Egy izraeli bíróság engedélyezte csütörtökön mintegy 1500 dél-szudáni bevándorlónak a hazatoloncolását. A kormány döntését a dél-szudániak hazatoloncolásáról egy emberjogi szervezet támadta meg.
"Vannak nehézségek az országban (Dél-Szudánban), és egy bizonyos fokú bizonytalanság is, de ez főleg az északi (Szudánnal közös) határszakaszra és néhány más vidékre igaz csak, az ország területének nagy részére nem" - így indokolta döntését a bíróság.
A dél-szudániak éveken át úgynevezett "kollektív" védelmet élveztek Izraelben a kitoloncolással szemben, de Elijáhú Jisai belügyminiszter idén januárban véget vetett ennek a védelemnek. Emberjogvédő szervezetek azonban bíróság előtt megtámadták a miniszter döntését, mondván, hogy bár Dél-Szudán tavaly júliusban elnyerte függetlenségét Szudántól, a háború nem ért véget a két országrész, illetve már ország között. Azzal is érveltek, hogy Dél-Szudánban nagy a szegénység és nincs egészségügyi ellátás.
Jisai a bírósági döntésre reagálva közölte, hogy a dél-szudániak hazatoloncolása csak az első lesz egy intézkedéssorozaton belül, mert "hazatoloncolhatók lesznek az eritreaiak és a szudániak is".
Benjámin Netanjahu kormányfő pedig ismét elmondta a katonai rádió idézete szerint, hogy az illegális bevándorlás kérdése megoldódik, mert az egyiptomi határ mentén épülő, 250 kilométer hosszú kerítés a "lehető legrövidebb időn belül" elkészül, a már az országban tartózkodókat pedig visszaküldik származási országukba.
A hírügynökségi jelentésből nem derül ki, hogy milyen szintű bírósági döntés született az ügyben.
(MTI)
Kapcsolódó: