Egy az egymilliárdhoz az esélye egy olyan halálos balesetnek, mint amilyen a Rust című film új-mexikói forgatásán történt - jelentette ki szombaton Alec Baldwin első ízben nyilatkozva a sajtónak a történtekről.
"Időnként elő szoktak fordulni balesetek forgatásokon, de még sosem volt ilyesmi. Ennek egy az egymilliárdhoz volt az esélye" - hangoztatta Baldwin.
Mint mondta, támogatja, hogy korlátozzák a valódi fegyverek használatát a filmek, illetve a sorozatok forgatásán.
Baldwin beszélt arról is, hogy barátja volt Halyna Hutchins operatőr, akire egy biztonságosnak tartott kellékfegyverből leadta a halálos lövéseket filmje forgatásán.
"A barátom volt. Amikor megérkeztem Santa Fébe, hogy megkezdjük a forgatást, meghívtam vacsorára, Joellel a rendezővel" - mondta Baldwin paparazziknak, akik őt és családját követték Vermontban.
Az amerikai színész egyben közölte, hogy a folyamatban lévő nyomozás miatt nem beszélhet az ügy részleteiről. Ugyanakkor hozzátette, hogy türelmetlenül várják a seriff irodájának beszámolóját a nyomozás eredményeiről.
A baleset a Rust című westernfilm forgatásán történt október 21-én az új-mexikói Bonanza Creek farmon. Baldwin játssza a főszerepet a fimben, amelynek egyben producere is. A forgatás próbáján Baldwin fegyvere éles lőszerrel volt megtöltve, amikor leadta a halálos lövéseket Halyna Hutchins operatőrre és megsebesítette Joel Souza rendezőt. Egyelőre nem emeltek vádat senki ellen, és azt sem tudni, miként került éles lőszer a kellékfegyverbe.
A TMZ bulvárlap honlapján tette közzé a felvételt Baldwin nyilatkozatával. Alec Baldwin és felesége, Hilaria felszólította a paparazzikat, hogy tartsák tiszteletben magánszférájukat, és ne kövessék őket lépten-nyomon.
(MTI)
Korábban írtuk: