Az izraeli kormány új intézkedéseket hagyott jóvá vasárnap az országba illegálisan érkező afrikaiakkal szemben, akik a miniszterelnök szerint "az állam zsidó jellegét fenyegetik". A tervek között szerepel az afrikaiakat illegálisan alkalmazó munkaadók megbírságolása és a hazatérésüket ösztönző, 1500-tól 3500 dollárig terjedő pénzügyi támogatás. A belügyminiszter emellett törvényjavaslatot készít elő, amely megengedné az illegális bevándorlók egy éven át tartó, ítélet nélküli fogva tartását. Ha már úgyis ott van Martonyi és látja, hogyan csinálják a "nagyok", legalább egy-két ötletmorzsát elcsenhetne hazára.

Pogromokat is szerveztek korábban a négerek ellen
A tervezetet várhatóan hétfőn nyújtják be a kneszetnek. A legfelsőbb bíróság szeptemberben semmisnek nyilvánított egy 2012-es jogszabályt, amely három évi fogva tartást tett volna lehetővé, ezért van szükség újabbra.
A kormányközlemény szerint "zárt létesítményt" hoznának létre az illegálisan Izraelbe érkezők és azok fogva tartására, akik már az országban tartózkodnak, de "megzavarják a közrendet".
További 550 tisztviselővel növelnék az afrikai bevándorlókat ellenőrző testület létszámát, hogy sikeresebben vehessék fel a harcot illegális foglalkoztatásukkal szemben.
A közleményben Netanjahu azt írja: elszánt abban, hogy megakadályozzák az illegális munkaerő bevándorlását, és kiutasítsák "illegális bevándorlók tízezreit".
Emberi jogi szervezetek viszont úgy vélik, hogy az Izraelben lévő afrikai bevándorlók többségét nem lehet kiutasítani, mivel eredeti hazájukban - például Szudánban vagy Eritreában - veszélyben lennének.
2012-ben Izrael 60 ezerre becsülte a területén lévő afrikai illegális bevándorlók számát, és kampányt indított ellenük: akkor 3920-at utasítottak ki közülük az országból. Az utóbbi években havonta olykor több mint ezer afrikai lépte át illegálisan a határt Egyiptom felől a Sínai-félszigetnél, ők általában Eilatban és Tel-Avivban kerestek maguknak szállást és munkát. A menekültáradatot idén megállította Izrael egy határkerítés kiépítésével.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: