szerel le idejében, részt kellett volna vennie a 2006-os eseményekben is. Egy évvel korábban, a traktoros gazdatüntetéskor a BRFK közrendvédelmialosztály-vezetőjeként ő volt a Parlament körül felsorakozott rendőri erők parancsnoka. Reggel hétkor küldték oda, eligazítás nélkül. Olyan hideg volt, hogy beosztottait húszpercenként váltania kellett, néhány percre beültetve őket a rendelkezésükre álló rozzant teherautóba. Szakadatlanul járt a motor, hogy legyen fűtés, s a kipufogógáz beszivárgott az utastérbe. Kint fáztak, bent fulladoztak. A parancsnokot este kilencig senki sem váltotta le, s ő még a teherautóba sem ülhetett be.
— Egyfolytában imádkoztam, hogy ne történjen semmi, mert ha intézkednem kell, végem. A beosztottaim elcsigázottak, ingerültek voltak.
Bata szerint a 2006-os események idején már végképp nem úgy működött a testület, hogy a területre kivezényelt parancsnokok bármiben önállóan dönthettek volna. Úgy véli: az, hogy a főkapitány, sőt az országos főkapitány szakmai belátásuk szerinti döntéseket hoztak volna, csupán elméletileg lehetséges. A rendszer ismeretében valószínűbb, hogy politikai utasításokat hajtottak végre.
— Az egész ország látta: brutális, öncélú kegyetlenkedések történtek, mintha valami őrület kapta volna el a rendőröket...
A volt őrnagy szerint e mozzanatnak sajátos lélektani háttere van. Illusztrációként felidéz egy régebbi eseményt: a kisváros romák lakta negyedébe kiszállt két járőr, hogy az egyik házból kihozzanak egy körözött személyt. Ekkor támadás érte őket, néhányan felborították a kocsijukat. A rendőrök erősítést kértek.
A megyei diszpécser gyorsan összehívott hetven-nyolcvan embert, köztük olyanokat is, akiknek nem volt utcai tapasztalatuk s megfelelő képzésük. Mire a hetven rendőr minden eligazítás nélkül kiérkezett, a helyszínen jókora tömeg gyűlt össze: túlerőben voltak a feldühödött helybeliek. Egy jól képzett parancsnok Bata szerint utasítást adott volna, hogy néhány közeg határozott léptekkel haladjon át a tömegen, a felelősöket bilincselje meg és szállítsa el; az erő és céltudatosság nyugodt kifejezése megfékezheti a hőzöngőket. A parancsnok azonban láthatóan tanácstalan volt, és bizonytalansága átragadt a többiekre is. Ezt megérezték a helybeliek, s még inkább felbátorodtak: baltákat, kaszákat, ásókat hoztak elő, hadonásztak, fenyegetőztek. A parancsnok a központi ügyeletre telefonált, valóságos lavinát indítva el: senki sem merte vállalni a felelősséget, mindenki továbbtelefonált, egészen a Belügyminisztériumig, miközben a helyzet pattanásig feszült.
— Ön is ott volt?
— Igen. Arra gondoltam, amire a többiek: egy pisztoly van nálam és öt lőszer. Ha megtámadnak, legföljebb egyet tudok lőni, aztán úgyis elsodor a tömeg. Nincs ember, aki ilyen helyzetben ne kezdene félni. S ez a félelem később kirobbanhat agresszió formájában. Lement a nap, sötétedett, a tömeg egyre gyűlt; kezdtek körülfogni minket, kövekkel dobáltak, s ordítoztak, hogy lenyakaznak, kinyírnak. Szinte az utolsó pillanatban jelentek meg a bevetési egység járművei, villogva, szirénákkal. Ahogy közeledett a konvoj, csöndesedett a tömeg. Amikor megérkeztek, csak akkor kezdhettünk intézkedni. Nézze, ha éppen parancsnoki beosztásban vagyok, akkor sem tudtam volna elérni, hogy ezek után az embereim válogassanak az eszközökben, illetve az ellenük felsorakozott tömegben, hogy ki mennyire volt felelős...
— Mi történt?
— Nem részletezném.
Bata Ambrus lát párhuzamokat e történet és a 2006-os események közt. Azt mondja, forrt a vére, mikor látta kollégáit rezzenetlenül állni a tévészékház előtt, miközben kockakövekkel dobálták, botokkal verték őket, s rájuk gyújtották a bejáratot — de sem erősítést, sem világos parancsnoki utasítást nem kaptak. Azokban a rendőrökben, akiket október 23-án az utcára vezényeltek, már feltehetőleg dolgozott a korábban átélt félelem, s lehetett bennük visszafojtott indulat. így történhetett az, ami történt.
