Az izraeli "biztonsági erők" újabb 37 palesztint vettek őrizetbe hétfőre virradóra Ciszjordániában, tovább keresve a tizenkét nappal ezelőtt elrabolt három "izraeli tizenévest" - közölte a jeruzsálemi közszolgálati rádió hétfőn.
Eddig elsősorban Hebronban és környékén folytak a razziák, de az éjjel Nábluszban, Dzsenínben és Túl-Karmban is átkutattak újabb nyolcvan helyet, és elfogtak olyan palesztinokat, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak terrorszervezetekkel.
A rádiónak úgy nyilatkozott egy katonatiszt, hogy mindaddig folytatják a katonai akciókat, amíg nyomára nem bukkannak a június 12-én autóstoppolás után állítólag eltűnt jesivanövendéknek, s ebben nem korlátozza a hadsereget a hamarosan beköszöntő muzulmán ünnep, a ramadán sem. Idén most szombaton kezdődik a muzulmán böjti hónap, amely izraeli szakértők szerint megnehezíti a további keresést, mert megnöveli az ilyenkor az egész napos böjt után esténként ünnepi lakomákat tartó palesztinok ellenállását.
A ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja szerint ráadásul hamarosan el is fogynak az átvizsgálandó területek, a megerősített egységek fölosztották egymás közt, majd következetesen végigkutatták Ciszjordániát, de mindeddig eredménytelenül. Az utóbbi másfél hét műveleteiben 361 "gyanúsított palesztint" fogtak el (értsd: begyűjtötték a Hamász-vezetőket - a szerk.), felfedeztek több tucat titokban ásott alagutat és rejtekhelyet, lefoglaltak fegyver- és robbanószerkészleteket, és felszámoltak húsz fegyverkészítő műhelyt - sorolta a világ egyetlen igaz demokráciájának jó cselekedeteit Shiri Zsuzsa, az MTI izraeli tudósítója.
Vasárnap a kormány ülésén Benjámin Netanjahu miniszterelnök kijelentette: "egyértelmű bizonyítékok" támasztják alá, hogy a Hamász felelős az emberrablásért, de a Hamász nem vállalta magára az akciót, noha nem is tagadta részvételét abban.
(MTI korrigálva)
Kapcsolódó: