Lehetségesnek nevezte Klaus Iohannis román államfő országa egyesülését Besszarábiával, de nem a közeljövőben. A román elnök politológus hallgatók körében, az egyetemi könyvtárban rendezett fórumon fejtette ki álláspontját Románia és a szomszédos Moldovai Köztársaság (a korábbi Besszarábia) kapcsolatáról, miután két hete incidensekkel tarkított tüntetést rendeztek Bukarestben a “két román állam” egyesülésének hívei.
Iohannis azt állította, hogy – bár sokan nem feltételezik róla – “kedves számára a téma”, de ahhoz, hogy az egyesülés sikeres projekt legyen, három előfeltételnek teljesülnie kell: a “románoknak” akarniuk kell, a “moldovai embereknek” akarniuk kell, de az is előfeltétel, hogy se Romániának, se Moldovának ne legyenek vitás, nemzetközi felügyelet alá vont területei.
A román elnök úgy vélte, “nem volt valami hatékony” az a támogatás, amelyet Románia nyújtott Moldovának 1990 óta. Fontosabb lenne a moldovai intézményeket és pártokat segíteni, mint néhány Európa-barát politikust, akik “vagy jó eredményeket értek el, vagy nevetségessé tették politikai projektjüket” – magyarázta Iohannis. Megjegyezte: a Bukarestben tüntető “úgynevezett unionisták” valójában többet ártottak, mint használtak az egyesülés ügyének, mert “csak felidegesítették” a moldovaiakat, közvetlenül az országukban megszervezett elnökválasztás előtt.
Iohannis elődje, a néhány napja moldovai állampolgársággal is rendelkező Traian Basescu – aki az általa alapított párt egyik hangsúlyos célkitűzésévé tette a Moldovával való egyesülést – márciusban úgy nyilatkozott: a második világháború idején a román hadseregnek csak a Dnyeszterig volt “legitim konfliktusa” a Szovjetunióval. A volt elnök pályafutása során több hasonló utalással is jelezte: szerinte Moldovának csak úgy lehet esélye egyesülni Romániával, ha lemond a Dnyeszteren túli szakadár területekről (Transznisztriáról), ahol ma is orosz csapatok állomásoznak.
Politikai elemzők szerint feltehetően Iohannis sem véletlenül mondott “Besszarábiát” és nem Moldovát, amikor lehetségesnek nevezte az egyesülést. A mai Moldovával csaknem megegyező területű (Transznisztria vagy más néven Dnyeszter menti Köztársaság nélküli) Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után az 1917-es bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918 márciusában fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.
(MTI)