— Azóta is romlott a rendőrök lakossági megítélése.
— Így van. Nem elég, hogy hiányzik az anyagi és erkölcsi megbecsülésük s a jogi védelmük, nem elég, hogy a feletteseik iránti bizalmat elveszítik, mindennek a tetejébe bűnbakok lettek, s kis túlzással azt mondhatom, szinte leköpik őket az utcán. Még állományban voltam, mikor le kellett zárnunk egy utcát gázrobbanás miatt. Egy jól öltözött hölgy kiszállt a kocsijából, és közölte: be akar menni. Kollégám udvariasan válaszolta, hogy sajnos egyelőre nem lehet. Mire a hölgy kiabálni kezdett: „Te izomagyú állat!" Többen csatlakoztak hozzá, kórusban szidalmazták a kollégáimat. Ezt ma a rendőröknek meg kell tanulniuk elviselni. Bámulattal néztem, ahogy faarccal, udvariasan tűrték a helyzetet. Mikor vége lett a szolgálatnak, egyikük elmondta: ilyenkor otthon egész éjszaka nem alszik.
Főtiszti beosztásban tűrhető fizetést kapnak a rendőrök Bata Ambrus szerint, de az utcán szolgáló közeg megalázóan kevés fizetéshez jut; viszont tilos másodállást vállalnia. A volt őrnagy úgy érzi, a korrupció jelentőségét mégis eltúlozza a közvélekedés. Ugyanakkor megtérése után maga is fellépett a belső visszaélések ellen, s egyik nagy konfliktusa épp ebből adódott: 1998-ban nyomozóként felderített egy súlyos megvesztegetési ügyekben érintett bűnözői csoportot a rendőrségen belül. Többek közt közlekedési igazolólapokkal éltek vissza rendőrök, meg sem történt balesetekre adva ki igazolást. Az első vizsgálatnál több mint negyven gyanúsított neve merült fel. Ilyen esetben számos emberi kapcsolat is megromlik, olykor a barátokból ellenségek lesznek.
— Hangsúlyozom, a tisztességhez nem muszáj kereszténynek lenni. Minden kollégának kötelessége harcolni a korrupció ellen.
— És a betyárbecsület?
— Az micsoda? A rendőrség nem bűnszövetkezet, és nem is válhat azzá. A kollégáim döntő többségének nincs szüksége betyárbecsületre, mert tisztességes emberek, akik élethivatásként fogják fel a szakmát, a mostoha körülmények ellenére is.
Bata Ambrus úgy látja: egy jól működő keresztény rendőrszövetség növelné a testület presztízsét, erősítené morális tartását. Szerinte sok hívő rendőr van az országban.
— Mindig vannak emberi felelősök, de létezik az eseményeknek spirituális szintjük is. Ha erről az oldalról nézzük, azt mondhatom: 2006 őszén a sátán tombolt Budapesten. A keresztény rendőr tudja, hogy a bűn igazából nem kívül van, hanem belül, mindannyiunkban. A Krisztussal közösségben élő ember megtanulhatja legyőzni, de a végső megoldást csak Isten adhatja meg. Ha ő akarja, lehet morális megújulás, s lehet újra keresztény rendőregyesület is, amelyet nem fognak ellehetetleníteni — vallja az őrnagy.
Bejárta a rendőrség szinte minden zugát: utcai járőrként kezdte, volt körzeti megbízott, ügyeletes tiszt, bűnügyi helyszínelő, nyomozó és vizsgálatiosztály-vezető. Két és fél évtizeden át, 1980-tól 2005-ig szolgált, őrnagyként vonult nyugállományba. Az általa alapított egyesület, a Keresztény Rendőrök Szövetsége már csak papíron létezik: az egykori rendőr szerint tudatosan lehetetlenítették el a működését.
— Negyvenéves koromban, már hadnagyként tértem meg, s rögtön más szemmel kezdtem látni mindent. Pontosabban: látni kezdtem. Fájni kezdtek a bűnök.
— A rendőrségen belül?
— Előbb itt — mutat szívtájékára.
Bata Ambrus rövidesen fölvette a kapcsolatot svájci, amerikai és német keresztény rendőrszervezetekkel. Nyugati országokban az ilyen egyesületek megszokottak, az Egyesült Államokban csaknem négyszáz hasonló működik. A magyar egyesület alapító ünnepségén, 1997-ben a Kálvin téri templomban megjelent Robert Vernon, Los Angeles rendőrfőnöke, az ottani keresztény rendőrszövetség vezetője is. A Duna Tv közvetítette az eseményt. Nagy volt az öröm.
— Mire jó egy ilyen egyesület? Bilincs helyett a Bibliát veszik elő, ha bűnözővel találkoznak?
— A keresztény orvosoknak, sőt újságíróknak is van egyesületük. Miért ne lehetne a keresztény rendőröknek is? A társadalomban tapasztalható morális válság a rendőrök közt is jelen van, vagyis épp azok közt, akiknek a bűn ellen kell küzdeniük. Ez óriási probléma. Természetesen a keresztény rendőr is használ fegyvert vagy kényszerítő eszközt, de csak szükséges mértékben; nem vezetheti erőfitogtatás vagy bosszúvágy. Fokozottan tudatosítania kell, hogy a tekintély, mellyel rendelkezik, nem az övé. A hatalmat a bűn kordában tartására kaptuk, és el kell vele számolnunk. A rendőr olyan terheket hordoz, amelyeket csak egy másik rendőr érthet meg igazán. Például ebben segít egy ilyen szervezet.
Bata Ambrus megtérése után jött rá: a rendőrség egyik legnagyobb problémája, hogy a bűn lelki természetét nem ismeri. A becsületes rendőrök is frusztráltak, mert eredménytelennek érzik a munkájukat. A politikusok sikereket ígérnek a bűn elleni harcban, és olyan embert keresnek a testület élére, aki ezeket szerintük elérheti. De a rendőrök naponta szembesülnek azzal, hogy a küzdelem végtelen, kilátástalan. Ha nagy nehezen elfognak egy betörőbandát, másnap folytatódnak a betörések; a nyomozók leadnak harminc feldolgozott aktát pénteken, hétfőn kapnak helyette ötvenet.
A magyar rendőr Bata szerint csapdában van: nem tud eleget tenni a fokozódó, lehetetlen elvárásoknak, s végül látszatintézkedésekkel fedezi magát, ami a munka és a minőség rovására megy. A rendőrségen mindenki tudja, hogy a statisztikák manipuláltak s az egész rendszert átitatta a hazugság.
— Évről évre bejelentik, hány bűncselekménnyel lett kevesebb. Ha valaki utánaszámol az elmúlt húsz év jelentéseinek, kiderül: ha mindez igaz lenne, már megszűnt volna a bűnözés. S hiába mondjuk a betöréses lopások károsultjainak vagy a rablások áldozatainak, hogy javultak a felderítési mutatók, ha aztán kézhez kapják a határozatot, hogy az elkövető ismeretlen... A leszerelésem évében, 2005-ben a miniszterelnök meglátogatta a frissen felállított lakótelepi rendőri egységet. A lepusztult körzeti megbízotti irodát előtte kiglancolták, új függönyöket kapott, számítógépet. Pénteken megjelent a miniszterelnök, látta, hogy minden szép és jó, majd elment. Délután elvitték a függönyöket, a számítógépet, a felszerelést. S mikor valaki a hazugságokat feltárja, arról hirtelen kiderül, hogy alkalmatlan a beosztására. Keresnek helyette olyat, aki szemrebbenés nélkül kiszolgálja az igényeket...
A Keresztény Rendőrök Szövetsége rögtön a megalakulás után kemény belső ellenállásba ütközött. Mikor Bata Ambrus bejelentette kapitányának a szervezet megalakulását, a felettes így reagált: „Míg kocsmába jártál, nem volt veled gond; mióta templomba jársz, csak problémákat okozol." A szövetség létrejötte után eljárásokat indítottak ellene és a két civil alelnök ellen, akiket el is távolítottak a munkahelyükről. Amiatt is fegyelmit kezdeményeztek Bata ellen, hogy néhányszor egyenruhában ment templomba. Nyolcféle bűncselekménnyel gyanúsították, köztük „hivatali tanúzással", mely nem szerepel a büntető törvénykönyvben, s amelyről máig sem tudja, mit jelent. A büntetőeljárásokkal párhuzamosan az ügyészség megtámadta az egyesület legitimitását, azt állítva: ilyen szervezetet nem lehet bejegyezni. A másfél évig tartó perben végül a Legfelsőbb Bíróság jogerősen bejegyeztette az egyesületet. Addigra megszüntettek minden eljárást, mert nem találtak bizonyítékot. Tudomása szerint azonban máig is folyik ellene nyomozás, melyet 2005-ben, a leszerelése előtt indítottak. Egyszer kihallgatták, de nem árulták el, hogy mivel gyanúsítják.
— Mennyire politikai szerv a rendőrség?
— Hivatalosan semennyire. De a valóság e téren is más. Mikor eljöttem, már végképp kézi vezérlésű volt a rendszer. Egyszerű előadói, nyomozói beosztásra sem nevezhetett ki senkit a területileg illetékes kapitány, mert a főkapitányság döntött a magasabb szervvel egyeztetve arról, hogy ki milyen pozícióba kerülhet.
Ha az őrnagy nem szerel le idejében, részt kellett volna vennie a 2006-os eseményekben is. Egy évvel korábban, a traktoros gazdatüntetéskor a BRFK közrendvédelmialosztály-vezetőjeként ő volt a Parlament körül felsorakozott rendőri erők parancsnoka. Reggel hétkor küldték oda, eligazítás nélkül. Olyan hideg volt, hogy beosztottait húszpercenként váltania kellett, néhány percre beültetve őket a rendelkezésükre álló rozzant teherautóba. Szakadatlanul járt a motor, hogy legyen fűtés, s a kipufogógáz beszivárgott az utastérbe. Kint fáztak, bent fulladoztak. A parancsnokot este kilencig senki sem váltotta le, s ő még a teherautóba sem ülhetett be.
— Egyfolytában imádkoztam, hogy ne történjen semmi, mert ha intézkednem kell, végem. A beosztottaim elcsigázottak, ingerültek voltak.
Bata szerint a 2006-os események idején már végképp nem úgy működött a testület, hogy a területre kivezényelt parancsnokok bármiben önállóan dönthettek volna. Úgy véli: az, hogy a főkapitány, sőt az országos főkapitány szakmai belátásuk szerinti döntéseket hoztak volna, csupán elméletileg lehetséges. A rendszer ismeretében valószínűbb, hogy politikai utasításokat hajtottak végre.
— Az egész ország látta: brutális, öncélú kegyetlenkedések történtek, mintha valami őrület kapta volna el a rendőröket...
A volt őrnagy szerint e mozzanatnak sajátos lélektani háttere van. Illusztrációként felidéz egy régebbi eseményt: a kisváros romák lakta negyedébe kiszállt két járőr, hogy az egyik házból kihozzanak egy körözött személyt. Ekkor támadás érte őket, néhányan felborították a kocsijukat. A rendőrök erősítést kértek.
A megyei diszpécser gyorsan összehívott hetven-nyolcvan embert, köztük olyanokat is, akiknek nem volt utcai tapasztalatuk s megfelelő képzésük. Mire a hetven rendőr minden eligazítás nélkül kiérkezett, a helyszínen jókora tömeg gyűlt össze: túlerőben voltak a feldühödött helybeliek. Egy jól képzett parancsnok Bata szerint utasítást adott volna, hogy néhány közeg határozott léptekkel haladjon át a tömegen, a felelősöket bilincselje meg és szállítsa el; az erő és céltudatosság nyugodt kifejezése megfékezheti a hőzöngőket. A parancsnok azonban láthatóan tanácstalan volt, és bizonytalansága átragadt a többiekre is. Ezt megérezték a helybeliek, s még inkább felbátorodtak: baltákat, kaszákat, ásókat hoztak elő, hadonásztak, fenyegetőztek. A parancsnok a központi ügyeletre telefonált, valóságos lavinát indítva el: senki sem merte vállalni a felelősséget, mindenki továbbtelefonált, egészen a Belügyminisztériumig, miközben a helyzet pattanásig feszült.
— Ön is ott volt?
