Az Iszlám Állam Sínai-félszigeten tevékenykedő ága egy 22 perces videóval jelentkezett, amelyben bejelentették a hadüzenetet a Hamász radikális palesztin szervezet ellen, és agyonlőtték az egyik fegyverbeszállítójukat.
"Soha ne adjátok meg magatokat nekik! Használjatok robbanószereket, hangtompítós pisztolyokat, tapadó időzített bombákat.! Robbantsátok fel a bíróságaikat és biztonsági létesítményeiket, mivel ezek a zsarnokság oszlopai, amelyek alátámasztják a trónjukat!" - így fordította a SITE Intelligence Group nevű terrorelemző csoport a felvételen szereplő késes narrátor szavait.
Zoom
A palesztinok ügyét valójában sosem képviselő IÁ-t állításuk szerint az bőszítette fel, hogy Trump elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és a Hamászt hibáztatják, mert nem védték meg hatékonyan a szent várost. Ideje lenne hadat üzenniük a szíriai és iraki IÁ-nak is, mert csak szétverették magukat, pedig nekik valamiért nem is kellett szembenézniük az egyetlen közel-keleti demokrácia modern hadseregével, amely szinte a kőkorig bombázta Gázát.
Az IÁ a béke vallásának nevében azt is a Hamász rovására írja, hogy együttműködnek nyugati államokkal, és nem támadnak zsidókra Izraelen kívül, részt vesznek demokratikus választásokon, sőt - az Izraellel és az Egyesült Államokkal közös ellenségük - Irán ügynökei.
Zoom
A videón szereplők közül a kivégzett férfi Musa Abu Zamat, aki a Hamász fegyveres szárnyának csempészett Egyiptomban fegyvereket, az IÁ-hitszónok Abu Kazem al-Maqdisi, aki maga is Gázából származik. A hóhér szerepét Muhammad al-Dajani vállalta magára, egy korábbi gázai Hamász-tag, aki korábbi szervezete ellen fordult.
Salah Bardawil, a Hamász szóvivője a Twitter-oldalán azt írta, hogy a videó "egy cionista produkció, amelyben arabok eszközként vesznek részt az ellenállás eltorzításában... Ez az, amire a cionista hírszerző ügynökség és talpnyalói régóta törekszenek."
Perge Ottó - The Washington Post - RT - Times of Israel nyomán
Kapcsolódó: