Az alább olvasható, 168 (t)órás cikkben olvasható tömény hazudozáshoz (amelyet a cigányfajvédő, balliberális lap, természetesen, kritikátlanul leközöl) csak annyit tennénk hozzá, hogy lassan forgatókönyvszerűvé válik az orkok eljárása. Ha elkapják őket tolvajlás közben, és éppen túlerőben vannak,  akkor agyonverik a tulajt. Ha meg nincsenek, akkor jön a  "megvertek, fegyverrel fenyegettek, halállal fenyegettek, órákra a hóra hasaltattak, megkínoztak, megaláztak, jött az epilepsziás roham".  És ehhez mindig van ügyvédjük is (pl. “Magyar” Elemér)...

Talán mondanunk sem kell, hogy orvosi látleletről szó nincs, pedig, úgymond, kőkeményen megverték szegínromákokat – még viperával is. Vajon miért nincs látlelet? Miért nem rohantak el vetetni? Tán csak nem azért, amit Győzike (lásd a nevezetes hazugságát), illetve a csodával határos módon “felgyógyuló” sajóbábonyi “elgázolt” ork esetén is említettünk: nem volt ott semmi verés, gázolás, mindez csak a cigók védekezésének része.

Botrány Tatárszentgyörgyön: megkínozták és megalázták a fatolvajokat
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy kik voltak azok, akik fatolvajokat üldöztek több órán keresztül Tatárszentgyörgyön. A sértettek csak kettőt ismertek fel a támadóik közül. Az üldözőbe vett fatolvajokra fegyvert fogtak, majd viperával megverték őket. Az egyik tolvaj a sokktól epilepsziás rohamot kapott, és a társai nem segíthettek rajta. A rendőrség egyelőre illegális fakitermelés és zaklatás gyanújával nyomoz, a tolvajok jogi képviselője kedden tesz feljelentést.

„Büdös cigányok, úgy jártok, mint Csorba Csaba!” — a sértettek szerint ezzel fenyegették meg őket szombaton ismeretlenek Tatárszentgyörgyön az erdőben, amikor falopáson érték őket. (Csorba Csabát és ötéves kisfiát egy éve gyilkolták meg Tatárszentgyörgyön, mikor felgyújtották a házukat és rálőttek a kimenekülőkre.)

R. Zsolt közölte a Roma Sajtóközponttal, hogy szombaton este hét körül két húsz év körüli roma fiúval és egy nem roma férfival indult az erdőbe fát lopni. Gyalog mentek, és kézifűrészt vittek magukkal. Két kisebb fát vágtak ki, amit később akarták hazavinni lovaskocsival. R. Zsolt elmondta, amikor észrevették őket, csapot-papot hátrahagyva menekülni akartak, de az ismeretlenek autóval vették üldözőbe őket. Nemsokára két terepjáró csatlakozott a „vadászathoz”, és a hajsza vagy négy órán át tartott. Végül is vagy fél tucat fekete ruhás férfi és egy nő állította meg a fatolvajokat, állítólag fegyvert fogtak rájuk, megrugdosták, viperával megverték őket. Azzal fenyegetőztek, hogy benzinnel lelocsolják, majd meggyújtják őket. „Úgy jártok, mint Csorba Csaba” – tették hozzá a nyomaték kedvéért. R. Zsolt úgy becsülte, hogy nagyjából egy óráig hasaltak arccal a hóban. Közben az egyikük epilepsziás rohamot kapott, de a társai nem segíthettek rajta. R. Zsolt ekkor azt kérte, hogy hívjanak rendőrt a helyszínre, de állítása szerint erre azt felelték a támadói, hogy „milyen rendőrt, mi vagyunk azok!”, majd elhagyták a helyszínt. A tetten ért fatolvajok kettőt felismertek közülük.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea közölte, hogy Tatárszentgyörgyön az erdőtulajdonosok és az erdészek figyelőszolgálatot működtetnek a gyakorivá vált falopások miatt. Szombaton a figyelőszolgálat értesítette a rendőrséget, hogy tolvajokat értek tetten, és feltartóztatták őket. Örkényi rendőrök érkeztek a helyszínre, lefoglalták a kivágott fát, majd hazaengedték a tolvajokat. A szakértői vélemény szerint körülbelül négyszázezer forint az okozott kár. A rendőrség két eljárást indított az ügyben. Erről azt mondta a szóvivő, hogy három személy ellen nyomoznak illegális fakitermelés bűntettének gyanújával. A másik eljárás azért indult, mert vasárnap többen azzal fenyegettek meg egy helyi erdőtulajdonost, hogy megverik, mert az a rendőrségtől kért segítséget. (Kuruc.info: hoppá!)

Polgárőrök nem járőrözhettek szombaton az erdőben — tudtuk meg Kocsis Istvántól, a Tatárszentgyörgyi Polgárőrszövetség elnök-helyettesétől. Hozzátette, hogy nemrég alakultak, és azon a napon nem voltak szolgálatban, az erdőtulajdonosokkal pedig nem kötöttek együttműködési megállapodást.

A sértettek képviseletét ellátó Mozgalom a Deszegregációért Alapítvány jogásza, Csonka Árpád közölte, hogy még nem lehet tudni, a rendőrök jelen voltak–e a bántalmazásnál, vagy sem, ezért egyelőre a személyi szabadság korlátozása, két rendbeli könnyű testi sértés, egy rendbeli súlyos testi sértés kísérlete, életveszélyes fenyegetés, segítség elmulasztása és lőfegyverrel való visszaélés miatt tesznek majd feljelentést. Ha kiderül, hogy a rendőrök is ott voltak, akkor feljelentik őket az ügyészségen.

Egy tatárszentgyörgyi erdőtulajdonos, Havasi Lajos tavaly háromszázezer forint értékű falopás miatt tett feljelentést. A férfi elmondta, hogy a szakhatóság rajtuk hajtja be az eltulajdonított fa árát, ezért minden esetben a rendőrséghez fordulnak. Az eljárások többségét azzal zárják le, hogy a tettes ismeretlen, az erdőtulajdonosoknak pedig csak arra van joguk, hogy tettenéréskor ismételten feljelentést tegyenek. Tapasztalata szerint a falopás üzletszerűen zajlik, zárt kocsikkal és mobiltelefonokkal mennek a tolvajok az erdőkbe, és ha kell, hamis szállítólevelük is van.

A Somogy megyei Inkén a roma közmunkások fát gyűjtenek a rászoruló családoknak, ezen kívül rendbe teszik az önkormányzat gondozatlan területeit. A tűzifát azok a szegény családok kaphatják meg, amelyeknek nem telik a fűtésre. Meg akartuk tudni, hogy Tatárszentgyörgyön is van-e ilyen közmunka, de a polgármester nem nyilatkozott - írta a Roma Sajtóközpont.