Az Apple megerősítette, hogy azt követelik az arizonai kormányzótól, vétózza meg a nemrég elfogadott "melegellenes törvényt". A törvény kimondja, hogy az üzletek, éttermek tulajdonosai eldönthetik, hogy beengednek-e ferde hajlamaikkal kérkedő homokosokat üzlethelyiségeikbe.
Az arizonai törvényhozás csütörtökön fogadta el a törvényt, most Jan Brewer kormányzó előtt áll, hogy aláírja. Egyre nagyobb a nyomás a kormányzón, hogy éljen vétójogával. Már három olyan jogalkotó is a vétó mellett érvel, akik korábban megszavazták a törvényt. Az állam két szenátora, John McCain és Jeff Flake (mindketten republikánusok) is a vétó mellett érvelnek.
Eddig két nagyobb cég, az American Airlines és a Mariott jelezte, hogy a törvény nem tenne jót az üzletnek. Most az Apple is beállt a sorba, és azt mondták, hogy ha nem vonják vissza a törvényt, nem Arizonában építik fel legújabb gyárukat, amely kétezer embernek adna munkát.
Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook a leghíresebb nyíltan homokos cégvezető a Szilícium-völgyben.
(Index nyomán)