Az alábbi nyílt levél a Magyar Nemzet szombati számában jelent meg. Mint mindig, nálunk olvasható az Interneten először, mivel saját szkennelésű.

Az anyagból a következő idézet kapcsolódik a cigányokhoz, ill. azok túlnyomórészt zsidó uszítóikhoz, pátyolgatóikhoz: „A cigányok elleni atrocitások iránt érdeklődtél, és a cigányok által elkövetett atrocitásokat vádaskodásnak hitted - de Csenyétén, mikor körülvettek minket, alig lehetett kicsalogatni az autóból.” Értsd: távolról a cigók nagy-nagy védelmezője a retkes metélt, de amikor közéjük kell menni, akkor rögtön beszarik, és félti a tyúkszaros életét.

A teljes cikk (előzmény ITT):

Levél Gimes Miklósnak

Amikor az egyik legnagyobb példányszámú zürichi napilap, a Tages-Anzeiger újságírójaként felkerestél, azt mondtad: a svájci olvasóknak be akarod mutatni, mi áll Magyarországon a cunamiszerű jobboldali győzelem hátterében. Veled töltöttem néhány napot, s megmutattam, szerintem mi áll a háttérben. S közben pontosan tudtad, miért jöttél valójában: hogy erősítsd a fasizálódó Magyarországról szóló sztereotípiákat.

Amúgy őszintén beszéltél, és ez nekem mindig tetszik. Elmondtad, vándorló zsidónak tartod magad, akinek magyarsága csupán szerep. Beszéltél édesapádról, Gimes Miklósról, aki megjárta a munkaszolgálatot, s azért lett később kommunista, mert azt hitte, a kommunizmus emberibb ideológia, mint a fasizmus. S hogy mikor rájött, embertelen az új rendszer is, és ráeszmélt, milyen bűnökben vett részt, akkor elment azokhoz, akiket Recskre juttatott, bocsánatot kért, aztán kiszállt az egészből. Mert naiv volt, és azt hitte, ki lehet szállni. Elmesélted, hogyan menekült veled Bécsbe édesanyád, mikor apádat letartóztatták. S azt is, hogy ott ért apádnak és mártírtársainak: Maléter Pálnak, Nagy Imrének halálhíre.

Elmondtad, hogy magyarországi baráti köröd a Gyurcsány-korszak szellemi hátországát képező balliberális értelmiségi elit. Elmondtad, hogy négy gyereked van. Nyíltan beszélhettem neked a hitemről, s te nyíltan beszéltél arról, hogy az Isten szerinted talán bennünk él valamiképp, de képtelenségnek tartod, hogy a tízparancsolatot valaki komolyan vegye a XXI. században. Beszéltél az egyházakkal szembeni ellenszenvedről, a Fidesszel szembeni ellenszenvedről, a Gyurcsány iránti rokonszenvedről. De beszélgettünk arról is: kár, hogy politikai ideológiák, mítoszok választják el egymástól az embereket; s hogy mikor előfeltevéseink torzítólencséjén át nézzük a valóságot, csupán azt látjuk, amit valóságnak akarunk látni.

Gárdistákat, neonácikat és fasisztákat akartál, s kissé csalódott voltál, hogy ezekkel nem szolgálhatok. Elmondtam, hogy nem leszek partner az ország további lejáratásában, mert visszataszítónak tartom a cikkeket, amelyeket a ballib elit értelmiség írat veletek. Meg akartam mutatni, hogy Magyarország fő problémája nem a náciveszély, hanem az előző hatalom rombolása. Megmutattam a lepusztult János-kórházat, mire azt felelted, jó a hangulata. Megmutattam Miskolc nyomornegyedét, el voltál bűvölve; munkanélkülieket és koldusokat mutattam, de te arra figyeltél, mennyi szép autó jár az utakon. A vasút tönkretételéről beszéltem, s téged lenyűgöztek az autópályák. A cigányok elleni atrocitások iránt érdeklődtél, és a cigányok által elkövetett atrocitásokat vádaskodásnak hitted - de Csenyétén, mikor körülvettek minket, alig lehetett kicsalogatni az autóból. Mindazáltal valamiképp megértettük egymást, és mikor elbúcsúztunk, a vándorló zsidó meg a nemzeti-konzervatív újságíró ösztönösen megölelte egymást.

Köszönöm, hogy ígéretedhez híven megküldted a riportot. Mikor megláttam a címét, a magazint bevágtam a sarokba, s ki kellett mennem levegőzni. A cím az volt: Gulyásfasiszták - amely, ugyebár, a gulyáskommunizmussal cseng össze. Az a konszolidált kommunizmus volt, mikor nem volt szabadság Magyarországon, de már nem volt véres terror sem; csak épp egyetlen párt uralkodott, mely nem tűrte az ellenvéleményt. A gulyásfasizmus sem az a rendszer, amikor elhurcolják és Dunába lövik a zsidókat, hanem annak enyhített változata.

Dühös voltam, Miklós. Nem rád: magamra. A naivitásomra. Hogy azt képzeltem, néhány nap alatt levehetem a szemedről előfeltevéseid torzítólencséjét. Első mérgemben arra gondoltam, legközelebb gyanakvóbb és elutasítóbb leszek. Ha egy balliberális zsidó a közelembe jön, hátat fordítok. Nem azért, mert utálom, hanem mert mindegy, mit mondok neki, úgyis azt hallja, amit akar.

Miklós, a cikkben hiteles forrásként idézed egy rokonodat, aki szerint Orbánék alatt „aki nem nemzeti, aki nem keresztény, aki nem reakciós, annak nehéz dolga lesz". Nem akarok idősebb kollégát kioktatni, de a riportírás nem arról szól, hogy mások szájába adod a véleményedet. Egy teljes estét beszéltél Balog Zoltánnal, aki tán a legtisztább szívű magyar politikus, s most van lehetősége, hogy sokat segítsen a cigányokon. És te mit hangsúlyozol? Hogy református lelkész létére csalónak mondja Gyurcsányt, s örülne, ha a szocialisták közül néhányan börtönbe jutnának; aztán azon tűnődsz, ez hogyan fér össze a felebaráti szeretettel. Nem érzed, mekkora butaság ez? Miért kéne a keresztény hitnek ellenkezni azzal, hogy a bűnözőket börtönbe zárják? Miklós, te is a saját, zárt mitológiádban gondolkodol. Azt hiszed, a zsidóra veszélyt jelent a nem zsidó. Elhiszed Adornónak, hogy a kereszténységtől egyenes út vezet a fasizmusig. Pedig tudod, hogy a fasiszták nem voltak keresztények, sőt üldözték a keresztényeket.

Gyurcsányt mellőzött államférfiként mutattad be. Nem írtál arról, hogy e mellőzött államférfi 2006-ban vérbe fojtotta a politikája elleni tiltakozást, hogy emberek százait verette félholtra és hurcoltatta el. Arról írtál, hogy a pesti utcákon az emberek azt skandálták: Gyurcsányt a Dunába! Miklós, az utóbbi időben többet jártam a pesti utcán, mint te és Gyurcsány együttvéve. Ilyen szólamot
nem hallottam. Az viszont megesett, hogy munkámat végző újságíróként több kollégával, Barcs Mikivel és Szarka Ágotával együtt rohantam bevadult rendőrök elől; ha utolérnek, Ágotát is összeverték volna. Merthogy összevertek mindenkit, akit az utcán találtak. Azt mondtad, Miklós, neked a szabadság a legfontosabb. Ilyen szabadságra vágysz? A gumibot szabadságára?

Rólam azt írod: megtért punkzenész vagyok, ex-drogos. Tényleg meséltem előző életemről. (Bár nem punkot mondtam, hanem undergroundot; e kettő közt amolyan rovar-bogár különbség van.) Azt állítod, gonosz cikkeket írok a szocikról, miközben úgy viselkedem, mint egy jámbor vidéki lelkész. Tudom, a vidéki a te urbánus fogalomvilágodban mit jelent. Azt is látom, hogy farizeusnak állítasz be, aki dühödten támad, és szépen mosolyog, vizet prédikál, és bort iszik. De nem ez zavar, hanem hogy hamis párhuzamokat vázolsz fel a kereszténység, az autoriter magatartás, a képmutatás, a bosszúállás, a konzervativizmus és a fasizmus között.

Magyarország és a fasizmus között.

Miklós, tudod, mit teszel, amikor a Magyarországról szóló cikkednek képes vagy ilyen címet adni: Gulyásfasiszták? Tudod, ugye, hogy a barátaid — Vásárhelyi Mária meg Paul Lendvai — előtt utoljára Rákosinak és társainak jutott eszébe zusammen lefasisztázni Magyarországot? Azoknak, akik apádat felakasztották.

Mindegy, Miklós, ez a ti dolgotok, nem az enyém. Én azért szeretnék dolgozni, hogy megszabaduljunk a mítoszoktól és ideológiáktól, amelyek gyűlöletbe,
gyanakvásba, rágalmazásba taszítana.

Szomorú tisztelettel: Balavány György