Cigány betörőink a lehető legképtelenebb magyarázatokkal képesek előállni, amikor számot kell adniuk arról, hogy mit keresnek más otthonában. Sokan emlékezhetnek még a múltkori „magyarázatukra”: "Kihallgatásuk során váltig tagadtak. Ebben a nyilvános tettenérés sem zavarta őket. Egyikük arra hivatkozott, hogy "vasazni" ugrottak be az idős ember telkére. Másikuk azt mondta, hogy a Magyar Gárda elől menekültek a kerítésen belülre."

Nos, még ezen a nevetséges indoklást is képesek voltak túlszárnyalni. A legújabb magyarázkodásukban már azt állítják, hogy, idézem, „azt mondta, hogy a kerítésen át bedobták a kertvárosi ház udvarára, ahonnan aztán mégsem kifelé mászott, hanem a lakás felé vette az irányt”. No comment!

A teljes, kapcsolódó cikk:

Bedobtak ide az udvarra, mondta a betörő
A vécéablakon át próbált meg elmenekülni az a férfi, akit betörés közben ért tetten a házigazda.

Megmosolyogtató magyarázattal állt elő az a tolvaj, akit szerdán hajnalban házának nappalijában talált egy békéscsabai férfi. A 26 éves fiatalember azt mondta, hogy a kerítésen át bedobták a kertvárosi ház udvarára, ahonnan aztán mégsem kifelé mászott, hanem a lakás felé vette az irányt. Az éber házigazda azonban nyakon csípte – tákékoztatta a Beol.hu-t Vargáné Szombati Andrea sajtószóvivő. A házban lakó férfi éjjel háromnegyed 4 körül zajra ébredt. Mikor kiment a nappaliba, hogy megnézze, történt-e valami, egy idegen alakkal találta szembe magát. A fiatalember azt állította, hogy a kerítésen át bedobták az udvarra, és sietve távozni akart.

A férfi azonban megpróbálta visszatartani. Ekkor a hívatlan látogató beszaladt a lakás mellékhelyiségébe, és magára zárta az ajtót. Míg a házigazda a rendőrséget hívta, addig a nyilvánvalóan nem tisztességes szándékkal érkezett fiatalember a wc-ablakon át kiugrott a házból, de nem jutott messzire, a járőrök elfogták, előállították a városi rendőrkapitányságra. A kapitányság bűnügyi osztálya gyorsított eljárásban vizsgálta ki a történtek körülményeit. Kiderült, hogy miután a férfi bemászott az udvarra, egy nyitva hagyott ablakon át jutott be a lakásba úgy, hogy az ablakról letépte a szúnyoghálót. A 26 éves, egyébként büntetett előéletű békési fiatalembert pénteken bíróság elé állították, és a Békéscsabai Városi Bíróság 3 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős.

BEOL