— Igen. Arra gondoltam, amire a többiek: egy pisztoly van nálam és öt lőszer. Ha megtámadnak, legföljebb egyet tudok lőni, aztán úgyis elsodor a tömeg. Nincs ember, aki ilyen helyzetben ne kezdene félni. S ez a félelem később kirobbanhat agresszió formájában. Lement a nap, sötétedett, a tömeg egyre gyűlt; kezdtek körülfogni minket, kövekkel dobáltak, s ordítoztak, hogy lenyakaznak, kinyírnak. Szinte az utolsó pillanatban jelentek meg a bevetési egység járművei, villogva, szirénákkal. Ahogy közeledett a konvoj, csöndesedett a tömeg. Amikor megérkeztek, csak akkor kezdhettünk intézkedni. Nézze, ha éppen parancsnoki beosztásban vagyok, akkor sem tudtam volna elérni, hogy ezek után az embereim válogassanak az eszközökben, illetve az ellenük felsorakozott tömegben, hogy ki mennyire volt felelős...
— Mi történt?
— Nem részletezném.
Bata Ambrus lát párhuzamokat e történet és a 2006-os események közt. Azt mondja, forrt a vére, mikor látta kollégáit rezzenetlenül állni a tévészékház előtt, miközben kockakövekkel dobálták, botokkal verték őket, s rájuk gyújtották a bejáratot — de sem erősítést, sem világos parancsnoki utasítást nem kaptak. Azokban a rendőrökben, akiket október 23-án az utcára vezényeltek, már feltehetőleg dolgozott a korábban átélt félelem, s lehetett bennük visszafojtott indulat. így történhetett az, ami történt.
— Azóta is romlott a rendőrök lakossági megítélése.
— Így van. Nem elég, hogy hiányzik az anyagi és erkölcsi megbecsülésük s a jogi védelmük, nem elég, hogy a feletteseik iránti bizalmat elveszítik, mindennek a tetejébe bűnbakok lettek, s kis túlzással azt mondhatom, szinte leköpik őket az utcán. Még állományban voltam, mikor le kellett zárnunk egy utcát gázrobbanás miatt. Egy jól öltözött hölgy kiszállt a kocsijából, és közölte: be akar menni. Kollégám udvariasan válaszolta, hogy sajnos egyelőre nem lehet. Mire a hölgy kiabálni kezdett: „Te izomagyú állat!" Többen csatlakoztak hozzá, kórusban szidalmazták a kollégáimat. Ezt ma a rendőröknek meg kell tanulniuk elviselni. Bámulattal néztem, ahogy faarccal, udvariasan tűrték a helyzetet. Mikor vége lett a szolgálatnak, egyikük elmondta: ilyenkor otthon egész éjszaka nem alszik.
Főtiszti beosztásban tűrhető fizetést kapnak a rendőrök Bata Ambrus szerint, de az utcán szolgáló közeg megalázóan kevés fizetéshez jut; viszont tilos másodállást vállalnia. A volt őrnagy úgy érzi, a korrupció jelentőségét mégis eltúlozza a közvélekedés. Ugyanakkor megtérése után maga is fellépett a belső visszaélések ellen, s egyik nagy konfliktusa épp ebből adódott: 1998-ban nyomozóként felderített egy súlyos megvesztegetési ügyekben érintett bűnözői csoportot a rendőrségen belül. Többek közt közlekedési igazolólapokkal éltek vissza rendőrök, meg sem történt balesetekre adva ki igazolást. Az első vizsgálatnál több mint negyven gyanúsított neve merült fel. Ilyen esetben számos emberi kapcsolat is megromlik, olykor a barátokból ellenségek lesznek.
— Hangsúlyozom, a tisztességhez nem muszáj kereszténynek lenni. Minden kollégának kötelessége harcolni a korrupció ellen.
— És a betyárbecsület?
— Az micsoda? A rendőrség nem bűnszövetkezet, és nem is válhat azzá. A kollégáim döntő többségének nincs szüksége betyárbecsületre, mert tisztességes emberek, akik élethivatásként fogják fel a szakmát, a mostoha körülmények ellenére is.
Bata Ambrus úgy látja: egy jól működő keresztény rendőrszövetség növelné a testület presztízsét, erősítené morális tartását. Szerinte sok hívő rendőr van az országban.
— Mindig vannak emberi felelősök, de létezik az eseményeknek spirituális szintjük is. Ha erről az oldalról nézzük, azt mondhatom: 2006 őszén a sátán tombolt Budapesten. A keresztény rendőr tudja, hogy a bűn igazából nem kívül van, hanem belül, mindannyiunkban. A Krisztussal közösségben élő ember megtanulhatja legyőzni, de a végső megoldást csak Isten adhatja meg. Ha ő akarja, lehet morális megújulás, s lehet újra keresztény rendőregyesület is, amelyet nem fognak ellehetetleníteni — vallja az őrnagy.
