Az izraeli hadsereg telefonon otthonaik elhagyására szólította fel a gázai határánál élő palesztinokat, közölte a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja csütörtök délután.
A The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál szerint több mint százezer palesztinnak kell elhagynia otthonát a térségben hamarosan várható katonai akció előtt.
Az övezet északi részén, Hán-Júnísztól keletre eső Bét Lahíja, Bét Hanún, Abaszán-al-Kabera és Abaszán-al-Szagira lakóit érinti az üzenet. Az izraeli hadsereg hasonlóképpen járt el a helyi civilekkel a két évvel ezelőtti "Felhőoszlop" és a 2008-as "Öntött ólom" gázai hadművelet és a 2006-os második libanoni háború idején is.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön a kneszet külügyi és biztonsági bizottságának ülésén kijelentette, hogy jelenleg nincs napirenden a tűzszünet a Hamásszal.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy megértést és támogatást kapott minden általa telefonon megkeresett külföldi vezetőtől, kiemelve Francois Hollande szavait, aki azt mondta, hogy igaza van, és beszélgetésük után egy közleményt adott ki, amelyben elítélte az Izrael elleni rakétatámadásokat.
A Fatah hivatalos honlapján közölte, hogy fegyveres szárnyának, az Al Aksza mártírjainak brigádjának Nidal Al-Amodi nevű egysége magára vállalja a Grad és 107 milliméteres rakéták szerda esti kilövését Askelon, Szderót, Netivot és a gázai határ menti izraeli települések ellen. Csütörtök reggel egy másik Fatah katonai egység, az Abdul Kader Husszeini zászlóalj is felelősséget vállalt rakéták Gázából Izraelbe lövéséért. "Ez az áldásos hadművelet válasz az ellenség védtelen népünk elleni támadására - üzente, jelezvén, hogy a Fatah harcosai is felsorakoztak a Hamász oldalán.
A palesztin áldozatok száma délután legkevesebb nyolcvannégy volt, de az izraeli légicsapások nyomán folyamatosan nő. Az izraeli oldalon a folyamatos gázai rakétatámadások eddig nem okoztak halálos áldozatokat a légvédelmi figyelmeztetéseknek és az óvóhelyeknek, valamint a Vaskupola védelmi rendszernek köszönhetően, amely éjfél óta tizenkét sűrűn lakott izraeli területekre lőtt rakétát semmisített meg a levegőben.
A Hamász fenyegetőzik, de ennél sokkal többre sajnos nem képesek
Héber nyelvű propagandavideókkal folytat pszichológiai hadviselést Izrael ellen a Hamász, amelyekben újabb és súlyosabb rakétatámadásokat, merényleteket ígér - jelentette csütörtökön a The Jerusalem Post izraeli lap.
A lap honlapján közölt, állítólag a Hamász al-Aksza nevű televíziócsatornáján leadott videó egyebek mellett azzal fenyeget, hogy a palesztin fegyveresek öngyilkos merényleteket fognak elkövetni "minden buszon, kávézóban és utcán", rakétáik pedig "a föld alatt is elérik" az izraelieket.
"Cionisták, emlékeztek még azokra a rakétákra, amelyek megrengették Tel-Avivot és az izraeli parlamentet? Csak annyit szeretnénk mondani, hogy több ezer van belőlük (...) El tudunk érni benneteket a föld fölött és a föld alatt is, úgyhogy kezdjétek számolni, hogy hány koporsóra lesz szükségetek ezekben a hónapokban" - hangzik el a videóban.
A Hamász az utóbbi napokban a YouTube videómegosztó oldalra is több hasonló fenyegető képanyagot töltött fel, amelyekben szintén rakétatámadásokat ígért. Az egyikben például az hangzik el, hogy a rakéták "már úton vannak felétek, és hamarosan elérnek benneteket" - írta a The Jerusalem Post.
Az izraeli hadsereg azt írta a Twitteren, hogy a csütörtöki nap folyamán több mint száz rakétatámadás érte Izraelt Gázából, az utóbbi három napban pedig mintegy 450 ilyen eset történt.
(MTI nyomán)